Becsléssel megállapított eva és áfa


Evás kft.-ként működtünk 2008-2009-ben, mint utólag kiderült – az APEH megállapítása szerint – jogtalanul. Emiatt a fenti időszakra az APEH az Eva-tv. 22. §-ának (4) bekezdése alapján becsléssel állapítja meg az adót. A becslési eljáráshoz bekérték a társaság összes bizonylatát, és ezek alapján állapították meg a társaságiadó- és az áfakötelezettségünket. A becslés során teljeskörűen elfogadták a beadott bizonylatokat, és kizárólag azok alapján állapították meg az adókötelezettségeket, és közölték, hogy hiába vannak meg a szabályos bejövő számláink, azok áfatartalmát nem lehet levonásba helyezni, hivatkoztak az Eva-tv. 22. §-ának (6) bekezdésére. Jogos az APEH álláspontja? Véleményem szerint ez a kitétel csak arra vonatkozik, amikor az adóhatóság a becslés során – számla hiányában – becsüli a költségeket is.


Megjelent a Számviteli Levelekben 2010. szeptember 9-én (227. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4700

[…] kérdésből nem állapítható meg, hogy az adóhatóság az evát a könyvelt adatok alapján, de az evás időszakra becsülten állapította meg utólag. Vagy a becslésre az adott alapot, hogy a könyvelt bevételt nem találták megfelelő értékűnek, annak a valódi nagyságát becsléssel határozták meg. Az előbbi esetben nyilvánvaló, hogy a becsült evás időszak evás bevételeihez kapcsolódó előzetesen felszámított áfát az Eva-tv. 22. §-ának (6) bekezdése alapján nem lehet megállapítani. A kérdés szerint az adóhatóság társasági adót is megállapított. Feltételezhetően az üzleti év azon részének az eredménye alapján, amely ahhoz az időszakhoz kapcsolódott, amikor a kft. már nem működhetett evás kft.-ként. Ha a kft. már nem evás, és adóköteles tevékenységet végez, akkor az ezen időszak előzetesen felszámított áfája az Áfa-tv. 120. §-a alapján levonható. Ez esetben – véleményünk szerint – az Art. 110. §-át kellett volna alkalmazni, az Eva-tv. 22. §-ának (6) bekezdésére hivatkozás helyett. Mint már utaltunk rá, előfordulhatott az is, hogy az adóhatóság magát a bevétel nagyságát becsülte utólag. Ez esetben a fizetendő áfa utólagos megállapítása indokolt volt. A kérdés szerint a becslés során teljeskörűen elfogadták a beadott bizonylatokat, és kizárólag azok alapján állapították meg az adókötelezettségeket. […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.