Szellemi termék bekerülési értéke

Kérdés: Kínai tulajdonú anyavállalatunknak Európában, Ázsiában, Amerikában vannak leányvállalatai, amelyek közül az ázsiai, amerikai térség felé közvetlenül a kínai anyacég számláz, az európai leányvállalatok és európai egyéb partnerek felé a magyarországi leányvállalaton keresztül bonyolítjuk le a forgalmat. Az áruvédjegyek bejelentését a különböző kontinensek országaiban, a szabadalmi hivatali eljárási költségét eddig Magyarországon számoltuk el, mivel Magyarországról indítottuk az eljárásokat. Eddig a védjegyekkel kapcsolatos valamennyi költséget azonnal, a felmerülés évében költségként számoltunk el tévesen. Önellenőrzéssel kívánjuk helyesbíteni az előző évek eredményét azzal, hogy ezeket az immateriális javak közé vesszük nyilvántartásba. Mivel visszamenőlegesen, utólag ismerjük a ténylegesen felmerült kiadásokat (külföldi költségek, illetékek, szolgáltatási díj stb.), ennek megfelelően 2011-ben valamennyi költség a bekerülési érték részét képezi? A cégvezető döntése alapján ezen védjegyek nem veszítenek az értékükből, nem kíván értékcsökkenést elszámolni, majd csak akkor, amikor adott országban már nem kíván kereskedni az adott áruval, akkor egy összegben kerül kivezetésre az immateriális javak közül. A lajstromszámonkénti védjegyoltalom általában 10 évre szól, amelyek közül többet meghosszabbítunk. Kimutathatjuk-e az immateriális javak között, elszámolhatjuk-e költségként azokat a kiadásokat, költségeket a védjegyekkel kapcsolatban, amelyek olyan országokat érintenek, melyekkel nem állunk gazdasági kapcsolatban? Megjegyzés: valamennyi európai leányvállalattal és a kínai 100%-os tulajdonosunkkal társasági adó szempontjából kapcsolt vállalkozásnak számítunk. Az ázsiai, amerikai, afrikai országokkal nem folytatunk gazdasági tevékenységet, ott az anyavállalatunknak vannak további leányvállalatai. Azzal, hogy kínai anyavállalatunk venezuelai leányvállalata védjegybejelentését Magyarországon számoljuk el, transzferárszempontból kapcsolt jogviszonyt eredményez-e? Be kell-e jelenteni a NAV felé? Kell-e társaságiadóalap-korrekciót végrehajtanunk?
Részlet a válaszából: […] ...a bekerülési érték azeszköz megszerzése, létesítése használatbavétele érdekében a használatbavételigfelmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. Abekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.

Transzferár-nyilvántartás, konszolidált beszámoló

Kérdés: Városunkban az önkormányzat és a közvetlenül, illetve közvetetten (irányítása) alá tartozó gazdasági társaságok tulajdonosi megoszlását, a legutolsó beszámolóban szereplő adatait a kérdező részletesen bemutatta (a közzétételétől itt eltekintünk, a válaszból azonban egyértelműen majd következik). Kérdés: 1. A táblázatban közölt adatok alapján mely cégekre és melyekkel szemben áll fenn transzferár-készítési kötelezettség? 2. Ebben a cégcsoportban kell-e konszolidált beszámolót készíteni? Ha igen, mely cég(ek)nek? (Melyik minősül anyavállalatnak, leányvállalatnak, közös vezetésű vállalkozásnak, társult vállalkozásnak, egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak?)
Részlet a válaszából: […] ...megválasztására, illetve visszahívására,vagyb) a jogi személy más tagjaival, illetve részvényeseivelkötött megállapodás alapján egyedül rendelkezik a szavazatok több mint ötvenszázalékával.A meghatározó befolyás akkor is fennáll, ha a befolyássalrendelkező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 4.

