Közös szervezésű rendezvények bevételeinek megosztása

Kérdés: Társaságunk kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlant üzemeltet. Ezen tevékenységünk során előfordul, hogy a partnerrel közös szervezésben valósítjuk meg az adott programot. Cégünk adja a helyszínt és a kapcsolódó szolgáltatásokat (termékberendezés, technikai szolgáltatások, ruhatári és beléptető személyzet), biztosítja a rendezvény promócióját, illetve a jegyértékesítést végzi. A partner pedig magát a produkciót biztosítja, vagyis megszervezi a közreműködők fellépését, megfizeti részükre a fellépti díjukat, illetve egyéb költségeket (szállás, utazás). A jegybevételen sávosan osztozkodunk a partnerrel, az alábbi módon:
- ha meghaladja a nettó árbevétel az 1.200.000 forintot, akkor 50-50%-ban osztozkodunk,
- ha 600.000 Ft és 1.200.000 Ft közötti, akkor a 600.000 Ft feletti 50%-a a partneré,
- ha nem éri el a 600.000 forintot, akkor a partner megfizeti részükre a 600.000 Ft és a jegybevétel különbözetét.
Mivel a jegybevétel társaságunknál jelentkezik, ezért az első két esetben mi fizetünk a partnernek, a harmadik esetben pedig a partner fizet nekünk.
Ezen fizetendő összegeket hogyan kell bizonylatolni?
Kell-e számlát kiállítani róluk, és ha igen, mi szerepeljen a számlán? Vagy pedig kezelhetjük-e ezeket az összegeket az Szt. 84. §-a (7) bekezdésének p), illetve 85. §-a (3) bekezdésének p) pontja szerint átadott tételként, pénzügyi műveletek bevételeként, illetve ráfordításaként? Utóbbi esetben a mindkét fél által aláírt elszámolás lenne az átutalások bizonylata?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy a kérdés végén megfogalmazott megoldás nem alkalmazható, mivel nem a közös tevékenység eredményével számolnak el.Az elszámolás - a kérdés szerint - a jegybevétel függvényében sávosan történik, a sávokba tartozó bevételek nagyságától és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Kávéfőző gépek és vízgépek bérlése, adózása

Kérdés:

Ha egy társaság kávéfőző gépeket és vízgépeket bérel, mi ennek a helyes kezelése az egyes adónemekben? A kávé, tej, víz, cukor stb. adózásra kerül, mint repi és egyes juttatás. De mi a helyzet a bérelt gépekkel? A gépeket üzleti partnerek és saját dolgozók megvendégelésére is használjuk. Helyesek-e az alábbi megállapítások?
– Ha nem vezetünk nyilvántartást a vendég és saját dolgozó fogyasztásáról, akkor az áfa teljes összege nem levonható.
– Ha vezetünk nyilvántartást, akkor a vendégekre eső bérletidíj-részből az áfa levonható.
– Ha nem vonjuk le az áfát, mert nem a vállalkozás érdekében merült fel, akkor a taoalapot is meg kell növelni a bruttó értékkel.
– Vagy a gépek bruttó bérleti díja is a repi/egyes juttatás része, tehát további adó merül fel (szja és szocho)?
Ha viszont a bérleti díj is adóköteles repi/egyes juttatás, akkor minden más, ún. jóléti költség, ráfordítás is adóköteles? Pl. mikró, hűtő, konyhabútor, edzőterem.

Részlet a válaszából: […] ...120. § Abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany – ilyen minőségében – a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Rendezvények belépőjegyeinek értékesítése

Kérdés: A társaság különféle rendezvényeken való részvételre jogosító belépőjegyek vételével és eladásával foglalkozik. Az értékesítés a társaság által működtetett internetes felületen és jegypénztárakon keresztül történik. A vásárlók elfogadják az ÁSZF felvételeit. A belépőjegyek hátoldalán feltüntetjük, hogy a belépőjegy polgári jogi szerződés a vásárló és a rendezvényszervező között. Megállapodás alapján időben előbb történik meg az értékesítés a vásárlók felé, és csak ezen eladások után, a ténylegesen eladott belépőjegyek értéke alapján számol el a társaság a rendezvényszervezőkkel. A társaság saját nevében a rendezvényszervezők javára értékesíti a jegyeket. Ebben az esetben az iparűzésiadó-alap megállapítása során a vásárolt és változatlan formában tovább értékesített belépőjegy által megtestesített szolgáltatás bekerülési értéke levonható-e közvetített szolgáltatásként, függetlenül attól, hogy a jegyek értékesítéséről kiállított számlán a teljesítés dátuma korábbi, mint a rendezvényszervezők számláin feltüntetett időpont? Az ÁSZF-feltételek megléte elegendő-e a közvetített szolgáltatásként történő elszámoláshoz?
Részlet a válaszából: […] ...azok átvételi bizonylata alapján a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell, feltételezve, hogy közvetített szolgáltatásként az értékesítés majd elszámolható lesz, a 271. Közvetített szolgáltatások számlán (T 271 – K 454). A számviteli előírások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 9.

