EU-s projektben külföldiek foglalkoztatása

Kérdés: Karitatív tevékenységet végző egyházi intézmény az Európai Unió által finanszírozott (nyertes) pályázata keretében 2011. évben színházi előadás színpadra állítását tervezi. Az EU a projekt megvalósításának költségeit 100%-ban finanszírozza. A pályázati projekt bevétel elérésére nem irányul, időtartama 10 hónap. Az előadás célja bizonyos – élethelyzetüknél és körülményeiknél fogva nehéz helyzetben lévő – társadalmi rétegek problémáira való rávilágítás. A pályázatot határon átívelő együttműködés keretében német művészek, magyar szakemberek, illetve magyar diákok szoros együttműködésével valósítják meg. A német magánszemélyek túlnyomórészt Németországban fejtik ki tevékenységüket. Időnként Magyarországra utaznak: felügyelik a válogatást, a próbákat stb. Hogyan számfejtsük a német magánszemélyeknek fizetendő díjat, ha az 10 hónapos határozott idejű munkaszerződés alapján fizetendő a munkabér? Milyen adókat és járulékokat kell vonni tőlük, és milyen járulékot kell fizetni utánuk? A fentebb leírtak alapján a munka melyik államban végzettnek minősül? Megosztás esetén mi a megfelelő dokumentáció a munka végzésének helyszínét illetően? Hogyan számfejtsük a német magánszemélyeknek fizetendő díjat, ha az a projekt keretében végzett önálló tevékenység (színdarabírás, jelmeztervezés) megbízási díja? Ez esetben milyen adókat és járulékokat kell vonni tőlük, és milyen járulékot kell fizetni utánuk? A projektben közreműködő belföldi és külföldi magánszemélyek részére a tevékenységük ellenértékén kívül nyújtott egyéb juttatások besorolhatók-e az Szja-tv. 1. sz. melléklete 4.7. c) pontja alá?
Részlet a válaszából: […] ...a színház is, amelyben a próbákat tartják.A német adóügyi illetőségű magánszemélyeknek kifizetettdíjazással összefüggésben sem járulék-, sem ehofizetési kötelezettség nemkeletkezik.A projekt keretében adott, tevékenység ellenértének nemminősülő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 21.

Tanulmányi szerződés alapján ösztöndíj

Kérdés: A bt. tanulmányi szerződést köt a beltag gyermekével (aki nem működik közre a cég tevékenységében) az egyetem nappali tagozaton való elvégzésére (a bt. gyógyszertárat üzemeltet, a gyermek gyógyszerész szakon tanul), melyben megállapodnak, hogy a tanuló az egyetem elvégzése után meghatározott ideig személyesen közreműködik a vállalkozásban, ennek fejében a bt. a tanulmányi idő alatt állandó havi ösztöndíjat fizet részére. Ezt a fizetett "ösztöndíjat" a cég elszámolhatja-e mint egyéb személyi jellegű ráfordítást, mert ebben az esetben a kifizetés és az utána kifizetett 11%-os egészségügyi hozzájárulás elismert költség lenne a társasági adóról szóló törvény 3. sz. melléklete B.)3. pontja alapján?
Részlet a válaszából: […] ...nem lévő vagy nem személyesenközreműködő tag részére, akkor ez a kifizetés a diáknál adóköteles egyébjövedelem (és mint ilyen, járulékalapot képező jövedelem), és ezt a fizetett"ösztöndíjat" 11%-os egészségügyi hozzájárulás is terheli.A Tao-tv. 3....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 8.

Költségtérítések sportszerződés alapján

Kérdés: A 2004. évi Igazolási és Átigazolási Szabályzat alapján egy sportegyesülettel amatőr labdarúgói sportszerződést (sportszerződés) kívánok kötni. Ezek alapján a versenyzéssel kapcsolatosan költségtérítést kapok: edzésre járáshoz távolságiautóbusz-bérlet 100%-os költségtérítését számla alapján, illetve mérkőzésre járás címén autóbusz-, illetve vonatjegy 100%-os térítését. A fentieken túlmenően az egyesület évi 60 000 Ft sportfelszerelés értékét számla ellenében megtéríti, illetve vidéki mérkőzések esetén a közös ebéd költségét is az egyesület fizeti. Bizonyos helyezés elérése esetén évi 60 000 Ft eredményességi jutalmat is ígértek. Kérdésem, hogy a fenti juttatások után milyen adó- és egyéb járulékfizetési kötelezettségem keletkezik, illetve ha van a fenti juttatások után adófizetési kötelezettség, az engem vagy a foglalkoztatómat, az egyesületet terheli?
Részlet a válaszából: […] ...adófizetésikötelezettsége sem a magánszemélynek, sem a költséget megtérítősportegyesületnek. (A válasznál feltételezzük, a labdarúgói sportszerződésalapján nem munkaviszonyban vagy vállalkozási jogviszonyban történik asportegyesületnél a foglalkoztatás.)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 19.

A képzés költségeinek elszámolhatósága

Kérdés: Társaságunk mikrovállalkozás. Főtevékenységként fémszerkezetgyártást és szolgáltatást végez. Szeretnénk a tevékenységet fejleszteni, a bővítéshez magas technikai tudású gépeket vásárolni, bedolgozói programokba bekapcsolódni, mindehhez számítástechnikai ismeretek is szükségesek. Az egyik tulajdonos fiával a fejlesztés érdekében szeretnénk az Mt. szerint tanulmányi szerződést kötni. Lehetséges-e így még az előkészület időszakában a képzés költségeinek az elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...jövedelme a hallgatónak, a természetben adott juttatás után pedig a cégnek kell személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást (azért ezt, mert a diák nem biztosított, mint előbb levezettük)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. szeptember 5.

Munkahelyi étkeztetés adóztatása

Kérdés: Saját üzemi konyhával rendelkezünk. A dolgozók, illetve a kívülállók a megállapított térítési díjat – számla alapján – megfizetik. Természetbeni juttatásként kell-e kezelni a munkahelyi étkeztetés költségeinek azon részét, amelyet a térítési díj nem fedez? Kell-e ezt számlázni? Van-e ez után áfa?
Részlet a válaszából: […] ...kell fizetni a 44 százalék személyi jövedelemadót, a biztosítottak részére adott juttatás után a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot, a biztosítottnak nem minősülők juttatása után a százalékos egészségügyi hozzájárulást, végül a munkavállalóknak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 3.