Forgalommal arányosan adott engedmény rendezése


Az utólag adott bónuszt csak utalással vagy készpénzzel lehet kiegyenlíteni? Megengedett, hogy a két társaság – jegyzőkönyv alapján – követelését a kötelezettségével szemben összevezetve egyenlítse ki?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2012. május 3-án (265. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5419

[…] között az egyéb rövid lejáratú kötelezettségekkel szemben, az engedményt kapó pedig az egyéb bevételek között az egyéb követelésekkel szemben számolja el, függetlenül a pénzügyi rendezéstől. Az elszámolás dokumentuma a termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó engedményről a teljesítést megelőzően kötött szerződésben foglalt feltételek teljesüléséről a két fél által aláírt jegyzőkönyv is lehet. Ha ezen jegyzőkönyv azt dokumentálja, hogy a szerződésben rögzített feltételek az üzleti év mérlegfordulónapjáig teljesültek, akkor a jegyzőkönyv alapján az összegszerűségében is meghatározott engedmény az üzleti évre könyvelendő. Az előbbiek szerint kimutatott követelés, illetve kötelezettség rendezésére a két félnek kell megállapodnia. A rendezés történhet úgy, hogy az engedményt adó átutalja az engedmény összegét (a készpénzzel történő […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.