Adomány vitatott szerződés alapján


A belföldi társaság (adományozó) 2010. 12. 06-án kiemelkedően közhasznú besorolást megalapozó közfeladat támogatására írásbeli szerződést kötött egy kiemelkedően közhasznú nonprofit kft.-vel (támogatott). A szerződő felek megállapodtak abban, hogy a 2010. év során az adományozó 3 millió Ft támogatást ad a támogatott részére. Az adományozó az említett szerződésben arra is kötelezettséget vállalt, hogy a támogatást 2010-ben és az azt követő 3 évben évente legalább egy alkalommal azonos vagy növekvő összegben ellenszolgáltatás nélkül adja. Az adományozó által aláírt szerződést december 6-án az adományozott részére megküldték, de azt az adományozott csak 2011. év elején írta alá, és január végén jutott vissza az adományozóhoz, emiatt a 2011. február 3-án átutalt adományt már nem lehetett 2010. évre elszámolni. A támogatott fél jogi képviselője a támogatási szerződést az adományozó kérésének megfelelően módosította (alapév 2011. lett 2010. helyett), amelyet a támogatott fél kézjeggyel nem látott el, mivel az aláírt szerződés alapján az 2010. évre vonatkozik. A 2011-ben átutalt adomány elismeréséről, elszámolhatóságáról a támogatott írásbeli nyilatkozatot tett, nem hivatkozott a 2010. évi szerződésre. Az adományozott által alá nem írt módosított szerződéssel a tartós támogatás 2014. évben lejárt. A 2011-ben átutalt támogatást a támogatott visszaigazolta, a 2012. évben átutalt támogatás első részletét nem, a második részletét visszaigazolta, a 2013. évi átutalást nem, a 2014-ben átutalt összeget pedig a támogatott visszautalta. Az adományozó folyamatosan megkísérelte az adományszerződés dátumának rendezését, de kísérletei eredmény nélkül jártak. Az adományozó mikor jár el helyesen a Tao-tv. szerinti adóalap-kedvezmény igénybevételénél?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2015. február 19-én (320. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 6567

[…] január végén visszaküldött szerződést lehetetlen 2010. évre teljesíteni, tehát azt mindenképpen módosítani kell. A módosított szerződés aláírásának megtagadása, a kapott támogatások visszaigazolásának elmulasztása – véleményünk szerint – a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek a megsértését jelenti, amellyel indokolatlanul és egyoldalúan jelentős hátrányt okozott a támogatott az adományozónak.[Zárójelben jegyezzük meg, december 6-án csak akkor indokolt az adott évre is hatályos szerződést kötni, ha a szerződést egyidejűleg mind a két fél (az adott esetben az adományozó és a támogatott) aláírja, és a vállalt kötelezettség teljesítésének a technikai feltételei is adottak.A kérdésben leírtakból az következik, hogy az adott esetben a másik fél nem volt jelen a szerződéskötésnél.]A kérdésre az abban leírtak alapján a következőket válaszolhatjuk:– az érvényes, a mindkét fél által aláírt tartós adományozási szerződésben rögzítettek nem teljesültek, mivel a szerződés szerinti alapévben (2010-ben) nem történt adományozás, a 2013. évi támogatásról pedig 2014. év végéig sem érkezett visszaigazolás;– de nem teljesültek a tartós adományozás követelményei a módosított adományozási szerződés alapján sem (függetlenül attól, hogy a támogatott a módosított szerződést nem írta alá), mivel az azt követő harmadik évben (2014-ben) […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.