Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába


Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2022. február 24-én (460. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 8782

[…] vagyoni hozzájárulásként az egyéni cégbe. Az egyéni vállalkozónak a cégbejegyző határozat jogerőre emelkedésének napját megelőző napon meg kell szüntetnie a tevékenységét. Ezért e napra vonatkozóan leltárt kell készítenie, amelyben eszközeit (követelések, tárgyi eszközök, nem anyagi javak, készlet) feltünteti, jelezve azt is, hogy az eszközök közül melyek kerülnek át az egyéni cégbe. Ugyanerre a napra meg kell állapítania az adókötelezettségét is a következők szerint: a leltárban feltüntetett, az egyéni cég tulajdonába adott eszköz alapító okiratban meghatározott értéke vállalkozói bevételnek, míg értékcsökkenési leírásként a tulajdonba adásig még el nem számolt, a tárgyi eszközök, nem anyagi javak nyilvántartása szerinti nettó értéke vállalkozói költségnek minősül. Egyebekben a megszűnésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A megállapított jövedelmet a magánszemély az adóévre vonatkozó egyéni vállalkozói adóbevallásában vallja be, és az adót három egyenlő részletben, elsőként e bevallás benyújtására nyitva álló határidőig, a további két részt a következő két évben a személyijövedelem­adó-bevallás benyújtására egyébként nyitva álló határidőig fizeti meg. Az egyéni vállalkozói tevékenység egyéni cég alapítása miatt történő megszűnése esetén a foglalkoztatási kedvezményre, a fejlesztési tartalékra, a nyilvántartott adókülönbözetre vonatkozó szabályok szempontjából, az előírt nyilvántartási kötelezettség betartása mellett – az egyéni vállalkozó döntése szerint -, az egyéni cég tulajdonába adott eszköz esetében érvényesített kisvállalkozói kedvezményre, a kisvállalkozások adókedvezményére vonatkozó szabályok szempontjából nem kell a magánszemély egyéni vállalkozói jogállását megszűntnek tekinteni.2. Az Itv. tárgyi hatálya (2. §) alá tartozó eszközök átadása illetékkötelezettséget vonhat maga után, különös tekintettel arra, hogy ha az egyéni vállalkozó egyéni céget alapít, akkor nem átalakulásról, hanem új cég alapításáról van szó. Az illetékre vonatkozóan az Itv. 17. §-a azonban tartalmaz […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.