Nagy értékű gépnél kártérítés?


Egy nagy értékű gép baleset következtében a 2018-as év folyamán javíthatóan kárt szenvedett. A javítás költsége, melyet 2019-ben végeztek el, 170 millió forint volt. A biztosító kártérítés címén 153 millió forintot fizetett, szintén 2019-ben, a különbség az önrész volt. 2018-ban évzáráskor elszámoltunk terven felüli értékcsökkenésként 170 millió forintot, és egyéb bevételként a biztosító által majd 2019-ben utalt, de a mérlegkészítésig ismertté vált kártérítés összegét, a 153 millió forintot. A gép beszerzéséhez támogatás kapcsolódik, 50%-os támogatástartalommal, amelynek értékcsökkenés-arányosan még el nem számolt összege a passzív időbeli elhatárolásokban van. 2018-ban a terven felüli értékcsökkenés elszámolásakor ennek 50%-os mértékéig kellett volna e passzív elhatárolásról is kapcsolódó tételt könyvelni az egyéb bevételekkel szemben? A passzív elhatárolásról csak a balesetig felmerülő normál értékcsökkenés arányos részét vezettük ki 2018-ban. A társaságiadó-alapot növelő tételként kell-e kezelni a terven felüli értékcsökkenés összegét a fenti körülmények alapján?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2020. június 18-án (427. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 8249

[…] 170 millió forintot 2019-ben kellett könyvelni az igénybe vett szolgáltatások között, és 2019-ben kellett könyvelni a biztosító térítését is, a 153 millió forintot, és nem 2018. évre, egyéb bevételként.Az Szt. 53. §-a alapján a tárgyi eszközöknél terven felüli értékcsökkenést akkor kell elszámolni, ha a könyv szerinti érték tartósan és jelentősen magasabb, mint a piaci érték. A nagy értékű gép esetében ez a követelmény nem állt fenn, mivel a 2018-ban baleset miatt sérült gép javítható volt, és 2019-ben már meg is javították. Így a számviteli előírások megsértésével jártak el akkor, amikor 2018-ban 170 millió forint összegben terven felüli értékcsökkenést számoltak el. (Nem kellett volna!)A számviteli előírásokat sértették meg akkor is, amikor a nagy értékű gép nagyjavításának időszakára (nagyjavításra a baleset miatt került sor) nem számoltak el terv szerinti értékcsökkenést 2018-2019-ben (és 50%-ban nem szüntették meg a támogatás miatti időbeli elhatárolást!).Tekintettel arra, hogy terven felüli értékcsökkenést 2018-ban nem lehetett elszámolni, a kapcsolódó támogatás időbeli elhatárolását […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.