Telephelyi ingatlanok értékesítése – kapcsolt vállalkozások

Kérdés: A cégcsoportba tartozó kapcsolt vállalkozások belföldi illetőségű, társasági adó alanyaként működő cégek. A felek adásvételi szerződés keretén belül értékesítettek telephelyi ingatlanokat. A vevő az ingatlanokat a későbbiek során az eladó részére bérbe adja. Az értékesítést megelőzően az ingatlanok szokásos piaci árának megállapítása céljából az eladó az ingatlanok értékét ingatlanszakértővel felbecsültette. A kapcsolt féllel megkötött szerződésben értékesítési árként az ingatlanok könyv szerinti értékét szerepeltetik, amely alacsonyabb az ingatlanszakértő által meghatározott szokásos piaci árnál. Az alkalmazott ellenérték következtében az eladó adózás előtti eredménye kisebb lesz, mint a szokásos piaci ár (az ingatlanszakértő által megállapított érték) alkalmazása mellett lett volna, ezért a különbözettel – a transzferár nyilvántartásával megegyezően – az eladó a tárgyévben meg fogja növelni a társasági adó alapját [Tao-tv. 18. § (1) bek. b pontja]. A különbözet jelentős, melynek a társaságiadó-vonzata is jelentős. A vevő esetében hogyan lehetne a kapcsolt fél, az eladó által növelő tételként érvényesített különbözet összegét a társasági adózás előtti eredményt csökkentő jogcímként érvényesíteni a társasági adóban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdasági esemény ingatlanbeszerzésre irányult (közvetlenül eredményhatása nem jelentkezik), valamint a különbözetet a könyviteli elszámolásaikban nem érvényesítik?
Részlet a válaszából: […] ...vevő az ingatlant a vételáron veszi nyilvántartásba, és ennek alapján számol el az eredmény terhére értékcsökkenést az Szt. 52.§-a szerint, és ennek alapján vesz figyelembe a társaságiadó-alapot csökkentő értékcsökkenési leírást a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Nettó értékű tárgyi eszközök selejtezése

Kérdés: Cégünknél olyan tárgyi eszközöket selejteztünk év közben, amelyeknek még volt számvitel szerinti könyv szerinti és társasági adó szerint számított nyilvántartási értéke. Tehát a nettó értéke nem volt nulla. Ezek az eszközök már használhatatlanok voltak, a selejtezés dokumentálva lett. Ez a számvitel szerint terven felüli értékcsökkenésnek minősül, és a könyv szerinti értékkel növelni kell az adóalapot. Lehet-e csökkenteni a társaságiadó-alapot, ha a selejtezett tárgyi eszköz nem szerepelt a nyilvántartásunkban az év utolsó napján, így a terven felüli értékcsökkenés nem csökkenti az adóalapot a Tao-tv. 1. sz. melléklet 10. pont d) alpontja szerint?
Részlet a válaszából: […] ...választ ad a Tao-tv. normaszövege. A Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján: az adózás előtti eredményt csökkenti az értékcsökkenési leírásként az 1. és 2. számú mellékletben foglalt előírások szerint az adóévre megállapított összeg, továbbá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Térítés ellenében használt személygépkocsi

Kérdés: A társaság a munkavállalói részére céges autót (saját tulajdonú vagy bérelt) biztosít, a magánhasználat nincs tiltva. Ha a magánszemély a járművet a cég költségére ezen túlmenően (a munkaidőn túl, a hétvégén stb.) is használja, annak ellenértékét köteles megtéríteni. Hogyan kell szabályosan elszámolni, könyvelni, illetve bizonylatolni a cégautó magánhasználatát? (Áfa, tao, szja szempontból vizsgálva.) Amennyiben a társaság a magas adminisztrációs teher miatt nem tervez számlát kiállítani, milyen más szabályos bizonylatolási lehetősége van?
Részlet a válaszából: […] ...is gyűjteni kell a személygépkocsi magáncélú használatával kapcsolatos költségeket (üzemanyagköltség, cégautóadó, terv szerinti értékcsökkenési leírás, javítási-karbantartási költség stb.), és azok együttes értékére az áfát felszámítva, az áfát be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 29.

