Épület bontásának, újak létrehozásának elszámolása

Kérdés: Van egy budapesti ingatlanunk, amin fejlesztést hajtunk végre. A belvárosi telken lévő épületegyüttes tulajdonképpen két épület: az egyiket teljesen lebontjuk, a helyén és a telek további beépítetlen részén felépítünk két vadonatúj épületet, amiben lakások lesznek, amiket eladunk. A másik régi épületet pedig teljesen felújítjuk. Az egyik generálkivitelező végzi a bontást és a mélyépítést, a másik pedig felépíti a két házat, és felújítja a megmaradó épületet. Az engedélyek rendben vannak, az áfakérdést már tisztáztuk az adószakértőkkel. Számviteli jellegű kérdéseinkre szeretnénk válaszokat kapni:
1. Jó megoldás-e, ha az első fővállalkozó munkáját kettébontjuk? Ami bontás, az azért van, hogy a két épület megépülhessen. Így a bontás ellenértéke beruházás, de nem a telekre, hanem az új épületre, ám csak az egyikre, mert az oda épül, a másik új, az teljesen érintetlen területre. Vagy mehet egybe? Kell ezt bontani vagy sem?
2. Mélyépítés a két teremgarázshoz és a tárolókhoz szükséges. A két teremgarázsnak és valamennyi tárolónak külön helyrajzi száma lesz, külön adtuk el azokat. A mélyépítés tulajdonképpen ezeknek kell. Ha a teljes mélyépítést (vagy valamilyen bontás alapján azt, ami rájuk esik) a két teremgarázsra és a tárolókra számoljuk el, akkor ezek végül igen veszteségesek lesznek, de ez nem egy számviteli szempont.
3. A lebontott épületnek volt egy könyv szerinti értéke. Ezzel mi a teendőnk? Rendkívüli vagy terven felüli értékcsökkenés? Vagy selejtezés és leírás? Szembe lehet-e ezt állítani észszerűen valamivel, valamilyen teljesítménnyel, mivel a bontás valamilyen teljesítmény elérése érdekében szükséges? A két új épület ugyanúgy épül, de az egyiknél először bontani kell, plusz ez a könyv szerinti érték is itt van. Tehát, ha mindent külön veszünk, akkor az egyik új ház aránytalanul drágább lesz, pedig az egész egy projekt. Külön számoljunk, vagy terítsük mindkettőre?
4. Mi legyen a telek értékével? Azt megtanultuk, hogy ingatlan nincs telek nélkül, és azt külön kell nyilvántartani. Jelenleg a két új épület a telek kb. felét foglalja el, és ezekben az épületekben a mi tulajdonunk kb. 15 százalék lesz, minden mást eladunk. Kérdés, hogy ha eladjuk bármelyik lakást, amit mi építtetünk, akkor telket is eladunk vele? Ha igen, akkor mennyit? Milyen arányban számoljunk? Akkor ki kell vezetni a telek könyv szerinti értékéből annyit, és minden eladott lakás esetében ugyanígy. Végül is, ha eladunk minden lakást, kivezetjük, akkor nem igaz az, hogy a telek 100 százalékban a mi tulajdonunk marad. Vagy igaz?
Végül szeretnék általában véve egy szakértői iránymutatást kapni arra, hogy a lakások, a felújított másik épületben lévő irodák, teremgarázsok, tárolók, közös helyiségek stb. esetében a két fővállalkozó számláit, magát a beruházási teljesítményt hogyan próbáljuk szétszedni? Mennyire kell a mérhetetlenül aprólékos műszaki leírásokat figyelembe venni, mennyire lehetünk "nagyoltak"? A maradó ingatlant aktiválni kell, az eladandót kivezetni, de mindenképpen önköltséget kell számolnunk lakásra, irodára, garázsra, tárolóra, közös helyiségekre, mindezt a fentiekben leírtak (bontás, mélyépítés, két új épület) figyelembevételével. Jó lenne ebben egy gyakorlattal rendelkező szakember tanácsa, iránymutatása.
Részlet a válaszából: […] ...számításba vételére két lehetőség van a számviteli törvény 47. §-ában. Az egyiket az (5) bekezdés tartalmazza, mely szerint építési telek és rajta lévő épület egyidejű beszerzése esetén, amennyiben az épületet rendeltetésszerűen nem veszik használatba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.

