Számlázás csak a tényleges teljesítést követően

Kérdés: Társaságunk fő tevékenysége szerint mezőgazdasági gépek és alkatrészek gyártásával foglalkozik. Kisebb részben saját fejlesztésű, saját gyártású talajművelő gépek szerepelnek a profilban, nagyobb részben viszont közösségi megrendelőink gyártmányrajzai alapján bérmunka jellegű gyártást végzünk (anyagvásárlással, saját munkaerő, illetve rendelkezésre álló géppark segítségével) mezőgazdasági gépek, gépalkatrészek tekintetében. Ez utóbbi típusú gyártást mindig megrendelés alapján végezzük, a számlázás csak a tényleges teljesítést követően, a gyártmányok kiszállításakor történik meg. Éveken átívelő megrendelések jellemzően nincsenek, csak abban az esetben, ha a gyártmány darabszámára tekintettel a gyártási folyamat elhúzódik, de az is inkább az év vége, a következő év eleje időszakának érintettsége miatt, a gyártási folyamat jellemzően 6-16 hét időtartamot ölel fel. A 2019. évi LXXIII. törvény módosító rendelkezései alapján a számviteli törvény is változott, bevezetve a "szerződés elszámolási egysége" fogalmat. A módosítás nem új, hiszen annak alkalmazására már a 2019-es évre vonatkozóan is lehetőség nyílt a vállalkozások számára, azonban meglátásunk, illetve tavalyi/idei szakmai értelmezések alapján nem tekintettük magunkat érintettnek a témában. Döntésünket arra alapoztuk, hogy
-a jogszabály indokolásában külön szerepelt, hogy az építési-szerelési, illetve a technológiai szerelési munkák bekerülési értékére vonatkozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezik, tehát jellemzően építőipart érintő módosításról van szó;
-az irányadó szakmai magyarázatok példaként minden esetben építőipari témájú eseteket hoztak fel, mint több évet érintő, jelenleg többféle módon értelmezett elszámolású ügyleteket;
-a projektek elszámolása a jogszabály módosításáig is megtörtént, bár a gyakorlati alkalmazásban többféle megoldás is szerepel;
-az összemérés elvét hangsúlyozandó az árbevétel változatlansága mellett a projekt várható nyereségét tükröző költségelhatárolást vagy céltartalékképzést választottak, vagy
-az árbevétel tényleges teljesítménynek megfelelő – jelen törvénymódosítás tartalmához közel álló – elhatárolását részesítették előnyben.
Mivel cégünk eddig sem alkalmazta a projektelszámolás módszereit, hiszen a klasszikus termelési folyamatot alátámasztó önköltségszámítás szerinti módszertan szerint jártunk el, értelmezésünk szerint a 2020. évben megkötött szerződések kapcsán most már kötelező jellegű új elszámolási módszertan továbbra sem érint minket. Kérem állásfoglalásukat!
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kell kezdeni, hogy ritkán találkozunk ilyen jól felépített kérdéssel, amelyből a tényállás tökéletesen megismerhető, érzékelhető a törvénymódosításhoz kapcsolódó probléma, továbbá az abból fakadó várható kérdés és az arra várt válasz, bár azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 4.

Ökológiai célterület hasznosítása

Kérdés: Az 1307/2013/EU rendelet alapján a 15 ha feletti földterülettel rendelkező gazdálkodónak a területe 5 százalékát ökológiai célterületként kell fenntartania. Annak érdekében, hogy cégünk ezen előírásnak megfeleljen, a tárgyévre a területalapú támogatást megkapja, az ökológiai jellegű másodvetést választotta. Ez azt jelenti, hogy a fővetésű növény betakarítása után az összes szántóterület 5%-ának megfelelő területen előkészítettük a talajt a vetéshez, az előírásnak megfelelő vásárolt vetőmagot elvetettük. Ezen a területen zöldtrágya termelődik, amit majd bedolgozunk a talajba. Hogyan kell elszámolni a felsorolt munkaműveleteket és a vetőmag költségét, figyelembe véve az önköltségszámítás szabályait is? Elszámolható-e tárgyévi általános költségként, mivel a támogatás kifizetésének feltétele a felsorolt munkafolyamat, vagy a zöldtrágya értéke miatt szükség van a költségek több évre való elosztására? Ha igen, mennyi időre, milyen évenkénti arányban?
Részlet a válaszából: […] ...kell venni a talaj-előkészítés, a vetés tényleges költségei (számlázott vagy közvetlen költségei) mellett az elvetett vetőmag bekerülési értékét, továbbá a talajba történő bedolgozásának költségeit, az esetleges egyéb költségeket. A zöldtrágyázás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 29.

Mezőgazdasági integrációs tevékenység elszámolása

Kérdés: A mezőgazdasági integrációs tevékenységet folytató kft. nettó árbevétele meghaladta az egymilliárd forintot. A felvásárolt, illetve a bérnevelésből visszavásárolt baromfiállományt bérvágatja, ezt követően belföldre, illetve exportra értékesíti előhűtött, illetve fagyasztott formában, a fagyasztott terméket hűtőházban tárolja. Segítségüket kérem az elszámoláshoz! Forgalmi- vagy összköltségeljárással kell az eredményt kimutatni? Kötelező-e a készletmozgásokat havonta elszámolni, vagy dekádonként elszámolóárakat kialakítani? Kötelező-e az önköltség-számítási szabályzat?
Részlet a válaszából: […] ...fagyasztott), amelyekhez eltérő nagyságú ésösszetételű költségek kapcsolódnak. Így a különböző formában lévő termékekbekerülési értéke, önköltsége eltérő lesz. Az év végi eredménymegállapítássorán nem mindegy, hogy milyen értéken kerülnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 7.

Tenyészállatok maradványértéke

Kérdés: A tenyészállatokat (teheneket) egyedi fülszám szerint tartjuk nyilván, tényleges bekerülési értéken (évenként azonos). Ez azt jelenti, hogy különböző értékű teheneink vannak (a régiek 45 E Ft/db, 68 E Ft/db, az újabbak 120 E Ft, 140 E Ft). A maradványértéket 80 E Ft/db-ban állapítottuk meg. Az alacsony bekerülési értékű teheneknél mi lesz a maradványérték? Értékvesztést soha nem számoltunk el.
Részlet a válaszából: […] ...a tárgyi eszközök közé átsorolni, azon az értéken, amelyen azokat a 2. számlaosztályban nyilvántartották. Így a tehenek különböző bekerülési értéke – 2001. január 1-jei állományban – egyértelmű.A tenyészállatok értékcsökkenését és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. szeptember 6.