Passzív időbeli elhatárolás vagy kötelezettség


A számviteli törvény szerint a mérlegfordulónapja előtti időszakot terhelő költséget – amely csak a mérlegfordulónapja utáni időszakban merül fel, kerül elszámolásra – passzív időbeli elhatárolással kell elszámolni. Ugyanakkor – számos helyen olvastam – szállítói kötelezettségként kell kimutatni, és nem lehet elhatárolással könyvelni például a 12. havi könyvelési díjat, ha a számla kelte 2017. évi, és a fizetési határidő is 2017. évi. Ellentmondást látok a két információ között, bár lehet, hogy nem értelmezem jól a törvényi szöveget.


Megjelent a Számviteli Levelekben 2017. április 13-án (363. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 7252

[…] számításba venni az adott időszak költségei között is. A főszabály szerint könyvelni csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján lehet. Ez a bizonylat jellemzően a számla. A számlát pedig az eladó, a szolgáltató jellemzően utólag állítja ki. A számla szerinti teljesítés időszaka – szolgáltatás nyújtás esetén – vagy befejeződik a mérlegfordulónap előtt, vagy csak a következő üzleti évben. A számlázott teljesítés befejezésének időpontja meghatározó abban a kérdésben, hogy a könyvelés számla alapján vagy időbeli elhatárolással történjen.A kérdésben említett 12. havi könyvelési díj esetében a szerződés szerinti teljesítés időpontja december 31-e vagy azt megelőző időpont. Így a számla a mérlegfordulónapig befejezett teljesítésről szól. Ezért a 12. havi könyvelési díjat árbevételként is és költségként is a számla alapján kell könyvelni például 2016-ban, még akkor is, ha a számla 2017. évben került kiállításra. Sőt az Szt. 47. §-ának (9) bekezdése alapján még akkor is, ha a számla a mérlegkészítés időpontjáig nem érkezett meg, költségként el kell számolni (nem számlázott szolgáltatásként).A szerződés szerinti teljesítés befejezésének (részbeni befejezésének) időpontja nem feltétlenül előzi meg a mérlegfordulónapot. Klasszikus esetei ennek a közüzemi díjak, ahol a számla (részszámla) szerinti teljesítési időpontként a hónap valamely napját […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.