Megvásárolt épület bontása

Kérdés: Társaságunk a 2019-ben megvásárolt épületet lebontja, mert az a telephelyként kijelölt terület követelményeinek nem felel meg. A megvásárolt épület beszerzési értéke a beruházási számlán van. A lebontásra kerülő épület helyére új termelőcsarnok megépítését tervezi a cég, a megvalósítása azonban még bizonytalan. Ez esetben a lebontott épület könyv szerinti értéke és bontási költségei az eredmény terhére számolandók el, vagy a telek értékét növelik? Ha a telek értékét növelik, akkor a telek piaci értékét meghaladó részt terven felüli értékcsökkenésként kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...szerint.Az előző két bekezdés szerinti esetben az Szt. 47. §-a (5) bekezdésének előírása szerint kell eljárni. E szerint építési telek (földterület) és rajta lévő épület, építmény egyidejű beszerzése esetén, amennyiben az épületet, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 13.

Haszonélvezeti jog ingatlanon

Kérdés: "A" társaság értékesíti a befejezetlen saját rezsis beruházásként 105 millió Ft értékben nyilvántartott (építési engedéllyel rendelkező) termelő célú ingatlanát egy másik, az értékesítő "A" társasággal kapcsolt vállalkozásban álló "B" társaság részére, az értékesítő "A" társaság haszonélvezeti jogával terhelten. Az adásvételi szerződésben rögzítik, hogy az ingatlan forgalmi értéke 100 millió forint. A szerződő felek az ingatlan bruttó vételárát az eladó "A" társaság haszonélvezeti jogával terhelten 26 millió forintban határozták meg. Az értékesítés a hatályos jogszabályok szerint fordított adózás szerint történik, az adót a vevő közvetlenül az adóhatóságnak fizeti meg (adólevonási jog gyakorlásával). Az eladó "A" társaság 15 évig tartó haszonélvezeti joga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerül. Az adásvételi szerződés szerint haszonélvezeti jogot nem alapítottak, hanem azt fenntartotta az eladó kft., ezért azt nem is kell számlázni, nem terheli áfa. Hogyan kell könyvelni a fenti gazdasági eseményt az eladó, illetve a vevő társaságnál? Hogyan jelenik meg az eladó könyveiben a haszonélvezeti jog, és mi lesz az értéke?
Részlet a válaszából: […] ...első mondatában lévő "ingatlan"-t. Az ingatlan lehet telek, földterület, épület, egyéb építmény stb. Ha a kérdés szerinti "ingatlan" építési telek, akkor – az építkezés megkezdése előtt – valóban a beruházási számlán kell kimutatni, de nem minősíthető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Bérleti szerződés vételi joggal

Kérdés: Vállalkozásunk határozott idejű bérleti szerződést köt ingatlan bérbevételére, melyben a bérbeadó vételi jogot biztosít a bérlet megszűnését követően. Kinek a könyveiben kell nyilvántartani az eszközt a bérlet ideje alatt? Költségként szabad-e könyvelni, vagy az opció miatt eszközként kell a bérbevevőnek már kezdettől fogva nyilvántartania? Földterület esetén van áfa?
Részlet a válaszából: […] ...értékesítése mentes az adó alól, ha azt a 88. § szerint nem tették adókötelessé. De van kivétel, azaz adóköteles minden esetben az építési telek (telekrész) értékesítése, illetve ha az ingatlan első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Tulajdoni hányad telek ellenében

