Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...áfa felszámításával kell számláznia. (Az ügyvezető számlája alapján megállapított fizetendő áfát levonásba helyezheti!)Az épület bekerülési értéke számlák és egyéb dokumentumok nélkül nem állapítható meg.Nem lehet tagi hitel, így a tagi hitelt nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Számlavezető bank végelszámolása

Kérdés: 2018. év végén cégünk számlavezető bankjának likviditási problémái miatt a bankszámláinkat befagyasztották, majd 2019. évben megindult a bank végelszámolása. A devizás számlák egyenlegét adott napi árfolyamon forintra átszámították, ebből kifizetésre került az OBA által biztosított 100.000 eurónak megfelelő forintösszeg, az ezután fennmaradt összeget a végelszámoló betétkövetelésként nyilvántartásba vette. A bank végelszámolása várhatóan több évig is eltarthat. A végelszámoló által visszaigazolt betétkövetelést kimutathatjuk a továbbiakban is a pénzeszközök között, vagy át kell vezetni a követelések közé? Az év végén elszámolandó értékvesztést a pénzügyi műveletek ráfordítása vagy az egyéb ráfordítások között kell elszámolni? A társasági adónál növelni kell-e az adóalapot az elszámolt értékvesztés összegével?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdésének n) pontja szerint az adózás előtti eredményt csökkenti a követelésre az adóévben visszaírt értékvesztés, a követelés bekerülési értékéből a behajthatatlanná vált rész, valamint a követelés átruházásakor, kiegyenlítésekor, beszámításakor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 7.

Reklámszolgáltatás ellenében utalvány átadása

Kérdés: Szerződő felek: Kiadó és Partner. A Partner egy nagy- és kiskereskedelmi raktáráruházat üzemeltető gazdasági társaság. A szerződés a felek együttműködéséről szól, melynek keretében vállalják, hogy népszerűsítsék egymást, illetve egymás szolgáltatásait. A szerződésben vállalják, hogy egymás részére kölcsönösen szolgáltatást nyújtanak azonos értékben. A Kiadó által nyújtott szolgáltatás: megyei napi lapban reklámszolgáltatás nyújtása. A Partner társaság saját kereskedelmi egységében beváltható vásárlási utalványt biztosít a Kiadó részére, a Kiadó által nyújtott reklámszolgáltatással azonos értékben. A Kiadó ezeket az utalványokat meglévő előfizetőinek, illetve új előfizetőinek meghirdetett nyereményjáték győzteseinek adja át. A szerződésben a felek egymás felé történt értékesítés értékét áfával növelt összegben határozták meg, és az elszámolást a csereszerződés szabályai szerint rögzítették.
Az Áfa-tv. 259. § 15. pontja szerint az utalványok pénzhelyettesítő eszköznek minősülnek. A pénzhelyettesítő eszközök értéke nem ellenérték, így azt nem terheli áfa. Az áfát az utalványok beváltásakor kell megfizetni, az áfa szempontjából a teljesítés ekkor áll be. Mivel a vásárlási utalvány vételét, kibocsátását áfafizetési kötelezettség nem terheli, az utalványért kapott ellenértéket nem kell számlázni, de hitelt érdemlő módon dokumentálni kell. Számviteli bizonylattal, amelynek a szabályait az Szt.-ben találjuk.
1. Fentiek tükrében a Partner által kibocsátott, saját kereskedelmi egységeiben beváltható vásárlási utalvány értékesítése a szerződésben megjelenhet-e mint termék/szolgáltatás értékesítése, számlázható-e a Kiadó felé áfával növelt összegben?
2. Az első kérdésre "igen" válasz esetén, az utalványértékesítést a Partner vállalkozás értékesítés nettó árbevételeként és a fizetendő áfa összegét növelő tételként elszámolhatja el a könyveiben? Ha igen, akkor az utalvány beváltását nyomon kell-e követnie, hiszen a beváltáskor (levásárláskor) pénztárgépben rögzítésre kerül a bevétel, és ezáltal a bevétel és a fizetendő áfa elszámolására kétszer kerülne sor?
3. Az első kérdésre "nem" válasz esetén, a Kiadó által a Partner társaság részére nyújtott reklámszolgáltatás ellentételezésére átadott vásárlási utalvány tekinthető-e a szolgáltatás kifizetéséül szolgáló tranzakciónak? Ebben az esetben helyes-e az a jogértelmezés, hogy ha a Partner társaság a Kiadó által nyújtott szolgáltatás áfával növelt ellenértékét utalvánnyal fizeti ki, az utalvány fizetőeszköz-funkciót tölt be? A Partner társaságnál az árbevétel és a fizetendő áfa elszámolására az utalvány átadásakor nem kerül sor. A Partner társaság árbevételt és fizetendő áfaösszeget az utalványok beváltásakor számol el. Az utalványokról a kibocsátó sorszám szerint szigorú számadású nyilvántartás vezetésére kötelezett?
Részlet a válaszából: […] ...növelni kell. Magánszemély győztes esetén pedig a nyeremény egyes meghatározott juttatásnak minősül, amely esetben az áfával növelt bekerülési érték 1,19-szeresét adóalapnak tekintve 15 százalék személyi jövedelemadót és 27 százalék egészségügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.

