Nem szokásos tevékenység, IFRS-ek alkalmazása

Kérdés: Ügyfélkörünkben merült fel kérdés a 2022. 10. 10-én esedékes Pénzügyi vállalkozások különadójával (Extraprofitadó) kapcsolatban: A Magyar Közlöny 2022. évi 118. számában megjelent 257/2022. kormányrendelet módosítja a korábbi – 93. számban megjelent – Pénzügyi vállalkozások különadója alapjának meghatározását, melyben az adó alapja:
"A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti, az adóévet megelőző adóévi éves beszámoló alapján meghatározott nettó árbevétel, azzal, hogy nem tartozik a nettó árbevételbe a Htv. 40/D. § (2) bekezdés f) pontja szerinti, a nem a szokásos tevékenység keretében keletkezett áruértékesítésből, szolgáltatásnyújtásból származó bevétel."
Jól értelmezzük, hogy esetünkben (nem választottuk az IFRS-t) a Magyar Közlöny 93. számában megjelentekkel [197/2022. (VI. 4.) kormányrendelet] ellentétben, nem kell az adó alapjának meghatározásánál az áruértékesítésből származó bevételt figyelembe venni, vagy ez csak azokra a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozik, amelyek az IFRS szerint vezetik a számviteli nyilvántartásaikat? Hogyan kell eljárni a nem IFRS szerint könyvelőnek a nem szokásos tevékenység keretében keletkezett szolgáltatásnyújtásból származó bevétel esetében?
Részlet a válaszából: […] A Htv. 40/B. § (1) bekezdése értelmében az éves beszámolóját az IFRS-ek szerint készítő vállalkozó a Htv. szabályait a nettó árbevétel, az eladott áruk beszerzési értéke, az anyagköltség, a közvetített szolgáltatások értéke és az alvállalkozói teljesítések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 27.

Fejlesztési tartalék bérbeadásra épített lakásra

Kérdés: Építőipari generálkivitelező kft. kulcsrakész lakásokat értékesít 5% áfával, illetve lakásokat ad bérbe 27% áfával speciális áfakörös bejelentkezés alapján. A kft. a korábbi években fejlesztési tartalék címén lekötött tartalékba helyezett 30 millió forintot. Az elkészült lakást nem értékesíti, hanem bérbe adja. A bérbeadásra épített lakás – amennyiben azt aktiválja a használatbavételkor – aktiválandó értéke megvalósítható-e a lekötött tartalékból?
Részlet a válaszából: […] ...figyelembevétele mellett a következők szerint kell eljárni:A költségek felmerülésének időszakában– a kulcsrakész állapotban értékesítésre kerülő lakások, illetve– a bérbeadás útján hasznosításra kerülő lakásoképítésének közvetlen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Ökörsütéses rendezvény költségeinek elszámolása, adózása

Kérdés: Vállalkozásunk fennállásának 25. évfordulóján ökörsütést rendezett ügyfelei részére. Milyen költségnek minősül a szóban forgó ökörsütés? Hogyan kell elszámolnia a vállalkozásnak, ha a saját készleteiből is felhasznált bizonyos anyagokat a rendezvény lebonyolításához? Helyesen járt el a rendezvényt szervező cég, amikor 27%-os áfát számított fel a rendezvény lebonyolításáért? Visszaigényelheti-e vállalkozásunk az áfát?
Részlet a válaszából: […] ...az adózás előtti eredményt nem kell növelni.Az Áfa-tv. 11. §-ának (1) bekezdése szerint: Ellenérték fejében teljesített termékértékesítés az is, ha az adóalany a terméket a vállalkozásából véglegesen kivonva, azt saját vagy alkalmazottai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 11.

Részesedés értékesítése piaci érték alatt

Kérdés: Gazdasági társaságunk az ügyvezetőjének értékesítette egy részvénytársaságban meglévő 51%-os részesedését névértéken, 2550 E Ft-ért. Arészvénytársaság saját tőkéje az értékesítés időpontjában 60 M Ft volt. Milyen adózási következménye van a fenti tranzakciónak az értékesítő társaságra, illetve az ügyvezetőre nézve, figyelembe véve a Tao-törvény 18. § (1) bekezdésének b. pontját is?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 77/A. § (1) bekezdése szerint a magánszemély által értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték esetében jövedelemnek minősül az értékpapírnak a megszerzése időpontjára megállapított szokásos piaci értékéből az a rész, amely meghaladja az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Bérelt földterületen ültetvénytelepítés átadása a bérbeadónak

Kérdés: Egy kft. a saját tulajdonosának földterületén állami támogatással saját vállalkozásban ültetvényt telepített, mely már termőre fordult. A megváltozott gazdasági körülmények következtében a tulajdonos őstermelőként kívánja tovább folytatni e tevékenységét. Hogyan kell ezt jogszerűen kezelni, könyvelni, mi lesz a levont áfa sorsa stb.?
Részlet a válaszából: […] ...ezért a beruházás során levonásba helyezett, előzetesen felszámított adó utólagos módosítására nincs szükség.Az ültetvény értékesítésekor, illetve térítés nélküli átadásakor ki kell kérni az állami támogatást nyújtó szervezet írásbeli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Kriptoeszközzel végrehajtott ügyletből származó veszteség