Kivont tárgyi eszköz amortizációja

Kérdés: A kft. az egyik termelőüzeme leállása miatt tárgyi eszközei egy részét nem használja. A használaton kívüli eszközeit fogyóeszközzé átminősíti, és a 2. számlaosztályban tartja nyilván. Az átminősített eszközök nyilvántartott értéke megegyezik a szóban forgó eszközök számviteli törvény szerinti nettó értékével. Mivel annak idején a beruházás fejlesztési alapból történt, a Tao-tv. szerinti nettó érték eltér az Szt. szerinti nettó értéktől. Abban az esetben, amikor a 2. számlaosztályban nyilvántartott érték azonos az eszközök nettó értékével, a társaságiadó-alap meghatározásakor e miatt az ügylet miatt kell-e a társasági adó alapját módosítani (növelni, csökkenteni)?
Részlet a válaszából: […] ...a tárgyi eszközök nettó értékén. (Természetesen, az átsorolás, a termelésből történő kivonás időpontjáig a terv szerinti értékcsökkenési leírást el kell számolni a költségek között.)A Tao-tv. 1. számú mellékletének 2. pontja szerint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Követelés átalakuláskor a vagyonmérlegben

Kérdés: A kft. zrt.-vé alakul át. A kft. záró vagyonmérlegében szereplő vevőkkel szembeni követelések egy részére értékvesztés került elszámolásra még az átalakulás előtti hónapokban. A zrt. nyitó analitikájában ezen követeléseket milyen értéken kell nyilvántartásba venni: az értékvesztéssel csökkentett értéken (vagyis ez lesz az új bekerülési érték), vagy továbbra is az eredeti bekerülési értéken (külön nyilvántartva az értékvesztést is)? Előbbi esetén, amennyiben a vevő végül mégis fizet, az értékvesztés összegét egyéb bevételként kell elszámolni, és a társaságiadó-alap számításánál csökkentő tételként figyelembe lehet venni? Ha nem fizet, és így a követelés behajthatatlanná válik, az értékvesztés összege figyelembe vehető társaságiadóalap-csökkentő tételként?
Részlet a válaszából: […] ...könyv szerinti értéken kell, hogy szerepeljenek. Így például a tárgyi eszközök nettó értéken (bruttó érték csökkentve az elszámolt értékcsökkenéssel), a vevőkkel szembeni követelések pedig az értékvesztéssel csökkentett könyv szerinti értéken. A zrt.-nél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 10.

Covid-19 miatti leálláskor értékcsökkenés elszámolása

Kérdés: A Covid-19 miatt hozott intézkedések kapcsán zárva tartó üzletek, irodák tárgyi eszközeinek értékcsökkenés-elszámolása leállítható-e a zárlat idejére mind számvitelileg, mind a Tao-tv. szempontjából? Mit kell tenni a leállás ügyében? Mik a teendők a számviteli politika tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy a veszélyhelyzettel kapcsolatos kormányrendeletek a tárgyi eszközök értékcsökkenése elszámolásának változásával összefüggő rendelkezést nem tartalmaznak, az adott esetben is a hatályos törvényi előírások szerint indokolt eljárni. Mi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 18.

Nagy értékű gépnél kártérítés?

Kérdés: Egy nagy értékű gép baleset következtében a 2018-as év folyamán javíthatóan kárt szenvedett. A javítás költsége, melyet 2019-ben végeztek el, 170 millió forint volt. A biztosító kártérítés címén 153 millió forintot fizetett, szintén 2019-ben, a különbség az önrész volt. 2018-ban évzáráskor elszámoltunk terven felüli értékcsökkenésként 170 millió forintot, és egyéb bevételként a biztosító által majd 2019-ben utalt, de a mérlegkészítésig ismertté vált kártérítés összegét, a 153 millió forintot. A gép beszerzéséhez támogatás kapcsolódik, 50%-os támogatástartalommal, amelynek értékcsökkenés-arányosan még el nem számolt összege a passzív időbeli elhatárolásokban van. 2018-ban a terven felüli értékcsökkenés elszámolásakor ennek 50%-os mértékéig kellett volna e passzív elhatárolásról is kapcsolódó tételt könyvelni az egyéb bevételekkel szemben? A passzív elhatárolásról csak a balesetig felmerülő normál értékcsökkenés arányos részét vezettük ki 2018-ban. A társaságiadó-alapot növelő tételként kell-e kezelni a terven felüli értékcsökkenés összegét a fenti körülmények alapján?
Részlet a válaszából: […] ...is, a 153 millió forintot, és nem 2018. évre, egyéb bevételként.Az Szt. 53. §-a alapján a tárgyi eszközöknél terven felüli értékcsökkenést akkor kell elszámolni, ha a könyv szerinti érték tartósan és jelentősen magasabb, mint a piaci érték. A nagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 18.

