Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt pontosítsunk: a Ptk. 3:174. §-a szerint az üzletrészt vissza lehet vásárolni, és azt a társaság nem megvásárolja. A helyes, törvényszerű használattal tehát a társaság az örököstől visszavásárolja az üzletrészét.Kérdés, hogy az örököst megillető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Részesedés értékesítése, fizetés több részletben

Kérdés: Belföldi gazdasági társaság ("A") birtokolja egy másik belföldi gazdasági társaság ("B") részesedéseinek egy részét, egy külföldi befektető ("C") mellett. "C" társaság folyamatosan növelni kívánja a "B"-ben lévő részesedését, ezért kötött egy üzletrész-adásvételi szerződést "A"-val, a "B"-ben lévő részesedésének egy részére. A vételár (mely X+Y) megállapítása és kifizetése az alábbiak szerint történt: X részösszeg két részletben (2022 és 2023) kerül megfizetésre, Y részösszeg több részletben (szintén két, későbbi üzleti év alatt), de a feltételek teljesülése esetén kerül megfizetésre. Megítélésünk szerint, mivel a kérdéses üzletrészek 2022-ben szállnak át a cégnyilvántartás szerint is "C"-re, az ügylet eredményét 2022-ben kell elszámolnia a társaságnak, függetlenül az egyik részlet következő évi megfizetésétől. Helyesen járunk el? A kérdés a feltételhez kötött Y vételárrészlet(ek) kifizetéseihez kapcsolódik: ha kivezetjük a könyvekből 2022-ben az eladott részesedést, az eredményt elszámoljuk, a későbbiekben befolyó vételárrészleteket (a feltételek egészének vagy részleteinek teljesülése esetén) miként kell elszámolni (esetleg egyéb bevétel)?
Részlet a válaszából: […] ...Ezzel elkerülhető lett volna, hogy az üzletrész-értékesítés árfolyam-különbözete teljes összegében az eredeti értékesítés üzleti évének eredményében realizálódjon.)A kérdésben leírt megítélésük helyes, mivel az üzletrészek 2022-ben szállnak át...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Állampapír értéke

Kérdés: Egyik megbízónk garantált hozamú állampapírt kíván vásárolni, amelynek a vételi értéke jelenleg a névérték alatt van.
1. Hogyan kell nyilvántartani ezt az értékpapírt a cég könyveiben? (A vásárlási értéken névértéken vagy a lejáratkor garantált értéken?)
2. Ha ezt az értékpapírt ez a cég be akarja apportálni egy leányvállalatba vagy alapítványba, akkor mi lehet az apport értéke?
3. Mikor keletkezik a cég életében ezekből a lépésekből adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...közötti – nyereségjellegű – különbözetből – a cég számviteli politikában rögzített döntése szerint – a beszerzéstől az üzleti év mérlegfordulónapjáig terjedő időszakra időarányosan jutó összeget aktív időbeli elhatárolásként a pénzügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 24.

Érvénytelenített üzletrész-értékesítés

Kérdés: A kft. 2016-ban értékesítette a visszavásárolt üzletrészt a könyv szerinti érték 10 százalékáért. Az adásvételi szerződést az egyik tulajdonos megtámadta és pert indított. Az elsőfokú bíróság kimondta az adásvételi szerződés érvénytelenségét, amelyet a másodfokon eljáró bíróság 2020 októberében helybenhagyott, és az eredeti állapot visszaállítására kötelezte a vevőt és az eladót. Hogyan és mikor kell könyvelni az eredeti állapot helyreállítását, annak figyelembevételével, hogy a Cégbíróság az eredeti állapotot csak 2020-ban tudja helyreállítani?
Részlet a válaszából: […] ...és így a 2016. évi éves beszámolója sem felel meg a törvényi előírásoknak. Ezért önellenőrzés keretében módosítania kell a 2016. üzleti év adatait, a módosítást a másodfokon eljáró bíróság határozatának (végzésének, ítéletének) jogerőre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 10.

Jelentős tulajdoni viszonyban lévő vállalkozás

Kérdés: Társaságunk három gazdasági társaság tulajdonosa, és mindháromban különböző mértékű, 20% feletti részesedése van. Egyikben sem többségi tulajdonos. Szállítói és vevői kapcsolat is van a három társaság és a tulajdonos társaság között. A mérlegben külön soron, a Rövid lejáratú kötelezettségek jelentős tulajdoni viszonyban lévő vállalkozással szemben, illetve a Követelések jelentős tulajdoni viszonyban lévő vállalkozással szemben kell szerepeltetni a fennálló egyenlegeket?
Részlet a válaszából: […] ...kötött szerződés szerint a pénzértékben kifejezett fizetési kötelezettségek (törlesztések) lejárata a mérleg fordulónapját követő üzleti éven belül van.A leírtak a kérdésben felvetettek helyességét igazolják...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 26.

Vásárolt üzletrész bekerülési értéke

Kérdés: Cégünk kft.-üzletrészt vásárolt magánszemélytől. Az üzletrész névértéke 1 millió Ft, de a cég 3 millió forintért vásárolta azt meg. Ezt az üzletrészt milyen értéken kell nyilvántartani? Terheli-e valamilyen adófizetési kötelezettség a céget?
Részlet a válaszából: […] ...Erre a kérdésre a válasz egyértelműen nem, mivel a vonatkozó számviteli előírás [az Szt. 3. §-a (5) bekezdésének 1. pontja] a 2015. üzleti évtől nem ad erre lehetőséget.A kérdés szerinti esetben a magánszemélynél a kft.-üzletrész értékesítése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 30.

