Önálló tárgyi eszköz vagy felújítás?

Kérdés: A szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cég 2020-ban kezdett el egy felújítást (kapott rá támogatást is). Van néhány eszköz, amiről nem tudom eldönteni, hogy önálló tárgyi eszközként kezeljem, vagy felújításra könyveljem. A felújítás csak 2021-ben fejeződik be. 2021-ben lesz a felújítás az ingatlanra aktiválva. Van, amit már könyveltem a 161-re, de felmerült bennem, hogy áttegyem a 162-re. Pl. a klíma (mert az leszerelhető és átvihető másik ingatlanra) önálló tárgyi eszköz? Beépíthető sütő, főzőlap, ezt is a 161-re tettem, ez is könnyen kiszerelhető, tűzjelző, szén-monoxid-jelző, csaptelep, mosdókagyló, ezt inkább 162-re raknám, pl. a zuhanykabin. Egyébként az ingatlant még 2015-ben vették, a mostani piaci értéke sokkal magasabb, mint a könyv szerinti értéke, tehát annál jobb, minél nagyobb összeget aktiválunk rá. Jól gondolom, hogy a támogatás teljes összegét el kell határolnom, és majd 2021-ben kell feloldanom az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelően? Csak azt nem tudom, hogy milyen összeget kell majd figyelembe vennem, hiszen az ingatlannak eddig is volt bekerülési értéke, amire értékcsökkenést számoltam el. Meg kell majd néznem, hogy mekkora a ráaktivált részre eső értékcsökkenés?
Részlet a válaszából: […] ...előtt javasoljuk, hogy alaposan tanulmányozzák át a műszaki vezetéssel az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének a 7., 8. és 9. pontjait, a beruházás, a felújítás, a karbantartás értelmező rendelkezéseit. A kérdésben felsoroltak között egyetlenegy felújításnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Vitorlás kishajó beszerzése, üzemeltetése

Kérdés: Társaságunk vitorlás kishajó beszerzése mellett döntött. A beszerzés célja a partnerekkel, illetve a munkavállalókkal történő megbeszélések helyszínének biztosítása, valamint a munkavállalók, tulajdonosok üdültetéséhez való felhasználása. Társaságunk valamennyi felmerülő adót és járulékot meg kíván fizetni. A vitorlás beszerzésekor felmerülő áfa a beszerzés, így az aktivált összeg részét képezi, azaz nem helyezhető levonásba? A kishajó beszerzési értékét terheli-e más adó? (Itt az egyes meghatározott juttatásokat terhelő adókra gondolok.) A kishajó használata során mikor és milyen költségeket terhel szja + szocho?
Részlet a válaszából: […] ...ezért a beszerzés áfája nem vonható le.A vitorlás kishajó beszerzésének az áfát is magában foglaló ellenértékét elsődlegesen beruházásként kell elszámolni (T 161 – K 455), majd a rendeltetésszerű használatbavételkor át kell vezetni az üzemkörön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 18.

Hálózatbővítés bérelt ingatlanban

Kérdés: Cégünk bérelt ingatlanban dolgozik. Vásároltunk egy gépet, amelynek üzemeltetéséhez hálózatbővítést kellett igényelnünk az áramszolgáltatótól. Kifizettük a csatlakozási díjat, és az ehhez szükséges villanyszerelési munkákat, anyagokat. A hálózatbővítés megtörtént. Hogyan kell elszámolni, könyvelni a fenti beruházást? Eddig a fent említett költségeket befejezetlen beruházásként tartottam nyilván. Aktiválhatom a vagyoni értékű jogok között?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben leírt esetben kétféle beruházásról van szó. Az egyik a villamos hálózati csatlakozási díj, amelyet az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok között kell kimutatni. Mivel a hálózatbővítés befejeződött, a csatlakozási díjat a 161....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Próbaüzemeltetés során előállított termékek elszámolása

Kérdés: Szíveskedjenek egy példán keresztül könyvelési tételekkel szemléltetni egy gyártósor üzembe helyezéséhez kapcsolódó könyvelési feladatokat abban az esetben, ha a berendezéssel próbagyártás történt, és a próbaüzemben legyártott termékeket később értékesíteni fogják.
Részlet a válaszából: […] ...választ a beruházással, a próbaüzemeltetéssel kapcsolatos általános követelményekkel kezdjük:A beruházást (jelen esetben a gyártósort) akkor kell tárgyi eszközként állományba venni (aktiválni), ha az rendeltetésszerűen használatba vehető, üzembe helyezhető. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 11.