Fejlesztési tartalék felhasználása

Kérdés: Fejlesztési tartalékból megvalósított beruházásnál mi a helyes eljárás a társaságiadó-alap korrekciójánál? A 8 millió forintos beruházáshoz 3 millió forintot a fejlesztési tartalék terhére valósítottunk meg.
Részlet a válaszából: […] ...viszont az aktiváláskor a fejlesztési tartalék feloldott összegével azonos összeget az adózás előtti eredményt csökkentően elszámolt értékcsökkenési leírásnak kell tekinteni, azaz lesz olyan későbbi időszak, amikor az elszámolt értékcsökkenési leírás csak növeli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 14.

Műtárgyak nyilvántartása és adózása

Kérdés: Vagyonkezeléssel és ingatlan-bérbeadással foglalkozó kft. hosszabb távon, 5-10 évig szabad pénzeszközét festmények – kortárs és antik festmények – vásárlására kívánja fordítani, későbbi – a befektetésből származó – haszon elérése céljából. A vásárlás a vállalkozás érdekében felmerült kiadásnak számít? Az áfa visszaigényelhető? Helyes-e a tárgyi eszközök között nyilvántartani?
Részlet a válaszából: […] ...kimutatni, amelyek bekerülési (bruttó) értéke után azonban az Szt. 52. §-ának (5) bekezdése szerint nem számolható el terv szerinti értékcsökkenési leírás. (Ebből következően nincs költségként elszámolandó összeg, ami a társaságiadó-alapot növelje, de a Tao-tv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 9.

K+F-hez kapcsolódó adóalap-csökkentések

Kérdés: A társaság K+F-et valósított meg, amelyet 2019. 01. 01-én aktivált 285 M Ft értékben. Ehhez az aktivált értékhez 135 M Ft támogatás is tartozik. A K+F befejeződött, és árbevételt is produkált már 2019-ben, így az amortizációja elindult. A K+F értékét akár 50%-kal is amortizálhatjuk, amelyet teljes mértékben elfogad a Tao-tv.? Ha aktiváltuk, akkor viszont az Szt. szerint 1 évnél tovább kell szolgálnia a vállalkozást. Megteheti-e a vállalkozás, hogy 18 hónap alatt írja le a számvitelben, amelyet a Tao-tv. elfogad? A Tao-tv. szerint a számvitelben elszámolt értékcsökkenéssel csökkenthető a társasági adó alapja, a korlátozó tényezőket figyelembe véve. A K+F-et végző alvállalkozó nem volt, viszont támogatás volt. Jó-e a számítás, ha a vállalkozó 2019-ben 50%-os kulccsal 285 x 0,5 = 142,5 M Ft amortizációt számolt el, az adóalap-csökkentés pedig: 285-135 = 150 M Ft x 0,5 = 75 M Ft? Jól tudjuk-e, hogy az iparűzésiadó-alapnál az előbbi összeg szintén csökkentő tétel lesz? A jövőben megvalósuló K+F-re fejlesztési tartalékot nem lehet képezni?
Részlet a válaszából: […] ...illetve előállítási) értékét azokra az évekre kell felosztani, amelyekben ezeket az eszközöket előreláthatóan használni fogják (az értékcsökkenés elszámolása). Az Szt. 52. §-ának (4) bekezdése szerint pedig a befejezett kísérleti fejlesztés aktivált értékét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 13.
1
2
3
6