Telephelyi ingatlanok értékesítése – kapcsolt vállalkozások

Kérdés: A cégcsoportba tartozó kapcsolt vállalkozások belföldi illetőségű, társasági adó alanyaként működő cégek. A felek adásvételi szerződés keretén belül értékesítettek telephelyi ingatlanokat. A vevő az ingatlanokat a későbbiek során az eladó részére bérbe adja. Az értékesítést megelőzően az ingatlanok szokásos piaci árának megállapítása céljából az eladó az ingatlanok értékét ingatlanszakértővel felbecsültette. A kapcsolt féllel megkötött szerződésben értékesítési árként az ingatlanok könyv szerinti értékét szerepeltetik, amely alacsonyabb az ingatlanszakértő által meghatározott szokásos piaci árnál. Az alkalmazott ellenérték következtében az eladó adózás előtti eredménye kisebb lesz, mint a szokásos piaci ár (az ingatlanszakértő által megállapított érték) alkalmazása mellett lett volna, ezért a különbözettel – a transzferár nyilvántartásával megegyezően – az eladó a tárgyévben meg fogja növelni a társasági adó alapját [Tao-tv. 18. § (1) bek. b pontja]. A különbözet jelentős, melynek a társaságiadó-vonzata is jelentős. A vevő esetében hogyan lehetne a kapcsolt fél, az eladó által növelő tételként érvényesített különbözet összegét a társasági adózás előtti eredményt csökkentő jogcímként érvényesíteni a társasági adóban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdasági esemény ingatlanbeszerzésre irányult (közvetlenül eredményhatása nem jelentkezik), valamint a különbözetet a könyviteli elszámolásaikban nem érvényesítik?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezik az eladó nyilatkozatával, amely szerint a különbözet összegét figyelembe veszi (vette) a társasági adó vagy annak megfelelő adó alapjának meghatározása során, akkor csökkentheti az adóalapot a nyilatkozat szerinti különbözetnek a Tao-tv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Kivont tárgyi eszköz amortizációja

Kérdés: A kft. az egyik termelőüzeme leállása miatt tárgyi eszközei egy részét nem használja. A használaton kívüli eszközeit fogyóeszközzé átminősíti, és a 2. számlaosztályban tartja nyilván. Az átminősített eszközök nyilvántartott értéke megegyezik a szóban forgó eszközök számviteli törvény szerinti nettó értékével. Mivel annak idején a beruházás fejlesztési alapból történt, a Tao-tv. szerinti nettó érték eltér az Szt. szerinti nettó értéktől. Abban az esetben, amikor a 2. számlaosztályban nyilvántartott érték azonos az eszközök nettó értékével, a társaságiadó-alap meghatározásakor e miatt az ügylet miatt kell-e a társasági adó alapját módosítani (növelni, csökkenteni)?
Részlet a válaszából: […] ...összege több, mint a tárgyi eszköz átsoroláskori nettó értéke, akkor az azt jelenti, hogy a társaság nagyobb összeggel csökkentette az adó alapját, mint amennyivel növelte azt, a különbözettel a társasági adó alapját csökkentő összeget kell csökkenteni (tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Ingyenes szolgáltatásnyújtás áfaalapja

Kérdés: Az Áfa-tv. 69. §-a alapján: A 14. §-ban említett esetekben az adó alapja az a pénzben kifejezett összeg, amely a szolgáltatás nyújtójánál a teljesítés érdekében kiadásként felmerül. Az ingyenes szolgáltatást évente 4 alkalommal tervezzük elvégezni társasházak, lakásszövetkezetek részére. A szolgáltatás elvégzése érdekében eszközbeszerzés is történt. Az eszközzel kapcsolatosan havi fix összegű ún. support szerződés kötésére került sor, továbbá munkabér és üzemanyagköltség fog majd felmerülni. Hogyan határozzam meg az adó alapját? Jól gondolom, hogy a kiállított számla alap- és áfaösszege egyéb ráfordítás, ami társaságiadóalap-növelő tétel?
Részlet a válaszából: […] Célszerű a számlával azonos tartalmú bizonylatot kiállítani a szolgáltatást igénybe vevő társasház, lakásszövetkezet nevére negyedévenként, az ún. support szerződésben pedig az eszközökkel kapcsolatos havi díjat konkrét összegében rögzíteni (ami valójában nem lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 14.

200 ezer Ft alatti eszközök nyilvántartása

Kérdés: 2021. 01. 01-től a beruházási és felújítási nyilvántartás során a 200 ezer Ft egyedi értékű tárgyi eszközök mentesülnek a nyilvántartási kötelezettség alól (1995. évi CXVII. törvény 5. sz. melléklet). Mi a helyzet a vagyoni értékű jogoknál? A társasági adó alá tartozó vállalkozásokra is van hasonló rendelkezés? Én sajnos nem találtam. Ha van, szíveskedjenek közölni a pontos paragrafust!
Részlet a válaszából: […] ...lehet beruházásként elszámolni.]A társasági adó hatálya alá tartozó vállalkozásoknak kettős könyvvitelt kell vezetni, a társasági adó alapja meghatározásakor a számviteli adatokból kell kiindulni. A bizonylati elv és bizonylati fegyelem alapvető követelménye,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 13.