Kapcsolt vállalkozás, kapcsolódó vállalkozás

Kérdés: Egy német magánszemély tulajdonjogot kíván szerezni két magyar társaságban. Az egyikben (A) 100%-ban lenne tulajdonos, a másikban (B) 80%-ban, mellette 20%-ot egy magyar magánszemély tulajdonolna. A második társaságban a szavazati arányok azonban 50-50%-ban kerülnének meghatározásra. A német magánszemély Németországban egyszemélyes tulajdonosa egy kft.-nek. Kérdések: a) Kapcsolt vállalkozás lesz-e a két belföldi társaság egymással a Tao-tv. szerint ? b) A német céggel melyik magyar cég lesz kapcsolt vállalkozás? c) Miként alakul a Kkv-tv. szerinti besorolás (jelenleg mindkét magyar cég kkv)? d) Ha a német magánszemély helyett a német cég szerzi meg a jelzett tulajdoni hányadokat, miként változnak a kapcsolatok?
Részlet a válaszából: […] ...megválasztására, illetve visszahívására,vagy– a jogi személy más tagjaival, illetve részvényeseivelkötött megállapodás alapján egyedül rendelkezik a szavazatok több mint ötvenszázalékával.A meghatározó befolyás akkor is fennáll, ha a befolyássalrendelkező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 24.

Szokásos piaci ár meghatározása, nyilvántartása

Kérdés: A "piaci ár nyilvántartásával" kapcsolatos kérdésem a következő: "A" vállalat: anyavállalat, "B" vállalat: leányvállalat, melyben az anyavállalat többségi részesedéssel bír, "C" vállalat: leányvállalat, melyben az anyavállalat 50%-os részesedéssel bír. Üzleti kapcsolatban a két leányvállalat áll termékértékesítés, illetve nyújtott szolgáltatás tekintetében. A "piaci árnyilvántartási kötelezettség" a fenti esetben kire vonatkozik?
Részlet a válaszából: […] ...tagjai többségének megválasztására, illetve visszahívására,vagyb) más tagokkal, illetve részvényesekkel kötött megállapodásalapján egyedül rendelkezik a szavazatok több mint 50%-ával.A meghatározó befolyás közvetett módon is fennállhat, továbbtermészetes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 17.

Kapcsolt vállalkozás megítélése a Tao-tv. és az Szt. szerint

Kérdés: Magyarországi kft.-ben 2 tulajdonos van. 50-50 százalékos a részesedési arány, mely megegyezik a szavazati aránnyal is. A két tag férj és feleség. Ezen két magánszemély tag Romániában céget (S.R.L.) alapít, a részesedési arány szintén 50-50 százalék. A 2 cég kapcsolt vállalkozásnak minősül. Mi a bejelentés módja? A magyarországi kft. kisvállalkozásnak minősül, 2005. évtől újra készíthet egyszerűsített éves beszámolót. A magyarországi kft.-t milyen plusz "adminisztrációs" kötelezettség terheli a kapcsolt vállalkozás miatt? A magyarországi kft. besorolásánál (kis- vagy középvállalkozás) csak a kft. adatait kell figyelembe venni, vagy hozzá kell adni a román cég adatait is? Kérem, témakörönként tájékoztassanak, mire kell figyelni most már (kapcsolt vállalkozás miatt) a kft. könyvvezetésével, bevallásaival kapcsolatban! Mi változik meg a külföldi kapcsolt vállalkozás miatt?
Részlet a válaszából: […] ...mérlegfőösszeg-és árbevételadatait együtt kell figyelembe venni a konszolidált beszámolóalapján, illetve ennek hiányában az egyedi beszámolóban lévő adatokösszeadásával. A Kkv-tv. alapján első ízben 2005. január 1-jével kellett azutolsó ismert (jellemzően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 30.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...vagycégértéknél, amely az értékéből a használat során nem veszít, illetve amelynekértéke <br> – különleges helyzetéből, egyedi mivoltából adódóan – évrőlévre nő. (Eddig a képzőművészeti alkotást, a régészeti leletet, a kép- éshangarchívumot stb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.