Árfolyam-különbözet elhatárolása

Kérdés: 2006-ban nagy összegű beruházási hitelt vettünk fel. A kölcsön devizaneme: forintnak megfelelő euró. A folyósítás forintban történt. Társaságunk az euróban nyilvántartott hitelt 2007-ben év közben átváltotta forintra, majd év végén újra euróra. A 2007. évi átváltások nem realizált árfolyamvesztesége nem volt jelentős, így az a tárgyév eredményében került elszámolásra. 2008-ban év közben az euróban nyilvántartott kölcsönt átváltottuk forintra, amelynek eredménye jelentős összegű árfolyamnyereség volt, majd a forintkölcsönt néhány hónappal később CHF-alapú kölcsönre váltottuk át, amelyen jelentős összegű nem realizált árfolyamveszteséget kellett év végén elszámolni. A 2008. évben év közben az euró forintra átváltásának árfolyamnyereségével kell-e csökkenteni az év végi árfolyamváltozás miatti nem realizált veszteség összegét, ha azt időbelileg el akarjuk határolni? Ennek a megítélésénél társaságunknál eltérő vélemény alakult ki. Az árfolyamveszteség elhatárolását hogyan kell könyvelni 2008-ban, illetve 2009-ben? Milyen összegben kell céltartalékot képezni? Meddig és hogyan kell az elszámolást folytatni? Van-e ennek a társaságiadó-alapot módosító hatása?
Részlet a válaszából: […] ...az Szt. 47. §-a(4) bekezdésének c) pontja alapján a beruházás, illetve a beruházássallétrehozott – még nem aktivált – eszközök bekerülési értékét kell csökkenteni. Az Szt. 33. §-ának (2) bekezdése alapján halasztottráfordításként elszámolható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.

Forintszámlák kiegyenlítése devizával, valutával

Kérdés: Cégünk esetenként devizáját nem váltja át forintra, hanem közvetlenül a devizaszámláról euróban utalja át a forintban kiállított szállítói számlákat, illetve felveszi azt készpénzben, és euróban egyenlíti ki a forintban kiállított számlát. A devizát a beérkezéskori választott devizaárfolyamon tartjuk nyilván. A beérkezés sorrendjében használjuk fel. Hó végén a felhasználásra jutó árfolyam-különbözetet elszámoljuk. A szállítók kérésére alkalmazzuk a leírt elszámolást. Helyes ez így?
Részlet a válaszából: […] ...bár – az a kérdés szerint is – kimutatásrakerül. [Az Szt. 62. §-ának (4) bekezdése alapján a deviza felhasználásakor adeviza bekerülési értéke beszerzéskori, vagy átlagos (súlyozott) beszerzési,vagy a FIFO-módszer szerinti árfolyamon számított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 11.

Társaságiadó-alap módosítása

Kérdés:

Kérem, mutassák be, hogyan kell (lehet) módosítani a társaságiadó-alapot a devizaárfolyam-különbözettel!

Részlet a válaszából: […] ...vállalkozásban lévő részesedés és fennálló hosszú lejáratú követelés fedezeti ügylettel fedezett része, illetve a beszerzett eszköz bekerülési értéke részeként elszámolt árfolyam-különbözet.)Az adózás előtti eredmény módosítása nem minden, az Szt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 17.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...fizetett összeget (általában az ingatlanokhoz kapcsolódó)vagyoni értékű jogok között kell kimutatni (T 126, 113, 466 – K 455), azokbekerülési értékét (a számlázott díjat) a szerződésben, a megállapodásbanmeghatározott időtartam alatt, ennek hiányában a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Termékbeszerzés a Közösségen belül

Kérdés: Operatőri tevékenységhez a kft. nagy értékű eszközt vásárolt (nem személygépkocsit) EU-tagállamból. A fizetés euróval történik, forintszámláról. Hogyan történik a könyvelése, az áfa bevallása?
Részlet a válaszából: […] ...különbözet elszámolása, ha a beszerzett eszköz– rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg, akülönbözettel a bekerülési értéket kell módosítani (T 161 – K 455 vagy T 455 -K 161), – rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 11.