Időszakos, határozott időre történő elszámolás (áfa)


Kérjük szíves állásfoglalásukat az alábbi esetekre a 2008-ban hatályos Áfa-tv. 58. §-a (1) bekezdésének – a határozott idejű elszámolás – alkalmazásával kapcsolatosan! A fizetés esedékessége melyik esetben a teljesítési időpont az Áfa-tv. szerint? 1. Szerződés szerint rendszeresen, negyedévente egyszer kell elvégezni a gázérzékelők karbantartását, felülvizsgálatát. A negyedéven belül bármikor elvégezhető a felülvizsgálat, és a vizsgálatot követően a megrendelőtől kapott teljesítésigazolás alapján (amiben szerepel, hogy hol és hány darab gázérzékelőt ellenőriztek) állíthatja ki a vállalkozó a számláját akár már pl. januárban. 2. Ugyanennek a szerződésnek a keretében történik a gázérzékelők meghibásodás esetén történő javítása is. Ekkor egyedi megrendelést kap a vállalkozó, majd a javítás elvégzése után – teljesítésigazolás alapján – kiállíthatja számláját. 3. Amennyiben a 2. pontban említett egyedi hibaelhárításokat egy adott hónapra vonatkozóan a hó végével összevonva számlázza a vállalkozó. 4. Egy adott havi szemétszállításokat, melyeket rendszeresen látnak el, de egyedileg rendelnek meg, a vállalkozó hó végén összevontan, egy számlában számlázza. 5. Negyedéves átalánydíjas szerződés keretében végzett számítógép-karbantartásnál a felhasznált anyagot külön számlázhatja a vállalkozó (nem része az átalánydíjnak). Hogyan kell az anyageladást számlázni, amit általában az átalánydíjtól külön számlában számláz a vállalkozó, mivel az átalánydíjat akár már a negyedév elején is számlázhatja?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2009. március 19-én (194. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4036

[…] felülvizsgálatok tényleges elvégzésének – mint ezen ügyletek tényállásszerű megvalósulásának – időpontjában keletkezik. 2. A gázérzékelők javítása tekintetében sem lehet szó határozott időre szóló elszámolású ügyletről, hiszen a szerződő felek ezekre a munkákra – egyedi megrendelésük okán! – vélhetően előre nem határoznak meg konkrét elszámolási időszakokat, és ezen időszakokhoz tartozóan fizetési határidőket. Erre való tekintettel minden egyes javítási munka áfaszempontból önálló, külön ügyletnek minősül, és ennek megfelelően önállóan, a rájuk vonatkozó teljesítés időpontjában adózik. Az adófizetési kötelezettség – az 1. pontban leírtakhoz hasonlóan – az Áfa-tv. 55. §-ának (1) bekezdése alapján keletkezik, mégpedig az egyes javítások tényleges elvégzésének – mint azok tényállásszerű megvalósulásának – időpontjában (Áfa-tv. 56. §). 3. A 2. pontban kifejtettek szerint a javítási szolgáltatásokra az Áfa-tv. 58. §-ának (1) bekezdése nem alkalmazható, esetükben egyedi teljesítésű ügyletekről van szó. Ezek bizonylatolása vagy egyedileg külön-külön, vagy gyűjtőszámlával történhet [Áfa-tv. 164. §-ának (1) bekezdése], utóbbinak feltétele azonban, hogy ezen számlázási technika alkalmazásáról a felek előzetesen megállapodjanak [Áfa-tv. 164. §-ának (2) bekezdése]. Megállapítható tehát, hogy a vállalkozó az adott hónapra eső javításait egy darab számla (a gyűjtőszámla) kiállításával is bizonylatolhatja, ekkor azonban a gyűjtőszámlán az adott havi egyes javításokat – mint több önálló, számlakibocsátásra jogalapot adó ügyletet – tételesen, egymástól elkülönítve kell feltüntetnie (Áfa-tv. 171. §). Ebből az is következik, hogy a gyűjtőszámlában az egyes javításokhoz tartozó valamennyi – az Áfa-tv. 55. §-ának (1) bekezdése szerinti – teljesítési időpontnak is szerepelnie kell. 4. Amennyiben a havi rendszeres szemétszállításokra - egyedileg történő megrendelésük okán – az egyes hónapok vonatkozásában fizetési határidőket előre nem kötnek ki, akkor ezen ügyletek megítélése a 2. pontban, számlázásuk pedig a 3. pontban kifejtettek szerint alakul. 5. A számítógépek karbantartásához szükséges anyageladások adójogi megítélése és az ebből következő számlázási módszer attól függ, hogy a felek miben állapodtak meg. Ha a negyedéves átalánydíjas szerződés azt is tartalmazza, hogy a javításokhoz szükséges anyagok adott negyedévben felmerülő értékesítéseiről összevontan, negyedévente egyszer kívánnak elszámolni a felek, továbbá az egyes negyedévekhez tartozóan fizetési határidőket is kikötnek, akkor az értékesítések az Áfa-tv. 58. §-ának (1) bekezdése alapján időszakos elszámolású ügyletnek minősülnek. Ez esetben az adott negyedévi anyageladások összessége áfaszempontból csak egy adóztatandó, számlakibocsátásra jogalapot teremtő ügyletnek minősül, amelynek teljesítési időpontja a fizetési határidő napja. […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.