Készletek között lévő sertéstelep hasznosítása


A sertéstartást 2008-ban befejeztük. A sertéstelep tárgyi eszközeinek jelentős részét – kocaszállások, hizlaldák épületei, technológiák – átvezettük a készletek közé. A portaépület, kerítés továbbra is a tárgyi eszközök között szerepel, mivel ezeket használjuk, a telepet őrizzük. 2020-ban jelentkezett egy érdeklődő, aki a sertéstelepet megvenné. Elmondása szerint, amíg a vételárat előteremti, bérleti szerződést kötne. Az adásvételi, illetve bérleti szerződés részletei nem ismertek. A bérleti szerződés megkötésekor megvalósul az Szt. 23. §-ának (5) bekezdése szerinti feltétel ahhoz, hogy a korábban forgóeszközök közé sorolt eszközöket ismételten a tárgyi eszközök közé vezessük? Hogyan történjen ennek a könyvelése? Az eladásnál így már tárgyi eszközt adunk el, ami egyéb bevétel? Esetleg a vételárat meg kell osztanom valahogyan a készletek és a tárgyi eszközök között a nyilvántartott eszközök arányában? Mi a szabályos, törvényszerű megoldás az átsorolás és eladás könyvelésében? A társasági adó és a helyi iparűzési adó jelentősen eltérhet a különböző megoldás esetén?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2020. június 18-án (427. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 8244

[…] átvezetett minden eszközre megkötötte a bérleti szerződést (a szerződésben tételesen szerepelnek az eszközök), a bérleti szerződés alapján ezen eszközöket ténylegesen használatba is veszi (azokban sertéseket helyez el), akkor tekinthetők ezen eszközök olyannak, amelyek rendeltetése megváltozott, amelyeket a hivatkozott előírás alapján a készletek közül át kell sorolni a tárgyi eszközök közé.Az átsorolásnak az eszközök könyv szerinti értékén kell megtörténnie úgy, hogy először ezen az értéken át kell vezetni a beruházási számlára (T 161 – K 21-22), majd ezt az értéket növelni kell a rendeltetésszerű használat érdekében elvégzendő munkák költségeivel (T 161 – K 1, 2, 3, 4,) majd ezt követően kell azokat az 1. Számlaosztály megfelelő számláin aktiválni (T 12, 13 – K 161). A bérleti időszak alatt természetesen terv szerinti értékcsökkenési leírást is el kell számolni.A bérleti időszak végén, az adásvételi szerződés alapján történhet meg a sertéstelep eszközeinek az értékesítése. Az értékesítésről készült számlának tételesen kell tartalmaznia az eladott eszközöket. És ha azok ténylegesen tárgyi eszköznek minősültek az eladónál (mert azokat jogszerűen vezette át a készletek közül), akkor az eladási ár áfa nélküli összegét az egyéb bevételek között kell kimutatni. Ha a készletek közüli átsorolás nem volt teljes körű (mert pl. a bérleti szerződés nem minden eszközre terjedt ki), […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.