Projektelszámolás egyoldalú szerződésfelmondás után

Kérdés: Az építőipari társaság az év végén folyamatban lévő munkák számviteli elszámolására a projektelszámolás szabályait alkalmazza. Tárgyévben az egyik projekt megrendelője egyoldalúan felmondta a szerződést, és keresetet nyújtott be a bíróságon jelentős követelésre vonatkozó igényről, illetve a teljes szerződéses összegre vonatkozó teljesítési biztosítékot – bankgaranciát – lehívta. A megrendelővel kötött szerződés alapján havonta történik elszámolás és számlázás az elvégzett munkáról. A megrendelő a társaság tárgyév januári és februári teljesítését már nem is igazolta. Év végén a teljesítési fok 78% volt, a ténylegesen felmerült költségek és a szerződés teljes becsült költségének aránya alapján meghatározva. A társaság nem ismeri el a szerződés felmondásának a jogalapját, illetve a megrendelő követeléseit is vitatja. A társaság jogi képviselője szerint a megrendelő követelése nem megalapozott, folyamatban van egy viszontkereset kidolgozása is a társaság követeléseiről (elvégzett, de nem igazolt teljesítés, nem megalapozott bankgarancia-lehívás, egyéb felmerült költségek és kár). Ebben az esetben – a megrendelő egyoldalú szerződésfelmondása – a projektelszámolás szabályai alkalmazhatók-e? Ha igen, akkor a felmerült költségek alapján számított teljesítési foknak megfelelő, nyereséggel növelt árbevétel határolandó el, vagy nyereség nélkül, csak a költségeknek megfelelő árbevétel? Ha a projektelszámolás szabályai nem alkalmazhatók, mert a megrendelő felmondta a szerződést, akkor a teljesített, de meg nem térült szolgáltatás költségeit befejezetlen szolgáltatásként készletre kell venni a per lezártáig?
Részlet a válaszából: […] ...jogilag a megrendelővel kötött, a megrendelő által meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék vagy szolgáltatás létrehozására és értékesítésére vonatkozó szerződés egésze.Az árbevételre vonatkozó szabályból az következik, hogy a szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Szerződés elszámolási egységének alkalmazása társasház építésénél

Kérdés: A kft. társasházakat épít (10-20 lakásos társasházak), az egyes társasházak építése az egyes évek között jellemzően elhúzódik. A szerződés elszámolási egységének alkalmazására vonatkozó 2022. évi számvitelitörvény-változás érinti-e ezen társasházépítéseket pozitívan, azaz tudja-e alkalmazni a társasházépítést végző kft. a szerződés elszámolási egységét (bevétel időbeli elhatárolása a teljesítési fok alapján)?
Részlet a válaszából: […] ...van, a megrendelővel kötött, a megrendelő által meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék vagy szolgáltatás létrehozására és értékesítésére vonatkozó szerződés támasztja alá.Ha a kft. csak megépíti a lakóházat, és a lakóházban lévő lakásokat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 25.

"Szerződés elszámolási egysége" mikrogazdálkodónál

Kérdés: A számviteli törvény a 2020. évtől bevezette a "szerződés elszámolási egysége" fogalmát. A "szerződés elszámolási egysége" – áfát nem tartalmazó – teljes szerződéses ellenértékének mérlegfordulónapi teljesítési fok arányában számított összege, valamint a szerződés elszámolási egységére már elszámolt árbevétel közötti különbözet aktív vagy passzív időbeli elhatárolásként kerül kimutatásra az árbevétel növelésével vagy csökkentésével egyidejűleg. Mikrogazdálkodói beszámolónál kifejezetten tiltott az időbeli elhatárolás a csak két elszámolási időszakot érintő gazdasági események esetén. Egy mikrogazdálkodói beszámolót készítő szoftverfejlesztő cég esetén, év végén van olyan le nem zárt egyedi szoftverfejlesztési munka (kezdés: 2020. 09. 15., zárás: 2021. 03. 15.), amely két gazdálkodási évet érint, és a szerződés értelmében az egyedi szoftverfejlesztés csak a teljesítéskor számlázható ki. Ekkor hogyan számolható el az árbevétel és a 2020. évi bérköltség, valamint az egyéb 2020. évi közvetlen költségek? Mivel nincs eltérően szabályozva a mikrogazdálkodói beszámoló készítésében a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolás, emiatt – az időbeli elhatárolások használata mellett – alkalmazni kell a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolást, ha egyébként a többi, a számviteli törvényben szereplő feltétel (egyedi, a vevő meghatározhatja a termék vagy szolgáltatás jellemzőit) fennáll? Vagy az időbeli elhatárolások miatt nem alkalmazható a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolás? A 2020. évben a szoftverfejlesztő dolgozók e projektre jutó bérköltségét és az egyéb közvetlen költségeket a befejezetlen termelés (befejezetlen szolgáltatás) címén kell készletre venni?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a szerződésnek a megrendelő által meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék vagy szolgáltatás létrehozására és értékesítésére kell irányulnia, azaz ha a vevő meghatározhatja a termék vagy szolgáltatás jellemzőit. Véleményünk szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 25.

