Építési telek besorolása, majd átsorolása


Társaságunk építési telket vásárolt, amelyet telekként nyilvántartásba vett. A telken épületberuházást indított a telekvásárlást követő évben, 2017-ben. A beruházás részbeni megvalósulása során a vezetés úgy döntött, hogy a megépítésre kerülő épületet értékesíteni fogja. Az épületet kivitelező számláit a beruházási számlán könyvelte a társaság. A 2018-ban jelentkező vevővel az adásvételi szerződést a társaság megkötötte, de az épület átadása csak a beruházás befejezése után, 2020-ban lesz. Át kell-e sorolni, illetve át kellett volna sorolni a telket? És a beruházást? Ha igen, akkor az átsorolásnak mikor kell megtörténnie? Változik-e az építési-szerelési számlák elszámolásának módja?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2020. január 9-én (418. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 8109

[…] épületberuházást a beruházások (a befektetett eszközök) között. Amikor azonban a vezetés úgy döntött, hogy az épületet (nyilvánvalóan a kapcsolódó építési telket is) értékesíteni szándékozik, akkor a rendeltetés változik, az építési telket, de a már megépült épületet is a befektetett eszközök közül át kellett (volna) sorolni a készletek közé (ott elkülönítetten), az építési telket az áruk közé, az épületberuházást a kivitelezés módjának megfelelően a vásárolt készletek, illetve a saját termelésű készletek közé. (Ha csak kivitelezői számlák és vásárolt anyagok, akkor a vásárolt anyagkészletek közé.) Ha ezt az átsorolást az értékesítésről való döntéskor nem végezték el, a beruházás befejezése előtti adásvételi szerződés megkötésekor mindenképpen el kellett volna végezni. (Mivel nem történt meg, önellenőrzés keretében kell a 2018. évi beszámolót korrigálni!)Ha a társaság szabályszerűen jár el (ideértve az önellenőrzés alkalmazását is), akkor az értékesítés megtörténtekor (a birtokbaadáskor) az áfa felszámításával számlázott építési telek, továbbá építési-szerelési munkával […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.