Alvállalkozás – megbízási szerződés?


Cégünk felnőttképzéssel, valamint HR-tanácsadással (üzletvitelitanácsadás-nyújtással) foglalkozik. Vevőinkkel megbízási szerződést kötünk, melyben rögzítjük a teljesítési segéd igénybevételét, valamint a számlán feltüntetjük ennek tényét. A szolgáltatás végrehajtásához megbízási szerződéssel oktatót, ill. tanácsadót veszünk igénybe. A velük kötött szerződésben rögzítjük, hogy "a képzések, tréningek felépítése a tematika, az oktatási rendszerek tekintetében Megbízott a Megbízónál rendszeresítetteket használja" (a szellemi termék a megbízó tulajdonában van), s ez alapján történik a végrehajtás. A teljesítési igazoláson egyértelműen feltüntetjük, hogy mely ügyfélhez és időponthoz kapcsolódik a teljesítés. Ügyvédünk szerint a szerződéseink nemcsak a nevükben, hanem tartalmukban is megbízási szerződésnek minősülnek. A helyiadó-törvény az alvállalkozói teljesítés értékének megfogalmazásában a vállalkozói szerződéses kapcsolatot hangsúlyozza. Ez azt jelenti, hogy például megbízási szerződéses kapcsolatban lévő partnerek, ha bevonnak "alvállalkozót" (közre­működőt), akkor az nem lesz az ipa szerint levonható az adóalapból, mert nem vállalkozási szerződés alapján látják el tevékenységüket? Összefoglalva tehát a kérdéseket: Minősülhet-e vállalkozási tevékenységnek a cég felnőttképzés, valamint HR-tanácsadás (üzletviteli tanácsadás) tevékenysége során kötött szerződés az ipa szempontjából? Ebből kiindulva érvényesíthet-e a társaság bármilyen jogcímen levonást az iparűzési adó megállapításakor a befogadott alvállalkozói (közre­működői) teljesítések vagy közreműködési díjak (közvetített szolgáltatások) tekintetében, akár alvállalkozói teljesítés, akár közvetített szolgáltatás formájában?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2014. május 8-án (305. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 6284

[…] illetően a vállalkozó ésszerű keretek között képes garanciát adni arra, hogy a várt eredmény létrejön, létrejöhet.A felnőttképzésre, HR-tanácsadásra kötött szerződések – álláspontunk szerint – megbízási szerződéseknek minősülnek, ügyvédjük álláspontjával egyetértünk. Az oktatási, képzési, tanácsadási tevékenységek kapcsán az "eredmény" nem garantálható (nem bizonyos, hogy a hallgatók mindegyike a tudást befogadja, amint az sem, hogy a tanács hasznosul, vagy hogy azt megfogadják), a vállalkozási szerződés alapján várt eredmény nem jön létre, a vállalkozó legfeljebb arra vállalhat kötelezettséget, hogy a szakmai szokványoknak megfelelően, saját ismeretei legjobb átadásával jár el. Ezért – továbbá arra figyelemmel, hogy a cége az oktatókkal és a tanácsadókkal is megbízási szerződést köt – nem beszélhetünk alvállalkozói teljesítésről.Az oktatási, képzési tevékenységhez igénybe vett oktatói közreműködés ellenértéke közvetített szolgáltatások értéke jogcímen való nettó árbevétel-csökkentésére sem látunk lehetőséget. Amint a tényállásból kitűnik, az oktató a cége által kidolgozott tematika alapján végzi tevékenységét, tevékenysége kifejtése során cége oktatási rendszerét használja. Tehát a kérdésbeli társaság a megrendelője számára nem változatlan formában adja tovább az oktató tevékenységét, a megrendelő nem vásárol külön tanmenetet, módszertant és külön az oktató munkáját. A megrendelő számára nyújtott szolgáltatásba valójában beépül az oktató munkája. A képzést folytató társaság saját teljesítménye (ami a képzés szervezésében, a képzés tananyagának kidolgozásában, a tanrend rendelkezésre bocsátásában, esetlegesen a képzés helyszínének biztosításában ölt testet) és a közreműködőként igénybe vett oktató teljesítménye egymástól el nem választható (külön-külön nem értelmezhető), együttesük jelent új, az igénybe vett oktató szolgáltatásától különböző szolgáltatást. Márpedig – a Htv. 52. §-a 40. pontja alapján – a közvetített szolgáltatások esetén feltétel, hogy az adóalany a saját nevében vásárolt szolgáltatást – a megrendelővel kötött szerződés alapján – részben vagy egészében, de változatlan formában továbbértékesítse (továbbszámlázza). (További kritérium a számlázási követelmény teljesülése, erről azonban a kérdés nem tesz említést.)A tanácsadási tevékenység végzésekor ugyanakkor nem kizárt, hogy az adóalany […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.