Gimnáziumi diákönkormányzat bevétele

Kérdés: Gimnáziumi diákönkormányzat milyen sajátos bevétellel rendelkezhet (például rendezvényen kínált sütemény értékesítéséből származhat-e bevétele), milyen nyilvántartás vezetésére kötelezett, milyen jogszabály vonatkozik a gazdálkodására?
Részlet a válaszából: […] ...akkor az iskolaszövetkezetnek könyvelnie kell elsődlegesen a térítés nélküli süteményátvételt (T 261 – K 9647), majd annak az értékesítését (a kapott térítési díjat és a készlet megszüntetését): T 381 – K 91-92, 467 és T 814 – K...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 27.

Üzemeltető vagy a bérlő a reklámadó alanya

Kérdés: Bevásárlóközpontot működtető társaságként reklámfelületeket is bérbe adunk az egyébként tőlünk üzleteket bérlők részére, az ingatlanon belül és kívül. E bérleti szerződés alapján a bérlő jogosult a számára időlegesen átengedett ingatlanfelületeket használni. Emellett a bevásárlóközpont üzemeltetőjeként az üzletek bérlőivel abban is megállapodtunk, hogy hirdetési hozzájárulás fejében a bevásárlóközpont egészére hirdetési és értékesítést ösztönző tevékenységet folytatunk. Ennek keretében a bevásárlóközpont egészére nézve reklámszolgáltatásokat rendelünk meg másoktól, illetve különböző marketingakciókat szervezünk. A reklámra vonatkozó szerződés keretében a bevásárlóközpont egészét reklámozzuk, nem pedig az adott üzletet bérlőt. Ezeket a szerződéseket részben a reklámadótörvény hatálybalépése előtt kötöttük, azokat legfeljebb kisebb mértékben (pl. a reklámozás időtartama tekintetében) módosítottuk. Ezen esetekben ki minősül a reklámadó alanyának, illetve ha üzemeltetőként alanya vagyunk a reklámadónak, akkor mi képezi a reklámadó alapját, figyelemmel arra, hogy a saját létesítményt reklámozzuk?
Részlet a válaszából: […] ...annak áruját népszerűsíti, reklámozza.Mindemellett az üzemeltetőnek akkor is reklámadó-kötelezettsége keletkezik, ha a hirdetési és értékesítést ösztönző tevékenysége keretében szervezett rendezvényeken, kiállításokon az Rtv. 2. §-ának (1) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.

Belépőjegyek értékesítése bizományosi konstrukcióban

Kérdés: Cégünk bizományosi szerződés keretében értékesít belépőjegyeket különböző rendezvényekre mint jegyiroda. Saját nevünkben járunk el, tehát mi állítjuk ki a számlát. Utólagos elszámolással az eladott jegyekről a szervező kiállítja felénk az ő számláját. A profitunk az ügyleten a bizományosi díj (jutalék). Hogyan kell helyesen számlázni ezt az ügyletet? Ha a szervező a bizományosi díjjal csökkentett számlát állít ki felénk, mi pedig a teljes összeget a végfelhasználók felé, vagy az, ha a szervező is a teljes összeget számlázza felénk, és mi visszaszámlázzuk neki a bizományosi díjat (jutalékot)? Ha 18%-os áfakulcs alá tartozik a termék, amit bizományosként értékesítünk, akkor ezen termékek értékesítéséhez tartozó bizományosi díj is 18% áfa alá tartozik?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés kapcsán a legfontosabb tisztázandó körülmény, hogy a kérdező cég a harmadik személyek (végfelhasználók) felé történő értékesítései során valóban a saját nevében jár-e el, vagy a megbízó képviseletében. Klasszikus bizományi szerződésről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 4.

Épületen belüli uszoda

Kérdés: A közhasznú nonprofit kft. az önkormányzat tulajdonában lévő rendezvényházat üzemeltet. Pályázati úton nyert pénzből a kft. az épületen belül uszodát épít, amelyet szintén a kft. fog üzemeltetni. Mivel a rendezvényház az önkormányzat tulajdona, úgy gondoljuk, hogy az uszodát is a megvalósítása után térítésmentesen át kell adni az önkormányzatnak. Helyesen gondoljuk? A beruházás áfája levonható? Az átadáskor keletkezik áfafizetési kötelezettség? Mindez milyen hatással van a társasági adóra?
Részlet a válaszából: […] ...részére át kell-e adni (nem kötelező). Amennyiben át kell adni,akkor arról is meg kell állapodni, hogy az átadás térítés ellenében(értékesítésként) vagy térítés nélkül történjen, és ehhez a támogatást nyújtóhozzájárulását, egyetértését is meg kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 17.

