Kiküldetés vagy költségtérítés?


A cégautóadó bevezetése kapcsán a munkáltatók sokszor bizonytalanok, mely esetben kell kiküldetési rendelvényt alkalmazni, és mely esetben kérjenek a rendszeresen telephelyen kívül végzett munka esetén a saját gépjárművel történő utazás költségeinek a megtérítéséhez útnyilvántartást. A két bizonylat adattartama lényegében azonos. Amikor a munkaszerződésben vállalt feladat folyamatos személygépjármű-használatot kíván, és a munkavállaló tulajdonában lévő gépkocsival oldják meg a konkrét feladatot a folyamatos munkavégzésből adódóan, annak feltétele, hogy egy adott időszakra útnyilvántartást vezetnek. A munkáltató a munkavállaló részére a gépkocsi hivatalos használatának költségtérítését utólag, útnyilvántartás alapján, az Szja-tv. vonatkozó előírásainak megfelelő összegben téríti meg. A munkavállalónak ebből nem származik jövedelme. Szabályszerűen mely esetekben kell kiküldetési rendelvényt és mely esetekben útnyilvántartást vezetni? Milyen logika alapján lesz az egyik személyi jellegű ráfordítás, a másik utazási költség? A költségtérítés után terheli-e a munkavállalót cégautóadó-fizetési kötelezettség? Amikor az útnyilvántartás alapján ugyanolyan mértékű költségtérítést kap, mintha kiküldetési rendelvényt alkalmaztak volna, a gépkocsi üzemeltetésével kapcsolatban felmerült költségeit sehol sem számolhatja el.


Megjelent a Számviteli Levelekben 2009. április 2-án (195. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4050

[…] kiküldött a munkavállaló, egyéb jogviszony esetén a megbízó cég képviseletére kijelölt, kinevezett felelős vezető a kiküldő. Ebből következően, ha a céget csak az ügyvezető-tulajdonos képviseli, akkor önmagát nem tudja kiküldeni, őt a vele megbízásos jogviszonyban lévő (például a könyvelő) sem küldheti ki hivatali, üzleti utazásra. A kiküldetési rendelvényre vonatkozó előírásból az következik, hogy azt a hivatali, üzleti utazást közvetlenül megelőzően állítják ki, általában egy utazásra, ideértve az egymáshoz szorosan kapcsolódó, több helységbe irányuló üzleti, hivatali utazásokat is. A kiküldetési rendelvény alapján hivatali, üzleti utazás költségtérítése címen kifizetett összeget az Szja-tv. 7. §-a (1) bekezdésének r) pontja alapján a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni, ha nem haladja meg az igazolás nélkül elszámolható költséget. Ha meghaladja, akkor a különbözet a magánszemély (a kiküldött) nem önálló tevékenységből származó jövedelme az Szja-tv. 25. §-a, illetve 27. §-a alapján. Ez esetben nincs a magánszemélynek cégautóadó-fizetési kötelezettsége [Gjt. 17/A. §-ának (2) bekezdése]. Amennyiben a kiküldetési rendelvény alapján az igazolás nélkül elszámolható költségek helyett a költségtérítéssel kapott bevételével szemben tételes költségelszámolást kíván a kiküldött érvényesíteni, akkor nem mentesül a cégautóadó megfizetése alól. [Nem tartozik a Gjt. 17/A. §-ának (2) bekezdése alá!] A kiküldetési rendelvény alapján kifizetett költségtérítést az Szt. 3.§-a (7) bekezdésének 3. pontja alapján a személyi jellegű egyéb kifizetések között kell elszámolni, mint jogszabály alapján fizetett költségtérítést, függetlenül attól, hogy annak összegét az igazolás nélkül elszámolható költségekkel megegyező vagy azt meghaladó összegben számolták el. Útnyilvántartás, költségtérítés Abban az esetben, ha a munkaszerződésben, a megbízási szerződésben, az egyéb megállapodásban vállalt feladat elvégzése, ellátása a munkavállaló, a megbízott saját gépjárművével történő utazást igényel, a magánszemély ezzel kapcsolatos költségeit a munkáltató, a megbízó megtérítheti, feltételezhetően ezen utazások nem tartoznak a kiküldetés fogalomkörébe. Ha a kifizető (munkáltató, megbízó) tevékenységével összefüggő feladat ellátása érdekében szükséges utazás nem minősül kiküldetésnek, továbbá munkahelyre, székhelyre vagy telephelyre a lakóhelyről történő bejárásnak, akkor az ezen utazásokkal kapcsolatos költségtérítés az Szja-tv. 25. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a magánszemély nem önálló tevékenységből származó bevétele, amelyből a jövedelem megállapítása során az Szja-tv. 27. §-ának b) pontja szerint levonható – legfeljebb a költségtérítés címén kapott bevétel mértékéig – a 3. számú melléklet rendelkezései szerint elismert költség. A kiküldetésnek nem minősülő hivatali, üzleti utazások esetében a saját járművek költségeinek elszámolásával kapcsolatos rendelkezéseket a 3. számú melléklet IV. része tartalmazza. E szerint (1. pontja) a saját tulajdonú – ideértve a házastárs tulajdonát is – jármű üzemanyag-felhasználása, továbbá számlával (bizonylattal) történő igazolás alapján a jármű fenntartásának, javításának és felújításának költsége számolható el. A tételes költségelszámolás helyett az üzemanyag-felhasználást az üzemanyag-fogyasztási norma és az állami adóhatóság által közzétett üzemanyagár alapján, minden más költséget a 9 Ft/km általános személygépkocsi-normaköltséggel számol el a személygépkocsi tulajdonosa. Ha a költségtérítés összege az így számított összeggel azonos, a magánszemélynek - ez esetben is – a saját személyijövedelemadó-bevallásába azt be kell állítania. Az Szja-tv. 3. számú mellékletének IV/6. pontja szerint a költségelszámolás bármelyik módjának alkalmazásánál szükséges járművenként – az 5. számú melléklet II. 7. pontjában meghatározott – külön útnyilvántartás vezetése, továbbá abban járművenként az üzemi célú futás kezdő és záró kilométerállásának a feljegyzése. Költség kizárólag az e pont szerint igazolt üzemi célú futásteljesítmény után számolható el, kivéve azt a futásteljesítményt, amelyre nézve a magánszemély munkáltatója kiküldetési rendelvény alapján hivatali, üzleti utazás címén bevételnek nem számító költségtérítést fizet. A hivatkozottakból következik, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelő kiküldetés esetén a magánszemélynek nem kell útnyilvántartást vezetnie, kiküldetésnek nem minősülő hivatali, üzleti utazás esetén viszont kell. Mit kell tartalmaznia az útnyilvántartásnak? Tartalmaznia kell: – az utazás időpontját, – az utazás célját (honnan hova történt az utazás), – a felkeresett […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.