Konditerem kialakítása beruházásként

Kérdés: Társaságunk tevékenységi körén kívül 2020-ban fitneszhelyiség kialakításába kezdett az irodaépületünk egy üres részében. A helyiséget és az edzéshez szükséges eszközöket a társaság munkavállalói és a társaság vendégei munkaidőn kívül, térítésmentesen tudják használni. Ezt a helyiséget a járványveszély megszűnése után kívánjuk megnyitni. A konditerem kialakítása megfelel a pótlólagos beruházásnak. Kérdés, hogy ezt az épületre ráaktiválhatjuk-e, vagy új eszközként kell nyilvántartásba venni? Utóbbi esetben hogyan határozható meg a hasznos élettartam? A Számviteli Levelek 2017. évi 359. számában a 7198. számú kérdés hasonló problémával foglalkozott. Az ott leírtak szerinti adófizetési kötelezettségek és átkönyvelések megfelelnek a 2021. évi törvényeknek?
Részlet a válaszából: […] ...b) pontja alapján – mint egyes meghatározott juttatás – adóköteles. Az adókötelezettség nagyságához meg kell határozni az adó alapját.Az adó alapja az Szja-tv. általános előírásai alapján az ingyenesen, kedvezményesen nyújtott termék, szolgáltatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 11.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó

Kérdés: 2020. január 1-jétől hatályát veszti az Eva-tv. Az e törvény hatályon kívül helyezésével az Eva-tv. hatálya alá tartozó szervezetek is megszűnnek? Hova, milyen adótörvény hatálya alá kerülnek? Milyen számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak a jogszabályi háttér megszűnéséhez? Hogyan alakulnak ezek egy bt. esetében?
Részlet a válaszából: […] ...alatt megszerzett immateriális jószág, tárgyi eszköz alapján a bt.-nek az evaalanyiság megszűnése (2020. január 1-je) után a társasági adó alapjánál az értékcsökkenési leírást a más szervezet által kibocsátott és rendelkezésre álló bizonylaton...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Kertkialakítás minősítése

Kérdés: A társaság saját tulajdonú ingatlanán kertkialakítást szeretne aktiválni önálló eszközként (tereprendezés, kerti bútorok, növények, térkövezés stb.). Építménynek minősül az eszköz? Milyen értékcsökkenési leírást kell alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...az erdőhöz hasonlóan, azok értéke évről évre nő, így a kert bekerülési értéke alapján sem a számvitelben, sem a társasági adó alapjának meghatározása során terv szerinti értékcsökkenés nem számolható el, nem vehető figyelembe (ezért nincs a kertnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 20.

Vásárolt ingatlan utáni illeték elszámolása

Kérdés: A társaság a 2015. évben vásárolt ingatlan értéke alapján a 2015-ben megállapított illetéket nem fizette meg és nem számolta el, mert fellebbezett. A fellebbezés 2018-ban zárult le, az illetéket – módosított összegben ugyan, de – meg kell fizetni. A helyes számviteli elszámolásra kér választ a társaság.
Részlet a válaszából: […] ...sem, akkor a 2018. évi eredménykimutatás tételei között szerepelnek az önellenőrzés tételei, de azok értékeivel a 2018. évi társasági adó alapját – jelen esetben – növelni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 27.

Túlszámlázás, fiktív számlák

Kérdés: 2017-ben rendőrségi eljárás keretében műszaki értékbecslő megállapította, hogy a társaságnál jelentős összegű túlszámlázás történt, sőt fiktív számlákat is befogadott, amelyek értékével az egyik épület bekerülési értékét növelte. A számlák egy részének értékét már 2016-ban aktiválta, a többi része a beruházási számlán van. Növelheti-e a tárgyi eszköz értékét a számlázott, de el nem végzett munka értéke? Milyen időponttal kell az önellenőrzést elvégezni? Önellenőrzés során követelésként kimutathatjuk-e a túlszámlázott összeget?
Részlet a válaszából: […] ...kell elszámolni, csökkentve a levonható áfát (T 8692 – K 466). Az előbbiek szerint a 8692. számlára könyvelt összegekkel a társasági adó alapját is meg kell növelni.A válaszban arra építettünk, hogy a túlszámlázás, a fiktív számlák miatti könyvelést a kérdező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Belépés a kivába, kilépés a kivából

Kérdés: Kivabelépéssel kapcsolatosak a kérdéseim:
1. Kivaidőszak előtt beszerzett tárgyi eszköz áttéréskori nyilvántartási értéke "0", mert fejlesztési tartalékot számoltunk el rá. Kivaidőszak alatt számolom az Szt. szerinti értékcsökkenési leírást. Visszatérek a Tao-tv. hatálya alá. A kivaidőszak előtt beszerzett tárgyi eszköz nyilvántartási értéke (0) csökkentve a kiva alatti, Szt. szerint elszámolt écs-vel (az érték -2000 E Ft), ez az összeg taonövelő lesz-e és mikor? Vagy a felhalmozott eredménytartalékot növeli?
2. Kivaidőszak alatt beszerzett tárgyi eszközre korábban képzett fejlesztési tartalékot szabadítok fel. Számolom a kiva alatt az Szt. szerinti écs-t. A Tao-tv. hatálya alá való visszatéréskor a felhalmozott eredménytartalékot csökkentem a nettó értékkel. Itt mikor kell majd a tao-t megfizetnem, illetve kell-e egyáltalán?
3. Hogyan lehet a kivaidőszak előtt beszerzett tárgyi eszközökre tovább folytatni a Tao-tv. szerinti értékcsökkenést? Ennek mértéke megegyező az Szt. szerinti kulccsal?
4. Ha áttéréskor nem választom a gyorsított amortizációt (nem növelem meg a tao alapját az Szt. szerinti nettó érték és az Adótv. szerinti érték különbözetével), akkor ezt a különbözetet mikor fogom leadózni?
Részlet a válaszából: […] ...Ha a kivára történő áttéréskor nem választotta az adózó az értékcsökkenés korrekciót (nem növelte meg a társasági adó alapját a könyv szerinti érték és a számított nyilvántartási érték különbözetével), akkor az Szt. szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 15.
1
2
3
6