Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...válasz az első kérdésre adott válaszból következik: igen!Az Áfa-tv. 17. § (2) és (3) bekezdés d) pontja alapján nem áll be a termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshoz fűződő joghatás, azaz az ügylet áfakörön kívüli, ha az egyéni vállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Tagi kölcsönből tőketartalék?

Kérdés: Hat éve alakult kft. egy új termék bevezetésére és fejlesztésére. Jegyzett tőkéje 6 millió forint. Az évek során a tulajdonosok folyamatosan tagi kölcsönt adtak, határidő nélkül, dokumentáltan. Az értékesítés most kezdődött meg. Időközben azonban a saját tőke súlyosan negatív lett. A saját tőke rendezésére a tagi kölcsön – a tulajdonosok elhatározása alapján – átvezethető-e a tőketartalékba? A cég folyamatos működése után a tőketartalékból visszavezethető-e az a rész, ami ott már nem szükséges a saját tőke pótlására? Tudomásom szerint a Ptk. 3:99. §-ának (1) bekezdése erre lehetőséget ad.
Részlet a válaszából: […] Kérdéseire a rövid válasz egyértelműen az, hogy nem, de a 3:99. §-t sem helyesen értelmezik.A tulajdonosok által adott tagi kölcsön valójában a veszteség miatti pénzhiányt fedezte, hat éven át folyamatosan. A saját tőke hiányának megszüntetésére már korábban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Szolárium üzemeltetésével kapcsolatos költségek

Kérdés: A kft. szoláriumot üzemeltet (alanyi mentesen). Egyéni vállalkozásként indokolt, de az egyéni vállalkozó mégis kft.-t alapított. A szolárium üzemeltetéséhez az áramszolgáltatónál teljesítménynövelést kellett kérni. A tag nevére kiállított fejlesztési hozzájárulás hogyan számolható el a kft.-nél? Kértük az átírást, de az eddig még nem történt meg. A közel 700 ezer forintnyi összegű hozzájárulást a magánszemély eladhatja? A tevékenység bérelt ingatlanban folyik. A fejlesztések miatt villanyszerelési munkák is adódtak, közel 100 ezer forint összegben. Ez karbantartás, vagy idegen ingatlanon végzett felújítás? A gépek használtak, amelyekhez új csöveket, izzókat kellett venni. Ez karbantartás vagy beruházás? Gépekre nem tudom elosztani a 600 ezer forintos számlát, amelyben sok-sok cső, gyújtópatron van felsorolva.
Részlet a válaszából: […] ...hozzájárulásávalhasznosíthatja (értékesítheti, apportálhatja), megjelölve a hozzájárulásban aztis, hogy ki felé történik ezen jog értékesítése, apportálása, ki jogosult amegnövelt kapacitás hasznosítására. Ebből az következik, hogy a kft....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 10.