Árukészlet átadása nyilvántartás hiányában


Sportáruházi nagykereskedelemmel foglalkozó kft., amely nem vezet év közben folyamatos mennyiségi és értékbeni készletnyilvántartást, októberben egy közhasznú szervezetnek adományoz 5 millió forint értékű árukészletet, amit már több mint 5 éve szerzett be, és nem tudott – előreláthatólag nem is tudna – értékesíteni. A közhasznú szervezet kiállította az igazolást az adományról. Jól tudjuk-e, hogy ez esetben nincs áfafizetési kötelezettség a kft.-nél, és a társasági adó alapja csökkenthető az igazoláson szereplő adomány 20%-ának megfelelő összeggel? Szükséges-e könyvelni az adományozást? Ha igen, mi a megfelelő kontírozása?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2020. december 10-én (437. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 8403

[…] az előzetesen felszámított áfát levonásba helyezték (T 466 – K 454). Először ennek a gazdasági eseménynek a könyvelését kell helyesbíteni készletre vétellel (T 261 – K 814). Ha a szóban forgó eszközöket már több mint öt éve szerezték be, akkor feltételezhetően a még nem értékesített árukészleteknél a mérlegfordulónaphoz kapcsolódóan értékvesztést számoltak el (kellett volna elszámolni), amelynek összegével a készletre vételi értéket már a korábbi években csökkenteni kellett volna (T8661 – K 814). Ha nem tették meg eddig, tegyék meg – önellenőrzés keretében – most, ha az adományozásra kerülő eszközök piaci értéke kevesebb, mint a beszerzési értékük volt. (Ha helytelen összeggel csökkentik az adóalapot, jogalap nélkül jutnak adóelőnyhöz.)Az előző bekezdés szerint készletre vett értéket – az adomány átvevőjének átvételi elismerése mellett – egyéb ráfordításként kell elszámolni (T 8647 – K 261).Az Áfa-tv. 11. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint: nem minősül ellenérték fejében átadott termékértékesítésnek a közcélú adomány, azaz nem kell az áfát felszámítani. A közcélú adomány értelmező rendelkezését az Áfa-tv. 259. §-ának 9/A. pontja tartalmazza. Az itt felsorolt feltételek mindegyikének teljesülnie kell, azok teljesülését indokolt az adomány átvételi dokumentációjában igazolni.A Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének z) pontja alapján az […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.