Telephelyi ingatlanok értékesítése – kapcsolt vállalkozások

Kérdés: A cégcsoportba tartozó kapcsolt vállalkozások belföldi illetőségű, társasági adó alanyaként működő cégek. A felek adásvételi szerződés keretén belül értékesítettek telephelyi ingatlanokat. A vevő az ingatlanokat a későbbiek során az eladó részére bérbe adja. Az értékesítést megelőzően az ingatlanok szokásos piaci árának megállapítása céljából az eladó az ingatlanok értékét ingatlanszakértővel felbecsültette. A kapcsolt féllel megkötött szerződésben értékesítési árként az ingatlanok könyv szerinti értékét szerepeltetik, amely alacsonyabb az ingatlanszakértő által meghatározott szokásos piaci árnál. Az alkalmazott ellenérték következtében az eladó adózás előtti eredménye kisebb lesz, mint a szokásos piaci ár (az ingatlanszakértő által megállapított érték) alkalmazása mellett lett volna, ezért a különbözettel – a transzferár nyilvántartásával megegyezően – az eladó a tárgyévben meg fogja növelni a társasági adó alapját [Tao-tv. 18. § (1) bek. b pontja]. A különbözet jelentős, melynek a társaságiadó-vonzata is jelentős. A vevő esetében hogyan lehetne a kapcsolt fél, az eladó által növelő tételként érvényesített különbözet összegét a társasági adózás előtti eredményt csökkentő jogcímként érvényesíteni a társasági adóban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdasági esemény ingatlanbeszerzésre irányult (közvetlenül eredményhatása nem jelentkezik), valamint a különbözetet a könyviteli elszámolásaikban nem érvényesítik?
Részlet a válaszából: […] ...bérbe­adással hasznosítja, a Tao-tv. 1. számú melléklet 7. pontja alapján 5 százalék értékcsökkenési leírás érvényesíthető a bekerülési érték alapján, és a különbözet alapján is. Például, ha a bekerülési érték 10 millió forint, a piaci érték 25...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Magánszemély ingatlan-bérbeadásánál maradványérték

Kérdés: Magánszemélyként ingatlant adok bérbe. A költségelszámolás során a tételes elszámolást választanám, és az értékcsökkenéssel is szeretnék kalkulálni. Kell-e maradványértéket alkalmaznom, vagy a teljes bekerülési értékre folyamatosan számolhatom el a 2%-os értékcsökkenést, amíg az el nem fogy? Ha majd az adott ingatlant a gyerekeim öröklik, és ők is folytatják a bérbeadási tevékenységet, akkor ebben az esetben az ingatlan értéke újra értékcsökkenthető lesz az akkori bekerülési érték alapján, vagy nekik ezt tudniuk kell, hogy egyszer már az én életemben le lett értékcsökkentve, és ők újra ilyen címen nem csökkenthetik az adóalapjukat?
Részlet a válaszából: […] ...ingatlan-bérbeadási tevékenysége esetében nem kell maradványértéket alkalmazni, a teljes bekerülési értékre folyamatosan számolható el a 2%-os értékcsökkenés, amíg az el nem fogy. Az Szja-tv. 11. számú melléklete rendelkezik az értékcsökkenési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 8.

Mikrogazdálkodói beszámoló – áttérés, amortizáció

Kérdés: A saját tulajdonú ingatlanok bérbeadásával foglalkozó kft. át kíván térni mikrogazdálkodói beszámoló készítésére. Az ingatlanok egy része már leíródott, illetve maradványértéken szerepel a nyilvántartásokban. Az adótörvény szerinti leírásnál azonban még értékkel szerepelnek, itt nincs maradványérték. Hogyan alakul, változik-e a leírás a mikrogazdálkodói beszámoló készítésére való áttérés után?
Részlet a válaszából: […] ...mivel azt a korábbi években már elszámolták, de a Tao-tv. szerinti terv szerinti értékcsökkenést el kell számolni (mert a teljes bekerülési érték még nem került leírásra!). Így a társaságiadó-alapot (az adózás előtti eredményt) növelő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Kedvezményezett átalakulás

