1. cikk / 14 Csoportmentességi és állami támogatás egyidejűleg
A kft. adózás előtti eredményét csökkenheti a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés zs) pontja 11–12. bekezdésében leírtak alapján az adóév utolsó napján a korábban még használatba nem vett tárgyi eszközök (beruházások) értékével, mely összeg nem haladhatja meg a kkv adóévi adózás előtti eredményét. Ha élni kívánunk ezzel a kedvezménnyel, akkor az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alapján (mg.-i termelést szolgál) a mezőgazdasági csoportmentességi rendeletben foglalt támogatásként vehető igénybe. Erre vonatkozó támogatásra a NAV kiadott egy állásfoglalást: "A kkv-k bizonyos feltételekkel a beruházáshoz kapcsolódó egyes adórendszeren belüli támogatásokat nem de minimisként, hanem az általános vagy a mg.-i csoportmentességi rendeletben foglaltak szerint is igénybe vehetik." Ennek a választásnak azért van jelentősége, mert az így igénybe vett támogatás összegét nem kell összeszámítani a de minimis rendeletben meghatározottak szerint, azonban a támogatási intenzitások területi mértékére mindenkor figyelemmel kell lenni [37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet Észak-Mo.-i régió 50%.] Ez a támogatás összeszámítandó az eddig megkapott támogatással (EMVA-támogatás, intenzitása 50%)? Mert ha igen, akkor társaságunk nem veheti igénybe.
2. cikk / 14 Raktárépület felújítása támogatásból
3. cikk / 14 Bérelt földterületen ültetvénytelepítés átadása a bérbeadónak
4. cikk / 14 Visszautalt támogatás könyvelése, kezelése (kiva)
5. cikk / 14 Családi gazdaság vissza nem térítendő támogatása
6. cikk / 14 Beruházási pályázatok költségeinek elszámolása
7. cikk / 14 Beruházási adóalap kedvezménye (kkv)
8. cikk / 14 Vissza nem térítendő K+F támogatás
9. cikk / 14 Elhatárolás, nettó érték elszámolása (kiva)
10. cikk / 14 Egyidejű adóelőnyök az egyéni vállalkozónál
1. Például pályázat esetén, amennyiben a vállalkozó a beruházását ezen fejlesztési tartalékból kívánja részben megvalósítani, akkor a fejlesztési tartalékot meghaladó beruházási értékre pályázhat támogatásra, tekintve hogy a fejlesztési tartalék fedezi a szükséges saját forrást?
2. Amennyiben ezen tárgyi eszköz vételára meghaladja a felhasznált fejlesztési tartalékot (elszámoltnak tekinti az értékcsökkenést a fejlesztési tartalék erejéig), és az adott évi elszámolt értékcsökkenést mint új tárgyi eszköz, első üzembe helyezéskor levonható-e az osztalékalapból?
3. Vagy ugyanezen tárgyi eszköz figyelembe vehető kisvállalkozói kedvezményként, természetesen az egyéb feltételek megléte esetén?
4. Ha egy új tárgyi eszközt vásárolok, akkor ugyanazon eszközvásárlást figyelembe vehetem-e kisvállalkozói kedvezményként, és amennyiben ez évben üzembe helyezem, az osztalékalapból is levonható?
A kérdés lényege, hogy a fenti adóelőnyök egymás mellett alkalmazhatók-e, ha igen, melyik és hogyan, illetve melyik zárja ki a másikat, és milyen esetekben?