Projektelszámolás egyoldalú szerződésfelmondás után

Kérdés: Az építőipari társaság az év végén folyamatban lévő munkák számviteli elszámolására a projektelszámolás szabályait alkalmazza. Tárgyévben az egyik projekt megrendelője egyoldalúan felmondta a szerződést, és keresetet nyújtott be a bíróságon jelentős követelésre vonatkozó igényről, illetve a teljes szerződéses összegre vonatkozó teljesítési biztosítékot – bankgaranciát – lehívta. A megrendelővel kötött szerződés alapján havonta történik elszámolás és számlázás az elvégzett munkáról. A megrendelő a társaság tárgyév januári és februári teljesítését már nem is igazolta. Év végén a teljesítési fok 78% volt, a ténylegesen felmerült költségek és a szerződés teljes becsült költségének aránya alapján meghatározva. A társaság nem ismeri el a szerződés felmondásának a jogalapját, illetve a megrendelő követeléseit is vitatja. A társaság jogi képviselője szerint a megrendelő követelése nem megalapozott, folyamatban van egy viszontkereset kidolgozása is a társaság követeléseiről (elvégzett, de nem igazolt teljesítés, nem megalapozott bankgarancia-lehívás, egyéb felmerült költségek és kár). Ebben az esetben – a megrendelő egyoldalú szerződésfelmondása – a projektelszámolás szabályai alkalmazhatók-e? Ha igen, akkor a felmerült költségek alapján számított teljesítési foknak megfelelő, nyereséggel növelt árbevétel határolandó el, vagy nyereség nélkül, csak a költségeknek megfelelő árbevétel? Ha a projektelszámolás szabályai nem alkalmazhatók, mert a megrendelő felmondta a szerződést, akkor a teljesített, de meg nem térült szolgáltatás költségeit befejezetlen szolgáltatásként készletre kell venni a per lezártáig?
Részlet a válaszából: […] ...jogilag a megrendelővel kötött, a megrendelő által meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék vagy szolgáltatás létrehozására és értékesítésére vonatkozó szerződés egésze.Az árbevételre vonatkozó szabályból az következik, hogy a szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Kiterjesztett gyártói felelősségi díj könyvelése

Kérdés:

Bár majd csak októberben kerül sor az első kiterjesztett gyártói felelősségi díj bevallására és megfizetésére, a könyveléssel kapcsolatban már most több kérdés merült fel bennünk. Ha a koncessziós társaság számlázza felénk, akkor hatósági díjként kell könyvelni szállítói számlaként? Lehet-e része a külföldről vásárolt készletek bekerülési értékének? (A környezetvédelmi termékdíjat eddig így kezeltük.)

Részlet a válaszából: […] ...szóló számlán, vagy számla hiányában a forgalomba hozatalt bizonyító okiraton feltünteti a következő szöveget, a kiskereskedelmi értékesítés kivételével: "A kiterjesztett gyártói felelősségi díj megfizetése az eladót terheli."A gyártó a Korm. rendelet 22....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 28.

EPR (kiterjesztett gyártói felelősségi díj) számviteli kezelése

Kérdés:

Hogyan kell a kiterjesztett gyártói felelősségi díjat elszámolni?

Részlet a válaszából: […] ...szóló számlán, vagy számla hiányában a forgalomba hozatalt bizonyító okiraton feltünteti a következő szöveget, a kiskereskedelmi értékesítés kivételével: „A kiterjesztett gyártói felelősségi díj megfizetése az eladót terheli.” A gyártó a Korm. rendelet 22...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

EPR-díjat hogyan kell könyvelni?

Kérdés:

A 2023. július 1-től bevezetett EPR-díjat hogyan kell könyvelni? A beszerzési ár része, mint a környezetvédelmi díj, vagy egyéb ráfordítás, vagy igénybe vett szolgáltatás?

