Tanulószerződés alapján történő kifizetések


Cégünk régóta részt vesz pék- és cukrászképzésben mint gyakorlati oktató. Korábban ezt tanulószerződéses keretek között tettük, most az új tanulókat szakképzési munkaszerződés keretében oktatjuk. A kérdés az, hogy a juttatás, amit a szerződés alapján kapnak, bérköltség vagy személyi jellegű egyéb kifizetés? Az SZMSZ ugyan nevében és eljárásilag munkaszerződés, tárgyában azonban továbbra sem munkavégzésre, hanem részünkről kifizetési kötelemre, a tanuló részéről pedig megjelenési és tanulmányi kötelezettségekre vonatkozik. Kérem, adják meg a válaszukat a szakképzési munkaszerződésre és a tanulószerződésre is!


Megjelent a Számviteli Levelekben 2022. január 13-án (458. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 8745

[…] napján érvényes kötelező legkisebb havi munkabér legalább hatvan százaléka, de legfeljebb a tárgyév első hónapjának első napján érvényes kötelező legkisebb havi munkabér összege, amelynek megállapításánál figyelembe kell venni a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy szakmai felkészültségét és tanulmányi eredményeit [12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 85. Szkt. 85. § (1)–(3) bekezdései].Az Szt. 79. § (2) bekezdése külön nem nevesíti, hogy a szakképzési munkaszerződés alapján a tanulóknak kifizetett munkabér és egyéb juttatások bérnek minősülnének, de általánosan megfogalmazza, hogy idetartozik minden olyan juttatás, amely elemeiben megfelel a statisztikai elszámolások szerinti keresetnek. Tekintettel arra, hogy az Szkt. alapján a kapott bér a munkavégzést ismeri el – függetlenül attól, hogy a kérdésben szereplő esetben azt kifizetési kötelemnek tekintik –, a számviteli törvény hivatkozott előírásából következően a tanulóknak fizetett bér […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.