Elszámolóáras nyilvántartás és értékvesztés

Kérdés: A társaság saját termelésű készleteit elszámolóáron tartja nyilván. Az évek során felhalmozott készletekre értékvesztést is elszámolt. Például a 251. Késztermék elszámolóáron: 2000 egység, ebből tárgyévi 400 egység, a 258. KÉK Tartozik 200 egység és a 259. Értékvesztés Követel 1000 egység. A társaság eddig a KÉK értékét a teljes készletre osztotta fel, és így minden egyes készleten lévő késztermék elszámolóára módosult. Ha a tárgyévi KÉK csak a tárgyévi termelésből készleten maradt késztermékek elszámolóárát korrigálja, akkor ugyanannak a termékfajtának évente eltérő elszámolóára lenne. Lehetséges ilyen megoldás? (A nyilvántartás technikailag kivitelezhető lenne, de a készletről történő értékesítés elszámolása hogyan biztosítható?) A jelentős, 50%-os értékvesztést össze lehet-e vezetni az elszámolóárral? És így értékvesztéssel csökkentett elszámolóár lenne? (Vállalkozás szintjén a készlet mérlegértéke nem változik.)
Részlet a válaszából: […] ...természetesen a készletek értékbeni és mennyiségi nyilvántartásának ilyen elkülönítése mellett. Ez azonban problémát jelenthet az értékesítés elszámolása során (melyik évi készletből történt az értékesítés, döntés kérdése lehet az, hogy mindig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 24.

Kényszervágás elszámolása

Kérdés: Szarvasmarha-hizlalással foglalkozó kft. házi vágásra kényszerült. Az állat készleten volt nyilvántartva. Hogyan kell eljárni ilyen esetben? Ki kell számlázni önköltségi áron? Milyen bizonylat kell az állományból történő kivezetéshez?
Részlet a válaszából: […] ...vagy T 248 – K 581;– a kényszervágott állatból nyert termékek készletre vétele – áfa nélküli – piaci értéken: T 261 – K 582, értékesítése piaci értéken: T 311 – K 91-92, 467 és T 814 – K 261;– a kényszervágott állat könyv szerinti értékéb ő l saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 11.

Bérnevelés előleggel?

Kérdés: Az Áfa-tv. 59. §-ában szereplő előleggel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Ügyfelem bérnevelésben libát nevel. A szerződés szerint az integrátor cég április környékén kihelyezi a kislibákat és a tápot. A kisliba és a táp az integrátor cég tulajdonában marad, nem számlázzák át. Augusztus környékén az integrátor cég elviszi a felnevelt libákat. Ügyfelem ekkor kiállítja a bérnevelésről a szolgáltatói számlát. Ilyen esetben kell év elején előlegszámlát kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...és T 261 – K 582, valamint T 8693 – K 261).A bérbeadóval való elszámolás a szerződés lejáratakor valójában a növendék állatok értékesítésének szabályai szerint történik azzal, hogy az eladási ár a bérnevelés szerződés szerinti értékével azonos, ami így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 28.

Elszámolóár alkalmazása

Kérdés: A társaság mennyiségben és értékben tartja nyilván vásárolt készleteit. A készletek értékeléséhez elszámolóárakat alkalmaz. Az elszámoló­árakat a vásárolt készletek számlacsoportjaival összhangban alakította ki. Havonta a beérkezés során képződött elszámolóár-különbözeteket az elszámolóáras készletekre vetítve arányosan felosztja a közvetlen, a közvetett anyagfelhasználásra és értékesítésre, majd elszámolja az 5-6-7-8. számlaosztályban. Elfogadható-e a társaság által alkalmazott gyakorlat az Szt. által nevesített átlagos (súlyozott) beszerzési ár alkalmazásának az év végi értékeléskor?
Részlet a válaszából: […] ...(súlyozott) beszerzési árat, azt az értéket, amellyel a következő beszerzésig a készletelem mennyiségi csökkenését (felhasználását, értékesítését) elszámolják.Az elszámolóáron történő nyilvántartás lényegében az átlagos (súlyozott) beszerzési ár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Készletérték-különbözet számla egyenlegének könyvelése

Kérdés: Hogyan kell kontírozni a készletérték-különbözet számla követel egyenlegét?
Részlet a válaszából: […] ...csökkenését is. Ez különböző jogcímeken következhet be. A leggyakrabban elő­forduló esete a készletre vétel után történő értékesítés, amikor– az értékesített készterméket elsődlegesen elszámolási egységáron kell könyvelni: T 581 – K 251-257;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 25.

Mezőgazdasági integrációs tevékenység elszámolása

Kérdés: A mezőgazdasági integrációs tevékenységet folytató kft. nettó árbevétele meghaladta az egymilliárd forintot. A felvásárolt, illetve a bérnevelésből visszavásárolt baromfiállományt bérvágatja, ezt követően belföldre, illetve exportra értékesíti előhűtött, illetve fagyasztott formában, a fagyasztott terméket hűtőházban tárolja. Segítségüket kérem az elszámoláshoz! Forgalmi- vagy összköltségeljárással kell az eredményt kimutatni? Kötelező-e a készletmozgásokat havonta elszámolni, vagy dekádonként elszámolóárakat kialakítani? Kötelező-e az önköltség-számítási szabályzat?
Részlet a válaszából: […] ...az önköltség-számításiszabályzat vonatkozásában ad, azt is feltételekkel. Az Szt. 14. §-ának (7) bekezdése szerint: amennyiben azértékesítésnek az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetítettszolgáltatások értékével csökkentett nettó árbevétele...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 7.

Elsődleges költséghely-költségviselő költségelszámolás: könyvelés a 6-7. számlaosztályban

Kérdés: Hogyan könyveljük a termelés, a tevékenység költségeit, ha elsődlegesen a 6-7. számlaosztályban könyvelünk?
Részlet a válaszából: […] ...változását év közben elszámolási egységáron folyamatosan elszámolja: készletrevétel: T 23-25 – K 791, illetve T 597 – K 581; értékesítés: T 791 – K 23-25, illetve T 581 – K 597, továbbá forgalmiköltség-eljárás esetén: T 81-84 – K 793; egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. május 9.
1
2