Részlet a válaszából: […] ...szóló számlán, vagy számla hiányában a forgalomba hozatalt bizonyító okiraton feltünteti a következő szöveget, a kiskereskedelmi értékesítés kivételével: „A kiterjesztett gyártói felelősségi díj megfizetése az eladót terheli.”A gyártó a Korm. rendelet 22...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Fióktelepnek nyújtott eurós kölcsön átértékelése

Kérdés: Van egy magyar cég, amelynek van egy szlovákiai fióktelepe. A fióktelep kölcsönt kapott a magyar cégtől euróban, amelyet euróban is fog visszafizetni. A fióktelepen történik a tényleges munkavégzés, a bevétele euróban van, a magyar cégnél bevételszerző tevékenység nincs. Ebben az esetben a magyar cégnél át kell-e értékelni az adott kölcsönt, vagy mivel a szlovák fióktelep intézi ezt a bevételéből a magyar céggel, nem kell az árfolyam-különbözettel foglalkoznunk? Sajnos, ha átértékelem, akkor a cég nagyon veszteséges lesz, ami pályázat miatt nem szerencsés. Kötelező-e elszámolni ebben az esetben az árfolyam-különbözetet vagy sem?
Részlet a válaszából: […] ...(esetleg eltérően a magyar előírásoktól).A költségekhez, ráfordításokhoz hasonlóan a magyar cégnek is könyvelnie kell a fióktelep értékesítésének árbevételét (a számlázott devizaérték forintra átszámított összegében) és az egyéb bevételeket, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 13.

Mobil kerítés eladása és telepítése – áfa

Kérdés: Egy hatóságibejelentés-köteles építkezéshez, az építési terület körbekerítéséhez mobil kerítéseket adunk el a partnernek, telepítéssel együtt. A partner ragaszkodik a fordított áfás számlához arra hivatkozva, hogy az egész építkezés fordított áfa alá esik, a mi megítélésünk szerint azonban mivel elsősorban terméket értékesítünk, és csak mellékszolgáltatásként telepítjük a mobil kerítéseket, ez semmiképpen nem tartozik az Áfa-tv. 142. §-a alá, és a számlánkat 27% áfa felszámításával kell kiállítanunk. Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...vagy egyszerű bejelentéshez kötött legyen.Az általános forgalmi adózás rendszerében általában valamennyi szolgáltatásnyújtást, termékértékesítést különállónak és függetlennek kell tekinteni, vagyis azok önállóan ítélendők meg akár az adómérték, akár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.

Szoftver felhasználói jogának értékesítése

Kérdés: Belföldi székhelyű gazdasági társaság üzletviteli tevékenysége szerzői jogvédelemben részesülő szoftvertermék fejlesztése. A létrehozott szoftvert a társaság számviteli nyilvántartásában a szellemi termékek között tartja nyilván. A szoftvert létrehozó társaság (A társaság) a szellemi termékként nyilvántartott szoftver felhasználási jogát, felhasználási szerződés alapján, 2022. szeptember 1. és 2023. augusztus 31-e közötti időtartamra egy másik belföldi gazdasági társaságnak (B társaság) értékesíti. Az A társaság által számlázott felhasználói jog értéke magában foglalja a 12 hónapos időszakra járó felhasználói díj értékét, amely 2022. évben pénzügyileg be is folyik az A társasághoz. Az időarányosan a 2023. évet illető, de 2022-ben befolyt felhasználói díjat el kell-e határolni a T 91 – K 48 könyvelési tétellel? A felhasználói jogot megvásárló gazdasági társaság (B társaság) a 2022/2023. évre vonatkozó felhasználói jogot 2022-ben változatlan formában, szintén az említett 12 hónapos időtartamra egy harmadik társaságnak (C társaság) értékesíti, amely végső felhasználónak minősül. Elszámolható-e a B társaságnál a felhasználói jog beszerzése és annak változatlan formában történő továbbszámlázása közvetített szolgáltatásként, ha a megrendelővel kötött felhasználói jog átruházására vonatkozó írásos szerződésben a közvetítés lehetősége és a számlában a közvetítés ténye egyértelműen megállapítható?
Részlet a válaszából: […] ...(beszerezni), de a szoftver­termék használati jogát ugyan időlegesen (mint itt is 12 hónap) át lehet engedni, de nem lehet átruházni, értékesítésként, beszerzésként elszámolni.A kérdésben leírt esetben – a tartalom elsődlegessége a formával szemben következően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...miatt a korábbi évek beszámolóit nem kell, nem lehet módosítani.Az Szja-tv. rendelkezéseit a társaság által végzett lakóház értékesítése során nem lehet alkalmazni!Az egyszerűsített végelszámolás során nem létező hitelezői igényt nem lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