Kérdés: Két gazdasági társaság társasházi tulajdonnal rendelkezett. A társasházi tulajdont megszüntették, az épületet lebontották. Helyére közös építési engedéllyel új társasház épült. A létrehozandó társasházban az "A" társaság végezte a beruházást saját költségén, a "B" társaság az építési telekkel vett részt. A "B" társaság által átadott telekrész értéke megegyezik az "A" társaságtól kapott tulajdoni hányad értékével. Milyen bizonylatkiállítási kötelezettsége van a társaságoknak? Megteheti-e "B" társaság, hogy a nyilvántartott telekértéket átvezeti a tulajdoni hányad főkönyvi számlára? Ebben az esetben milyen adózási és illetékvonzatok merülnek fel? Értelmezhetik-e ezt a társaságok úgy, hogy "B" társaság ingyenes átadás jogcímen tulajdoni hányadot ad át, míg "A" társaság ingyenes átadás címen tulajdoni hányadot ad a létrehozandó felépítményből? Ebben az esetben milyen illeték­kötelezettség terheli a társaságokat?
Részlet a válaszából: […] ...és az "A" társasággal szembeni követelésként kimutatnia. (Az áfátakkor kell felszámítani, ha a társasház lebontása után a telket építési telekkéminősítették át!) Ha a számlázott érték a tulajdoni hányaddal azonos az egyébráfordítások közé kivezetendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 26.

Ingatlan értékesítése félbehagyott beruházás miatt

Kérdés: A társaság magánszemélytől külterületet vásárolt, amelyet közművesített, a művelési ág megváltoztatására megkapta az engedélyt, majd ipari kereskedelmi épület építési engedélye birtokában megkezdte a beruházást. Jelentős alépítmények (aknák, garázsok) építése és az alapozási munkák megkezdődtek. A föld feletti építkezést még nem kezdték meg, amikor a társaság üzletpolitikai megfontolásokból leállította az építkezést. Jelenleg a terület látszólag üres, de a föld alatti beépítés összege jelentős. A társaság szándéka, hogy eladja az ingatlant. Hogyan kell eljárni a létesítmény értékesítésekor? Telket adunk el, vagy telket és félkész építményt? A félkész építmény nem vehető használatba, azok a vevő számára nem hasznosak, valószínűleg betemetik, így az árban nem érvényesíthetők. Mi a társaság teendője? Miről kell a számlát kiállítani, áfával vagy áfa nélkül? (A társaság az ingatlanértékesítést nem tette adókötelessé!)
Részlet a válaszából: […] ...vevő megvásárol.Ha a vevő csak a telket kívánja megvásárolni, akkor csupánazt lehet értékesíteni. A kérdés szerinti telek továbbra is építési telek, ígyaz eladási árat az áfa felszámításával kell számlázni. Az eladási árat az egyébbevételek között, a telek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 15.

Ingatlan adásvétele feltételekkel

Kérdés: A kft. ásványvíz-kitermelésre vásárolt az önkormányzattól bányaművelési ágba tartozó ingatlant. A vételár 4 millió forint, 400 ezer forint foglalót kellett fizetni. A vételár többi részét december 15-ig kell megfizetni. Az önkormányzat az adásvételi szerződés aláírása napjával a telket birtokba adja, a vevő jogosult ott – engedélyek birtokában – fúrásokat végezni. Az eladó feltétlen és visszavonhatatlan beleegyezését adja, hogy az ingatlan tulajdonjoga a vevő javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön a vételár teljes összegű kifizetését követően. Addig az ingatlan-nyilvántartásba a tulajdonjog-fenntartással történt eladás ténye bejegyzésre kerül. Számlát az önkormányzat nem adott. Aktiválható a telek? Értékcsökkenés elszámolható? Egyáltalán kell számlát kibocsátani? Vagy nem kell, mert a telek értékesítése tárgyi mentes? Foglalóról sem kell számla? Ha minden sikerül, vagy ha nem sikerül, a kutatófúrások, a mérnöki munkák költségeit hogyan kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...§-a (1) bekezdésének k) pontja alapján abeépítetlen ingatlan (ingatlanrész) értékesítése mentes az adó (az áfa) alól,kivéve az építési telek (telekrész) értékesítését. Az építési telek fogalmát azÁfa-tv. 259. §-ának 7. pontja tartalmazza...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 11.