Kérdés: Ingatlanok bérbeadásával foglalkozó társaságunk ("A" Kft.) 2004-ben kiválással, kedvezményezett átalakulás keretében jött létre. A társaság tulajdonában lévő ingatlanokat átértékeltük, a jegyzett tőkét az átértékelt eszközérték jelentős hányadával megemeltük. A kiválás folyamatában a tulajdonosi szerkezet nem változott, ugyanaz a magánszemély 100%-os tulajdonában maradt a kiválással érintett és a kivált a társaság is. Az "A" társaság tulajdonosa 2003. évben ingatlanforgalmazással foglalkozó kft.-t ("B" Kft.) alapított, melynek 1%-ban tulajdonosa a kivált cég tulajdonosa (férj) és 99%-ban tulajdonosa a feleség. A "B" Kft. 2006. évben megvásárolt egy budapesti székhelyű kft.-t ("C" Kft.), melynek főtevékenysége ingatlanok bérbeadása. A megvásárolt kft. ("C" Kft.) épületeit felújítjuk, piacképessé tesszük. A tulajdonosok a 2 kft. ("B, C" Kft.) beolvadását tervezik a kiválással létrejött "A" Kft.-be. A budapesti székhelyű kft. ("C" Kft.) eszközeit (az ingatlanokat) piaci áron tervezzük a vagyonmérlegbe felvenni a beolvadás keretében. Kedvezményezett átalakulás keretében megvalósulhat-e a beolvadás, ha az "A" Kft. már részese volt kedvezményezett átalakulásnak (kedvezményezett kiválással jött létre)? Élhet-e továbbra is az "A" Kft. a Tao-tv. 16. § (9)-(11) bekezdés szerinti kedvezménnyel a beolvadást követően a piaci árra felértékelt eszközök tekintetében? A "C" Kft. ingatlanjainak átértékelése szerinti értékkel (kb. 400 000 E Ft) és a "C" Kft. saját tőkéje terhére a beolvadás keretében megemeljük az "A" Kft. jegyzett tőkéjét (kb. 500 000 E Ft). A beolvadást követően a tulajdonosi szerkezet terveink szerint a következőképpen alakul: 1. sz. tulajdonos 80%-ban lehet-e tulajdonos, a 2. sz. tulajdonos 20%-ban lehet-e tulajdonos?
Részlet a válaszából: […] ...felértékeltértéke alapján érvényesít adózás előtti eredményt csökkentő értékcsökkenésileírást, hanem a jogelődnél kimutatott bekerülési érték alapján, és – 2004. évikiválás esetén – legfeljebb az átvett eszközök könyv szerinti értékéig).Hasonlóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 25.

Lakásbérbeadás egyéni vállalkozásban

Kérdés: Az egyéni vállalkozó főtevékenysége árufuvarozás. Bővítette tevékenységi körét a 702001 lakásbérbeadás, albérlet jogcímen. A tevékenység megkezdéséhez vásárolt egy új építésű lakást. Ennek a lakásnak a bekerülési értéke figyelembe vehető-e: a kisvállalkozói kedvezmény, az osztalékalap, az áfa-visszatérítés során, valamint a lakás üzemeltetési költségei, bútorzatai, felszerelési tárgyai milyen módon könyvelhetőek le? Későbbiekben, ha a vállalkozásból kivonja a lakást, milyen fizetési kötelezettségek terhelik a vállalkozót?
Részlet a válaszából: […] Kisvállalkozói kedvezményA kisvállalkozói kedvezmény csak korábban még használatbanem vett, a vállalkozási tevékenységet közvetlenül szolgáló, kizárólag üzemicélú ingatlan (ide nem érve az üzemkörön kívüli ingatlant), valamint a korábbanüzembe nem helyezett,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 24.