Részesedés értékesítése

Kérdés: "A" kft.-nek 10 M Ft tartós részesedése van "B" kft.-ben. Az "A" kft. eladja részesedését "B" kft.-nek 15 M Ft-ért. Hogyan könyveljük az ügyletet, van-e ennek adóvonzata, illetve hatása a társasági adóra?
Részlet a válaszából: […] ...túlmenően – az is feltétele, hogy azok visszavásárlására (megszerzésére) "B" társaságnál– a legutolsó beszámolóval lezárt üzleti év mérlegében kimutatott adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék osztalékként, kamatozó részvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Ingatlannal rendelkező kft. üzletrészének értékesítése

Kérdés: Adott egy kft., amelynek magánszemély tagja az üzletrészét független félnek névértéken (névérték = jegyzett tőke = 3 millió Ft) értékesíti. A szerzési érték a névérték volt. A kft. azonban szabad eredménytartalékkal rendelkezik, így az üzletrész piaci értéke nagyobb, mint a szerződéses eladási ár. Az üzletrész-adásvételi szerződés megkötésének pillanatában (2016) a társaság utolsó, beszámolóval lezárt üzleti évének (2015) mérlegében az eszközök mérlegfordulónapi könyv szerinti értékéből a belföldön fekvő ingatlanok értéke kisebb, mint 50%. Mivel azonban az üzletrész maradéktalan kiegyenlítésének időpontjában kerülne sor a cég átadására az új tulajdonosnak (ez 2017-ben történne meg), ezen időpontban készülő (közbenső) mérleg alapján, az eszközök könyv szerinti értékéből a belföldön fekvő ingatlanok értéke már több lenne, mint 75%. Ennek értelmében a mérlegben eszközoldalon csak belföldi ingatlanok (a mérlegegyezőségnek megfelelően, azzal azonos értékben), forrásoldalon pedig csak sajáttőke-elemek szerepelnének. A fenti vázolt folyamatokhoz kapcsolódó kérdéseim:
1. Kinek és mikor keletkezik jövedelme az üzletrész-értékesítéshez kapcsolódóan? Mikor, illetve kinek kell a jövedelmet terhelő adót megfizetnie?
2. Tekinthető-e az adásvétel belföldi ingatlan vagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét megszerzésének? Ha igen, kinek és milyen terhei keletkeznek?
3. Változtat-e az ügylet megítélésén az a körülmény, ha az üzletrészt a kft.-vel kapcsolt vállalkozási viszonyban álló vállalkozása veszi meg? Amennyiben igen, hogyan?
Kérem a fenti kérdéseimre adott válaszukat a vonatkozó adónemeken túl azok illetéktörvénybeli kapcsolódására való kitéréssel megadni!
Részlet a válaszából: […] ...betét átruházásáról szóló szerződés megkötésének napja 2016-ban volt, s ekkor az utolsó rendelkezésre álló beszámoló a 2015. üzleti évről szólt, mely szerint az eszközök értékében az ingatlanok értéke nem érte el a 75%-os arányt. Ezért az ügylet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.

Kivételes nagyságú vagy előfordulású tételek

Kérdés: A kiegészítő mellékletben be kell mutatni a számviteli politika szerint kivételes nagyságú vagy előfordulású bevételek, költségek és ráfordítások összegét, azok jellegét. A számviteli politikában kell rögzíteni, hogy a vállalkozó mit tekint a számviteli elszámolás, az értékelés szempontjából lényegesnek, jelentősnek, nem lényegesnek, nem jelentősnek, továbbá kivételes nagyságú vagy előfordulású bevételnek, költségnek, ráfordításnak. A törvénymódosítás azonban nem ad értelmező rendelkezést ezekre. Önök szerint mely bevételek, költségek és ráfordítások sorolandók ide?
Részlet a válaszából: […] ...lényegesen kevesebb (legalább 20 százalékkal), mint a részesedés könyv szerinti értéke;– a tulajdonolt társaságba teljesített – üzleti éven belüli – pótbefizetés összege, ha az érdemileg korlátozza, illetve megakadályozza az osztalékfizetést;– a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 13.

Elengedett kötelezettség számvitele 2016-tól

Kérdés:

Kérdés: Az elengedett kötelezettség számviteli elszámolása egyszerű volt 2015 végéig. A hitelező által elengedett követelést rendkívüli bevételként kellett elszámolni, és időbelileg csak akkor kellett elhatárolni, ha a kötelezettség beszerzett eszköz(ök)höz kapcsolódott, és az eszköz még a könyvekben szerepelt, maximum a kapcsolódó eszköz könyv szerinti összegében kellett elhatárolni, az elhatárolt összeget a kapcsolódó eszköz bekerülési (könyv szerinti) értékének költségként, ráfordításként történő elszámolásakor kellett megszüntetni. Hogyan változott ez 2016-tól, és hogyan kell az új előírások alapján könyvelni?

Részlet a válaszából: […] ...időbeli elhatárolása   T 9643 – K 4831   2000 E Ft– a 2016. évi anyagfelhasználással egyidejűleg legkésőbb az üzleti év végén a felhasznált anyag értékének megfelelő összegben az időbeli elhatárolás megszüntetése   T 4831 – K...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 12.
1
2
3