"Szerződés elszámolási egysége" mikrogazdálkodónál

Kérdés: A számviteli törvény a 2020. évtől bevezette a "szerződés elszámolási egysége" fogalmát. A "szerződés elszámolási egysége" – áfát nem tartalmazó – teljes szerződéses ellenértékének mérlegfordulónapi teljesítési fok arányában számított összege, valamint a szerződés elszámolási egységére már elszámolt árbevétel közötti különbözet aktív vagy passzív időbeli elhatárolásként kerül kimutatásra az árbevétel növelésével vagy csökkentésével egyidejűleg. Mikrogazdálkodói beszámolónál kifejezetten tiltott az időbeli elhatárolás a csak két elszámolási időszakot érintő gazdasági események esetén. Egy mikrogazdálkodói beszámolót készítő szoftverfejlesztő cég esetén, év végén van olyan le nem zárt egyedi szoftverfejlesztési munka (kezdés: 2020. 09. 15., zárás: 2021. 03. 15.), amely két gazdálkodási évet érint, és a szerződés értelmében az egyedi szoftverfejlesztés csak a teljesítéskor számlázható ki. Ekkor hogyan számolható el az árbevétel és a 2020. évi bérköltség, valamint az egyéb 2020. évi közvetlen költségek? Mivel nincs eltérően szabályozva a mikrogazdálkodói beszámoló készítésében a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolás, emiatt – az időbeli elhatárolások használata mellett – alkalmazni kell a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolást, ha egyébként a többi, a számviteli törvényben szereplő feltétel (egyedi, a vevő meghatározhatja a termék vagy szolgáltatás jellemzőit) fennáll? Vagy az időbeli elhatárolások miatt nem alkalmazható a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolás? A 2020. évben a szoftverfejlesztő dolgozók e projektre jutó bérköltségét és az egyéb közvetlen költségeket a befejezetlen termelés (befejezetlen szolgáltatás) címén kell készletre venni?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a szerződésnek a megrendelő által meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék vagy szolgáltatás létrehozására és értékesítésére kell irányulnia, azaz ha a vevő meghatározhatja a termék vagy szolgáltatás jellemzőit. Véleményünk szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 25.

Projektelszámolás részteljesítés esetén

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A munka zöldmezős beruházásnak minősül, a szerződés aláírásakor a megrendelő felelősségi körébe tartozóan még nem áll rendelkezésre minden hatósági engedély, ami az építkezés megkezdéséhez szükséges. Társaságunk – ennek ellenére – az organizációs tevékenységet a tárgyévben megkezdte (irodai konténerek, mobil WC-k telepítésre kerültek, a területet bekerítették, az egyéb beszerzési, projektirányítási és tervezési feladatok), amelyek kapcsán társaságunknak a tárgyévben 800 ezer Ft számlázott tényköltsége keletkezett. A szükséges engedélyeket a megrendelő a következő év január 12-én tudta beszerezni, a kivitelezést a földmunkával társaságunk ezt követően tudta elkezdeni. A megrendelő felé az első részszámlát a következő év január 31-i teljesítéssel tudtuk kiállítani. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10. a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...azaz a megrendelővel kötött, a megrendelő által meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék vagy szolgáltatás létrehozására és értékesítésére vonatkozó szerződés egésze esetében. A megrendelővel kötött szerződésből a részteljesítéseknek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.
1
2
3
6