Megbízás alapján végzett tevékenység elszámolása

Kérdés: A szolgáltató társaság a megbízó (ügyvédi iroda) teljes körű adminisztratív, titkársági, gazdasági, szervezési munkáinak ellátására létrejött vállalkozás. A szolgáltató mint egy "háttérszolgáltató" látja el, koordinálja a megbízó tevékenységét biztosító, a működése során felmerült operatív feladatokat, esetenként harmadik cég bevonásával. Keletkeznek olyan költségek, amelyek a megbízó alkalmazásában lévő személyekkel kapcsolatosan merülnek fel, melyeket a szolgáltató számol el a saját nevére kiállított számla alapján. A megbízó és a szolgáltató éves elszámolásban állapodtak meg, a szolgáltató komplett szolgáltatáscsomagként hárítja át a megbízóra a felmerült költségeket. (Év közben előleget fizet a megbízó.) A fellelhető dokumentumok alapján megállapítható, hogy milyen költségek merültek fel a megbízással kapcsolatosan, de azokat a könyvelésen belül nem különítik el. Elszámolhatóak-e a szolgáltató munkavállalói közé nem tartozó, a megbízó munkavállalóival kapcsolatosan felmerült költségek a szolgáltatónál? Adóznia kell-e a szolgáltatónak a megbízó munkavállalóival kapcsolatosan felmerült költségei után? Ki minősül kifizetőnek, kit terhel a megbízó alkalmazottai részére nyújtott természetbeni juttatások után adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...venni, majd a beszerzés jogcímein – mint árut – külön-külön számlázniakell a megbízó nevére, az ellenértéket pedig az áruértékesítés árbevételekéntelszámolni, a beszerzési értéknek az eladott áruk beszerzési értékeként történőelszámolásával....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 1.

Tudományos továbbképzés támogatása

Kérdés: Társaságunk egy nemzetközi gyógyszerforgalmazó hazai képviselőjeként különféle gyógyszerek marketingtevékenységét látja el. Tevékenységi körébe tartozik orvosok – akik nem állnak a társasággal szerződéses kapcsolatban – tudományos továbbképzésének támogatása is. Az orvosok támogatási kérelmet nyújtanak be, amelyben megjelölik, hogy melyik konferencián kívánnak részt venni. A konferenciaszervező cég társaságunk nevére állítja ki a számlát, részletezve a konferenciaszervezés, a szállás, az ellátás, az egyéb programok díját. Helyesen járunk-e el, ha a konferencia teljes költségét adó- és járulékköteles természetbeni juttatásként könyveljük, és az áfát nem vonjuk le?
Részlet a válaszából: […] ...során az adózás előttieredményt is növelni kell. Tekintettel arra, hogy a társaság az adott szolgáltatást nemaz adóköteles termékértékesítéséhez, szolgáltatásnyújtásához veszi igénybe, azelőzetesen felszámított áfát nem vonhatja le...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.

Jegyeladás jutaléka (áfa)

Kérdés: Társaságunk külső szervezők által szervezett kulturális események jegyeinek terjesztését vállalja. A megállapodás szerint a megbízó jogosult a jegyeladásból származó bevételre, míg társaságunk az eladások utáni meghatározott mértékű jutalékra. Fenti ügyletre a megbízóval – eladási megbízásra – bizományosi szerződést kötünk, mint bizományos saját értékesítésként kezeljük a jegyértékesítésből származó jövedelmet, a megbízó pedig jutalékkal csökkentett jegybevételről állítja ki számláját. Nyereségünket a jegyvásárlásról kapott jutalékkal csökkentett összeg és az általunk értékesített jegybevétel különbözete, az árrés alkotja. Fenti jegyeket belföldi magánszemélyek részére értékesítjük. Erre az ügyletre az Áfa-tv. 15. §-a érvényes? Fenti szolgáltatás kulturális szolgáltatásnyújtás, amelyre az Áfa-tv. 42. §-a (1) bekezdésének a) pontja külön hivatkozik a teljesítés helyét illetően. Amennyiben a rendezvény helye külföld, ebben az esetben a teljesítés helye is külföld. Ezt úgy értelmezzük, hogy a külföldön lévő rendezvények jegyeinek értékesítése az Áfa-tv. területi hatályán kívül esik, tehát áfát a jegyre nem kell felszámítanunk. Helyes-e a fenti értelmezésünk abban az esetben, ha a rendezvény külföldön (EU-s tagállamban) kerül megrendezésre, a szervező, akivel szerződést kötünk, külföldön (EU-s tagállamban) nyilvántartásba vett adóalany, és a részünkre kibocsátott számlája a saját országában érvényes áfa-mértéket tartalmazza? (Jutalékunk vele szemben keletkezik, az eladási megbízás eredményeként.) Illetve van-e eltérés, ha nem EU-tagállamban, hanem 3. országban lévő rendezvény jegyeinek értékesítését vállaljuk? Továbbá hogyan kell értelmezni ebben az esetben a törvény 140. §-át, és ez hogyan kapcsolódik a fentiekhez?
Részlet a válaszából: […] ...kulturális rendezvényekre szóló jegyeknek a bemutatottkonstrukcióban történő értékesítése kapcsán levezetett adójogi megítéléshelyes. Társaságuknak a jegyértékesítési tevékenysége tekintetében valóban azÁfa-tv. 15. §-ának előírásai szerint kell eljárnia...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.
1
2