Kérdés: Tegyük fel, hogy a magánszemély a kriptoeszközzel végrehajtott ügyletből származó veszteséget ért el, és a veszteség keletkezésének évéről szóló adóbevallásában feltüntette, de ez a veszteség nem az adóévet megelőző két évben, hanem korábbi években történt. Például a magánszemély kriptoeszközt szeretne vásárolni 2022-ben 10 millió Ft értékben. Ha 2026-ban 14 millió Ft-ot szerez a 2022-ben bekerült kriptoeszköz átengedéséért, átruházásáért, és más kriptoeszközzel végrehajtott ügylete sem az adóévben, sem az elmúlt években nem volt, mekkora lesz az így keletkező külön adózó jövedelmének személyijövedelemadó-alapja a 2026-os adóévben? [A kérdés az Szja-tv. 67/C. § (5)-(7) bekezdéseire tekintettel merült fel.]
Részlet a válaszából: […] ...bevételből levonhatja a 10 millió forint bekerülési értéket, valamint a vásárlással és a kriptoszámla fenntartásával kapcsolatban az értékesítésig felmerült igazolt költségeket, és a pozitív különbözet keletkeztet szja-alapot és szja-kötelezettséget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 24.

Egyéni vállalkozó ingatlanvásárlásának illetéke

Kérdés: Egyéni vállalkozó ingatlant vásárolt 2021. október hónapban, melyet 2021. decemberben értékesített. A kiszabott illetékre 6 havi részletfizetési kedvezményt kapott. Az értékesítésig (2021. december) 2 havi illetékrészletet kifizetett, 4 havi kötelezettséget az eladást követően a következő, 2022. évben kellene megfizetnie. Naplófőkönyv vezetése mellett hogyan kell a bevételt, költséget, ráfordítást, értékcsökkenést figyelembe venni az éves bevallás során, továbbá milyen értékkel aktiválandó az ingatlan?
Részlet a válaszából: […] ...növekedéseként kell könyvelni, és a naplófőkönyv részletező rovatában az adóalapba tartozó bevételek közé kell beírni az ingatlan értékesítéséből származó bevételt. A beszámoló készítésekor könyvelendő még az el nem számolt értékcsökkenési leírás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 10.

Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...válasz az első kérdésre adott válaszból következik: igen!Az Áfa-tv. 17. § (2) és (3) bekezdés d) pontja alapján nem áll be a termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshoz fűződő joghatás, azaz az ügylet áfakörön kívüli, ha az egyéni vállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Vagyonkezelésbe adott ingatlan bérbeadása

Kérdés: Egy magánszemély bizalmi vagyonkezelésbe adja az ingatlanjait és a társas vállalkozásának tulajdoni részét, valamint a kedvezményezett szintén magánszemély. Ebben az esetben keletkezik társaságiadó-fizetési kötelezettség? A vagyonkezelésbe adott ingatlan egy része bérbe van adva, az ebből származó bevétel a magánszemélynél jelentkezik, a kifizető a bérbevevő, ezért a magánszemélytől levonásra kerül az szja. Az ebből származó – szja-val csökkentett – bevételt az értékesítés nettó árbevételeként kell kezelnie a vagyonkezelőnek? Osztalékot is kap a tulajdoni részéből a magánszemély, amiből szintén le lett vonva az szja, a csökkentett összeget kapott osztalékként kell kezelnie a vagyonkezelőnek? A költségek között kell/lehet elszámolni az ingatlannal kapcsolatban felmerült kiadásokat (elektromos áram, víz, építményadó, értékcsökkenés)?
Részlet a válaszából: […] ...bruttó (személyi jövedelemadóval nem csökkentett) bevételnek a vagyonkezelőnél kell jelentkeznie (ő lesz a bérbeadó), amelyet az értékesítés nettó árbevételeként kell kezelnie a vagyonkezelőnek. Ennek megfelelően a költségek között kell/lehet elszámolni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

MRP működési költségeire átadott pénzeszközök

Kérdés: Az MRP alapszabálya szerint az alapító köteles megtéríteni az MRP-szervezetnél felmerült, tételes nyilvántartással alátámasztott működési költségeket. Hogyan kell könyvelni a zrt.-nél a működési költségekre átadott pénzeszközöket, és milyen adókötelezettséget von ez maga után?
Részlet a válaszából: […] ...miatt elszámolt egyéb ráfordítással az adózás előtti eredményt növelni nem kell. A pénzeszközök átadása nem kapcsolódik termékértékesítéshez, illetve szolgáltatásnyújtáshoz, ezért áfafizetési kötelezettség nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 30.
1
2
3
7