Próbaüzemeltetés időtartama

Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy a próbaüzem feladata az üzembe helyezésre kerülő beruházás összes gépének, berendezésének és az ezek használatát biztosító építményeknek együttes és meghatározott ideig történő üzemszerű működtetése, amelynek célja annak megállapítása, hogy a rendeltetésszerű, rendszeres és folyamatos üzemeltetés biztosított-e, és a beruházás alkalmas-e a beruházás céljaként meghatározott feladatok ellátására? Van-e a próbaüzemeltetésnek időbeli korlátja? A környezetvédelmi szakhatóság hozzájárulása nélkül megkezdhető-e a próbaüzem? A próbaüzemeltetés mely költségei azok, amelyeket beruházásként kell elszámolni? Ha a próbaüzem időtartama elhúzódik, a használt gépek amortizációja elszámolható? Ha nem, akkor az előállított termékek önköltségénél a terv szerinti értékcsökkenés elszámolásának hiánya torzulást okozhat.
Részlet a válaszából: […] ...használatbavétel előtti termelés felmerült költségei is elsődlegesen a próbaüzemeltetés költségei közé tartoznak, amelyeket a beruházás költségei között kell elszámolni.A próbaüzemeltetés során előállított és raktárra vett termékek és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

Közösen finanszírozott gépbeszerzés

Kérdés: Négy társaság közösen vásárol egy munkagépet, amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. Nyilvánvaló, hogy a munkagépet csak az egyik társaság aktiválhatja, számolhatja el a költségeit, de a másik három társaság is használni fogja. A leírtak elszámolására milyen könyvviteli megoldás alkalmazható? Az Szt. szerinti közös üzemeltetésnek mik a feltételei?
Részlet a válaszából: […] ...a könyvekben szerepeltetni, akkor is, ha annak a beszerzését közösen finanszírozzák.A munkagép beszerzését az "A" társaság mutassa ki beruházásként, majd a rendeltetésszerű használatbavételkor aktiválja azt. A beszerzés finanszírozásához szükséges pénzeszközöket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Önkormányzat által vásárolt kukák

Kérdés: A közterületen elhelyezett, önkormányzat által vásárolt kukákat a tárgyieszköz-nyilvántartóban kis értékű gépként kell nyilvántartani? Értékük kb. 40 000 Ft-tól 100 000 Ft-ig terjed, használatuk alapvetően meghaladja az egy évet. A kérdést feltenném még a közlekedési táblákra, valamint az utcanévtáblákra is, kell-e értékkel szerepelniük a tárgyieszköz-nyilvántartóban kis értékű gépként?
Részlet a válaszából: […] ...saját tulajdonú vagy bérelt ingatlanon valósultak meg. Az ingatlanok között kell kimutatni a bérbe vett ingatlanokon végzett és aktivált beruházást, felújítást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Próbaüzemeltetés költségei, bevételei

Kérdés: Cégünknél egy veszélyeshulladék-stabilizáló üzem beruházása valósult meg. Elkezdődött a próbaüzem. A próbaüzem előtt vagy után kell a beruházást aktiválni? Ha a ténylegesen átvett, számlázott hulladékból stabilizálunk a próbaüzem időtartama alatt, az ebből származó bevétel módosítja-e a bekerülési értéket? Ha igen, milyen formában?
Részlet a válaszából: […] ...beruházást akkor kell tárgyi eszközként állományba venni(aktiválni), ha az rendeltetésszerűen használatba vehető, üzembe helyezhető. Asikeres próbaüzem a rendeltetésszerű használatbavételnek az egyik feltétele.Így a beruházást csak a próbaüzem sikeres...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 14.

Lebontott hőközpont pótlása

Kérdés: A társaság önkormányzati tulajdonú ingatlant vásárolt, amelyen több felépítmény mellett egy társasház is van. A társasház meleg vizét és fűtését egy hőközpontból oldották meg, amely az ingatlanvétel során a társaság tulajdonába került (mind a hőközpont, mind annak épülete). A beruházási tervek megvalósításához a hőközpontot le kell bontani, ezért a társasház kártalanítási igénnyel állt elő. Az adásvételi szerződésben a társaság vállalta, hogy a társasház fűtési problémáját megoldja. Helyes-e, ha kártalanítás címén fizet a társaság a társasháznak? Mivel a társasház nem áfaalany, így nem kell a társaságnak befizetnie az áfát? Elismert költség lehet-e az új hőközpont kialakítása a társasági adó szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...alakít ki, és biztosítja a társasház fűtését. Ez esetben atársaságnál az új hőközpont bekerülési költségeit elsődlegesen beruházáskéntkell elszámolnia, majd az elkészült, rendeltetésszerűen használatba vehetőhőközpontot a térítés nélküli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 17.

Polgári jogi társaságból (PJT) szövetkezet

Kérdés: PJT kábeltelevíziós rendszer nem tud átalakulni, de nem működhet PJT formájában sem. 16 tag alapított egy szövetkezetet 5000 Ft/fő részjeggyel. A PJT-ben tagdíjat szedtek a tagoktól, és elkészítették a kábeltelevíziós hálózatot 2000 lakásban. A PJT átadja az eszközeit működtetésre, üzemeltetésre, és kötelezi a szövetkezetet a hálózat bővítésére, korszerűsítésére. Milyen értéken kell számláznia a PJT-nek? Kell-e áfát fizetni? A szövetkezet azt visszaigényelheti? Mi lesz az áfa alapja? Illetéket kell-e fizetnie a szövetkezetnek a kapott hálózat után? Hogyan kell könyvelni? A PJT vezetői társadalmi munkában látják el a feladatot. Az ügyvéd szerint minden mehet úgy, ahogyan leírtam. Semmit nem kell fizetni, mert mindez a lakosság részére történik.
Részlet a válaszából: […] ...szövetkezet aműködtetésre, üzemeltetésre átvett kábeltelevíziós rendszer hálózatánakbővítését, korszerűsítését elsődlegesen beruházásként számolja el, ahálózatbővítést és a korszerűsítés során létrehozott új eszközöket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 3.
1
2
3