Kulturális járulék a teljes ingatlan vagy ingatlanrész után

Kérdés: A Tulajdonos kft. rendelkezik 100 egységnyi építési telekkel, amelyre – a Tulajdonos kft. nevére szólóan – az illetékes építési hatóság 300 egységnyi – többszintes – kiskereskedelmi egység létesítését engedélyezte. Az ingatlan pláza jellegű, amelyben kiskereskedelmi egységek kerülnek megépítésre. A Tulajdonos kft. a 100 egységnyi telek egy részét értékesítette a vevők részére, amely az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került. A vevők mint építők vállalkozási szerződés keretében megbízták a Tulajdonos kft.-t az ingatlan kivitelezésével. Az egyes ingatlanok bekerülési értéke több tízmillió forint, de egyenként nem érik el a 120 millió Ft-ot. Konkrét eset: "A" kft. építési szerződéssel megbízza a Tulajdonos kft.-t, hogy az ingatlan 2. emeletén építsen meg részére 50 m2 alapterületű kiskereskedelmi egységet, a vállalási ár nettó 25 millió Ft. A Tulajdonos kft. mint építtető építési szerződést köt "B" kft.-vel a pláza jellegű ingatlan kivitelezésére, nettó 1500 millió Ft-tal. Az építtető az építési szerződésben nem nyilatkozik a kivitelező felé arról, hogy az építmény számviteli törvény szerinti bekerülési értéke a szerződéskötéskor eléri a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvényben meghatározott értéket. Kérdés, kinek és milyen összeg után keletkezik kulturálisjárulék-fizetési kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] A hosszabban idézett kérdésben foglaltakra a választ azzalkell kezdeni, hogy a tartalom elsődlegessége a formával szemben számvitelialapelv követelményeit nemcsak a számviteli elszámolás során kellérvényesíteni, de a szerződések megítélésénél is, továbbá az adók, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 6.

2003-ban vásárolt földterület apportálása

Kérdés: A társaság 2003-ban vásárolt egy nagy értékű földterületet, amelyet kempingként üzemeltet. A területen minimális értékű felépítmény (üzlet) található. Az eladó 2003-ban a földterület értékesítését tárgyi adómentesként, a felépítményt 25 százalékos áfával állította be a számlába. A vásárló 2004-ben apportálni szeretné a földterületet. Helyesen járnak-e el, ha az apportált földterületet áfával növelten adják át, és az apportot befogadó cég az áthárított áfát levonja?
Részlet a válaszából: […] ...szánt terület (a település közigazgatási területének a beépített, illetve a további beépítés céljára szolgáló területrész), építési telek (beépítésre szánt területen fekvő, az építési szabályoknak megfelelően kialakított és közútról vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 14.

Lebontott épület bekerülési és bontási költségei

Kérdés: Ügyfelem 2000 II. félévében vásárolt egy telket azzal, hogy ott a tevékenysége folytatásához szükséges üzemcsarnokot építtet. A telken lebontásra ítélt, műszakilag értéktelen épület állt. Az egy összegben megállapított vételárat becsléssel osztották meg telekértékre és épületértékre. Az épületet 2001-ben lebontották, az új építkezés megkezdődött. Hogyan számoljuk el a vásárolt telken lévő épületingatlan bekerülési értékét, illetve bontását?
Részlet a válaszából: […] ...mivel eltérő mértékű áfafizetési kötelezettség terheli a telket, illetve azépületet.)Az Szt. 47. §-ának (5) bekezdése szerint: építési telek (földterület) és a rajta lévő épület, építmény egyidejű beszerzése esetén, amennyiben az épületet,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. október 3.