Beruházáshoz biztosított anyag


Cégünk az épületberuházás elvégzésével egy kivitelező vállalatot bízott meg. Korábbi elképzelése szerint a kivitelezést a cég végezte volna el, ezért különböző anyagokat szerzett be, jelentős mennyiségben. Ezen anyagokat most a kivitelező rendelkezésére bocsátotta. Hogyan kell az anyagok bekerülési értékét az épületberuházás bekerülési értékében számításba venni?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2023. április 13-án (483. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 9161

[…] anyagok értékét is magában foglalja), így kerül a beruházás hasznos ráfordításai között elszámolásra.Ha a beruházó vásárolta meg a beruházáshoz szükséges anyagokat, akkor sem lehet – a végeredmény, a beruházás szempontjából – másként eljárni. Erre két lehetőség van: az egyik, hogy a beruházó az általa megvásárolt és már beépített anyagokat számlázza a kivitelező felé, a kivitelező pedig az elvégzett teljesítményt anyaggal növelten számlázza a beruházó felé (pénzügyileg csak a különbözetet kell rendezni), a másik, hogy a beruházó a kivitelező által ténylegesen beépített anyagok értékét – a kivitelező elfogadott számlája szerinti teljesítményhez kapcsolódóan – a saját vállalkozásban végzett beruházás elszámolási szabályai szerint [az Szt. 51. §-ának (3) bekezdése alapján: közvetlen anyagköltség, saját előállítású eszközök aktivált értékeként] a beruházás bekerülési értékében számításba veendő tételként könyveli. […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.