10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 Konzorcium keretében építőipari beruházás
Kérdés: Társaságunk egy másik vállalkozóval közösen konzorciumi megállapodás keretében egy nem engedélyköteles építőipari beruházás kivitelezését vállalja 50-50%-ban. A tagok a megrendelővel közösen szerződnek, a vállalkozási díjat 50-50%-os megoszlásban számlázzák a megrendelő részére, a konzorciumi megállapodás alapján a költségeket is 50-50%-os arányban vállalják. A kivitelezési munkákhoz a konzorcium alvállalkozókat is igénybe kíván venni. A tagok az alvállalkozókkal a megrendelővel kötött szerződéshez hasonlóan közösen szerződnek, és az alvállalkozók 50-50%-ban állítják ki számláikat a tagok részére. A konzorciumi tagok saját teljesítményükkel is részt vesznek a kivitelezés során. A tagok az általuk végzett saját teljesítményük 50%-át átszámlázzák a másik konzorciumi tag részére, tehát egymás felé is hasonló módon számláznak az Áfa-tv. rendelkezései szerint (27% áfa felszámításával), mint az építkezés többi számlázott alvállalkozói teljesítménye. Álláspontunk szerint a tagok saját teljesítményének egymás felé történő átszámlázása a Tao-tv. szerint a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek minősül.
2. cikk / 10 Masszázsmedence, szauna
Kérdés: Az áfaalany kft. támogatás keretében a meglévő (bérelt) ingatlanon átalakításokat végez (zsaluzás, szigetelés, épületgépészeti szerelés, ácsmunka, falazás, kőművesmunka). Az átalakítás építésiengedély-köteles (a támogatás a benyújtott számlák 60 százaléka). Az áfaalany által megrendelt munkák fordítottan adóznak. A támogatási szerződés mellékletében szerepel olyan tétel, hogy masszázsmedence, szauna. Ezek is fordítottan adóznak?
3. cikk / 10 Sportegyesületi beruházás áfája
Kérdés: Az építőipari tevékenységet folytató társaság olyan fővállalkozói szerződést kötött egy sportegyesülettel, amely építési hatóság által engedélyköteles építmény megvalósítására irányul. A sportegyesület – a tevékenysége jellegénél fogva – tárgyi adómentes tevékenységet folytat. A fővállalkozó az építőipari munkák egy részét alvállalkozásba adja. Az alvállalkozók fordított adózási számlát bocsátottak ki. Kérdésem, hogy ügyfelemnek áfával növelt összegben kell számláznia a sportegyesület felé tevékenysége ellenértékét? Az alvállalkozók fordítottan adóznak, vagy az ő vonatkozásukban is az egyenes adózást kell alkalmazni?
4. cikk / 10 Parképítés áfája
Kérdés: Társaságunk főtevékenysége szerint alvállalkozóként parképítést végez építésiengedély-köteles, új beruházásként megvalósított áruházak környezetében. Helyesen járunk-e el, ha a munkát a fordított adózás alá eső tevékenységként számlázzuk?
5. cikk / 10 Anyagmozgatás az építkezésen (áfa)
Kérdés: Az egyéni vállalkozó, aki szóbeli megrendelés alapján a következő szolgáltatást végezte daruval, áfás számlát állított ki. A szolgáltatás az áruház kivitelezésénél szigetelő anyagok, fémlemezek feldaruzása az épületre. Az építőipari cég azt az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti szolgáltatásnyújtásnak minősítette, és áfa nélküli számlát kért. A kérdező szerint a daruzás anyagmozgatás, és nem építési-szerelési és egyéb szerelési munka, bár az egyéni vállalkozó a szolgáltatását építésiengedély-köteles építkezésen végezte. A 290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet 2. §-ának d) pontjában megfogalmazott építési-szerelési munka fogalmába az anyagmozgatás (daruzás) mint önálló szolgáltatás nem tartozik bele. Kinek van igaza?
6. cikk / 10 Befejezetlen termelés felszámoláskor
Kérdés: Ügyfelünk építőipari tevékenységgel foglalkozik. Vevője nem fogadta be a számláját, mert neki sem fizettek. A vitatkozás alatt beindult a felszámolás. 2006-ban befejezetlen maradt a ki nem számlázott szolgáltatás. Hogyan kerülhet majd ki a nyilvántartásból az elvégzett munka, esetleg per nélkül? Mi az adóvonzata?
7. cikk / 10 Kereskedelmi és építőipari tevékenység
Kérdés: A kft. tüzéptelep-kereskedelmi és építőipari tevékenységet folytat. A saját tüzéptelepről kiszállított építőanyagot, amit az építőipari tevékenységhez használ, milyen bizonylaton tudja elszámolni, hogy sem az Áfa-tv., sem a Tao-tv. előírásait ne sértse meg? Belső számla vagy szállítólevél is elegendő?
8. cikk / 10 Lakásértékesítés telekkel, közműfejlesztéssel
Kérdés: Építőipari tevékenységet végző kft. telket vásárolt társasházépítés céljából. A telekingatlant a lakással együtt értékesíti. A közműfejlesztés a telekhez és az épülethez is kapcsolódik. A közműfejlesztés áfája – ha áfás – levonható-e? Mi van a lakásonként elkülöníthető beszerzések áfájával? Ha a lakóingatlan értékesítési ára tartalmazza a telekhányad vételárát, ami áfamentes, akkor melyik előírás szerint vonhatja le a kft. a beszerzések áfáját?
9. cikk / 10 Lakásberuházások elszámolása
Kérdés: Hogyan kell elszámolni év közben a lakásberuházáshoz beszerzett telek értékét, a kivitelezők által számlázott vállalkozói díjakat, a társaság által beszerzett és a külső kivitelező által felhasznált építési anyagok értékét? Mi a helyzet év végén?A kft. használatbavételi engedélyek birtokában értékesíti a lakásokat. Első értékesítésnek minősül-e? A lakások elkészülte után a társaság úgy dönt, hogy egy lakást saját tulajdonban tart, és azt bérbeadás útján hasznosítja. Milyen módszerrel lehet az egy lakásra jutó beszerzési árat meghatározni? Hogyan kell kimutatni a saját tulajdonban maradó lakás értékét? Helyi iparűzési adó alapjánál mit kell figyelembe venni?
10. cikk / 10 Garanciális visszatartás elszámolása
Kérdés: Építőipari tevékenységet végző cég vagyunk. Nagyberuházásoknál folyamatosan jelentkeznek garanciális visszatartások, amelyeket a számlán feltüntettünk. Könyvelése az árbevétel számla "T" oldalára történik, így a vevő számláján nem jelenik meg. Lehet, hogy helytelenül könyvelünk?