Építési tilalom adójogi értelmezése


Cégünk beépítené az 5500 m2 területű üres telkét, de az építéshatóság csak akkor adja ki az építési engedélyt, ha a telep megközelítéséhez szükséges utat is kiépítjük. Ez utóbbira egyelőre nincs lehetőségünk, az önkormányzat ugyanakkor továbbra is követeli a teljes telekadót. Álláspontunk szerint ez a helyzet lényegében építési tilalmat jelent, így vonatkozhatna ránk a helyi adótörvényben lévő építési tilalom esetén járó kedvezmény.


Megjelent a Számviteli Levelekben 2017. június 15-én (367. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 7328

[…] egyrészt külön jogszabály alapján arra jogosult hatóság határozatával, másrészt önkormányzati rendelettel (településrendezési tervben, helyi építési szabályzatban és az utóbbinak mellékletét képező térképen) rendelhető el. A tilalomról szóló építésügyi hatósági határozat, illetve önkormányzati rendeleten alapuló tájékoztató tartalmazza – többek között – az érintett ingatlan címét és helyrajzi számát, fajtáját, elrendelésének okát és tartalmát, időbeli hatályát. A tilalomról szóló tájékoztatót, illetve határozatot meg kell küldeni az ingatlanügyi hatóságnak, hogy az a benne foglaltakat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezze. Építési, telekalakítási tilalomról tehát két jogszabályi feltétel – egyedi, jogerős építésügyi hatósági határozat vagy önkormányzati rendelet és ingatlan-nyilvántartási bejegyzés – együttes teljesülése esetén lehet kizárólag beszélni.Az önkormányzat változtatási tilalmat rendelhet el a helyi építési szabályzat készítésének időszakára annak hatálybalépéséig, például konkrét hrsz.-ok jogszabályban való rögzítésével. A változtatási tilalommal érintett ingatlanok ingatlan-nyilvántartásban való bejegyzését hivatkozott jogszabályok […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.