Magánszemély beruházásához támogatás


Önálló tevékenységet végző magánszemély, aki szálláshely-szolgáltatással (falusi turizmussal) foglalkozik, a tevékenységéhez vissza nem térítendő támogatásokat kért. A támogatásokat utólag folyósították, több részletben. Az első támogatást magához az épülethez kapcsolódva kapta. A beruházás 2008-ban kezdődött, és 2011-ben kapott először utólagos elszámolás után részkifizetés keretében támogatást, a második részletet 2012-ben, az utolsót még nem kapta meg. A beruházás időközben befejeződött, és az engedélyeket is megkapták 2012 decemberében. Helyesen tettük-e, hogy a támogatásokat a folyósítás évében, 2011-ben és 2012-ben nem vettük bevételként figyelembe, mivel a beruházás sem lett még üzembe helyezve, így költség sem lett elszámolva? Majd a beruházást 2012 decemberében aktiválták, de csak akkora összegben, amekkora a beruházás és az eddig megkapott támogatások különbözete. 2013-ban, amikor az utolsó részletet folyósítják, azzal szemben egy összegben a támogatással megegyező összegben értékcsökkenést számolunk el, így a bevétel és az értékcsökkenés különbözete nem befolyásolja az adóalapot. A támogatás feletti rész pedig normál ütemben amortizálódik? A következő támogatást a berendezésekre igényelték most 2013-ban, a támogatás 65%-os mértékű. A támogatott tárgyi eszközöket még tavaly megvették, ezek között van 100 000 Ft alatti egyedi értékű, és van, ami 100 000 Ft feletti. Helyesen járunk-e el akkor, ha a 2012-ben beszerzett kis értékű tárgyi eszközöket nem számoljuk el költségként, így az ezekre az eszközökre jutó támogatást, amikor azt megkapják, szintén nem vesszük figyelembe bevételként azoknál a tárgyi eszközöknél, amelyeknek az egyedi értéke meghaladja a 100 000 Ft-ot? Az amortizációt 2012. december 1-jével elkezdjük, és amikor a támogatási részt folyósítják, akkor a támogatással egyező összegű egyszeri (gyorsított) értékcsökkenést számolunk el, majd a különbözetet normál ütemben értékcsökkentjük?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2013. szeptember 5-én (291. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5995

[…] teljesített kiadás alapján az adóévben e törvény rendelkezései szerint elszámolt költség(ek) – ideértve az értékcsökkenési leírást is – összegével. Amennyiben a magánszemély a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra előre folyósított támogatás összegét annak jogszabályban meghatározott célja szerint a megadott határidőig nem használta fel, a támogatás fel nem használt része annak az évnek az utolsó napján minősül bevételnek, amikor a felhasználásra jogszabály szerint nyitva álló határidő lejár, ilyen határidő hiányában a folyósítás évét követő negyedik adóév utolsó napján.Az előzőekben ismertetett rendelkezés alapján elfogadható, ha a támogatás akkor lesz bevétel, amikor az utolsó részletet folyósítják, és azzal szemben egy összegben, a támogatással megegyező összegben értékcsökkenést számolnak el. Ha a 2012-ben beszerzett kis értékű tárgyi eszközökre 2013-ban kapják a támogatást, […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.