Gépek beszerzése, bővítése, majd értékesítése

Kérdés: Targoncák, rakodógépek kereskedelmével és szervizelésével foglalkozó társaság vagyunk. Az új gépeket külföldről vásároljuk, a beszállítást külső fuvarozó cég végzi. A gépeknél – értékesítés előtt – minden esetben el kell végezni az ún. nullrevíziót, amely során ellenőrzik a gépeken a megfelelő folyadékokat, a csavarok meghúzási nyomatékát, a világítóberendezéseket, az üzemi féket, az önindító és az akkumulátor helyes működését. A megrendelő-vevő igénye szerint egyéb munkákat is elvégeznek. A továbbértékesítési céllal beszerzett gépeket a társaság áruként tartja nyilván a telephelyre történő beérkezéstől a vevő felé történő értékesítésig. Ezen időtartam alatt végzik el a már említett munkálatokat, amelynek során a felhasznált anyagok, alkatrészek értéke és a munkavállalók által a szerelésre ráfordított órák munkalapon rögzítésre kerülnek. Az Szt. 51. §-ának (1) bekezdése szerint a munkalapok alapján számolt összeg tekinthető-e az eszköz (az adott gép) bekerülési értékének? Ha igen, akkor hogyan történik ennek a könyvelése, átvezetése az áruk közé, hogyan számolandó el az eladott áruk beszerzési értékeként? Jelenleg az értéknövelő összeg a saját előállítású eszközök aktivált értékén keresztül kerül átvezetésre a készletértékben. A statisztikai hivatal vizsgálta a beruházások tárgyévi növekményét és a saját előállítású eszközök aktivált értékét, értékbeni eltérésre hívta fel a figyelmet, hiányolta a gépek értékét növelő összegnek a beruházási statisztikában történő szerepeltetését.
Részlet a válaszából: […] A választ a statisztikai hivatal által hiányoltakra történő reagálással kezdjük.A kérdés szerint a társaság targoncákat, rakodógépeket szerez be, de azokat nem helyezi üzembe, saját célra nem használja, bár azokon – a vevő igényeinek megfelelően kötelező és nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 11.

Gyűjtőkartonok újrahasznosítása

Kérdés: Társaságunk áruk nagykereskedelmével foglalkozik. Az árukat külföldről szerezzük be, amelyek papíranyagú, ún. gyűjtőkartonokba vannak csomagolva. A gyűjtőkartonok egy részét fel tudjuk használni (abban adjuk tovább az árut partnereinknek), de a gyűjtőkartonok nagyobb része társaságunknál marad, és csak halmozódik, nem tudjuk mire használni. Ebben az évben szerződést kötöttünk a helyi hulladékgazdálkodó céggel, amelynek értelmében kihelyeznek hozzánk egy konténert, és abban gyűjtjük a fel nem használt kartonpapírokat. A konténert a hulladékgazdálkodó időszakonként elszállítja, leméri a tartalmát, és 12 Ft/kg árat fizet a lemért súlyú papírért, amit nekünk kell számláznunk a hulladékgazdálkodó felé fordított áfával. A konténerkihelyezésért és -elszállításért nem kell fizetnünk. Társaságunk a készletekről mennyiségi és értékbeni nyilvántartást vezet. A készletprogramunk össze van kötve a számlázóprogramukkal, azaz csak olyat tudunk számlázni, ami árucikként rögzítve van a készletprogramban, és van belőle (vagy nem áruként, hanem szolgáltatásként van rögzítve, pl. fuvarköltség). Hogyan kell kezelni a fenti gyűjtőkartonokat a készletprogramban (és a számvitelben) ahhoz, hogy szabályos legyen a nyilvántartás, és ki tudjuk számlázni a hulladékgazdálkodó felé? Eddig a gyűjtőkartonokat nem vettük készletre. Szeretnénk a legkisebb adminisztrációval járó, de szabályos megoldást alkalmazni.
Részlet a válaszából: […] ...akkor annak legyen díja, amelyet számlázni kell a vevő felé, az eladott gyűjtőkarton bekerülési értékét pedig az eladott áruk beszerzési értékeként számolják el.Ha az ideiglenes tárolóhely például maga a hulladékgazdálkodó konténere, akkor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 14.

Ingyenes szolgáltatásnyújtás áfaalapja

Kérdés: Az Áfa-tv. 69. §-a alapján: A 14. §-ban említett esetekben az adó alapja az a pénzben kifejezett összeg, amely a szolgáltatás nyújtójánál a teljesítés érdekében kiadásként felmerül. Az ingyenes szolgáltatást évente 4 alkalommal tervezzük elvégezni társasházak, lakásszövetkezetek részére. A szolgáltatás elvégzése érdekében eszközbeszerzés is történt. Az eszközzel kapcsolatosan havi fix összegű ún. support szerződés kötésére került sor, továbbá munkabér és üzemanyagköltség fog majd felmerülni. Hogyan határozzam meg az adó alapját? Jól gondolom, hogy a kiállított számla alap- és áfaösszege egyéb ráfordítás, ami társaságiadóalap-növelő tétel?
Részlet a válaszából: […] ...havi díjat konkrét összegében rögzíteni (ami valójában nem lehet más, mint a szolgáltatás elvégzése érdekében beszerzett eszközök beszerzési értéke, tárgyi eszközök esetében a havonként elszámolandó terv szerinti értékcsökkenési leírás összege).A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 14.

Drágább telefon a különbözet megfizetésével

Kérdés: Céges szabályzatunk értelmében bizonyos beosztású dolgozók meghatározott típusú telefont kapnak a vállalattól. Ha a dolgozó egy magasabb kategóriájú telefont szeretne, akkor a cég megveszi, de a normál és a drágább telefon ára közötti különbözetet meg kell térítenie. Tárgyi eszközként kell könyvelni a telefonról bejövő számlát? Hogyan kell megtéríteni a különbözetet? Számlát kell kiállítani? Áfásat? Hogyan kell könyvelni a fenti ügyletet?
Részlet a válaszából: […] ...dolgozóknak használatra átadta.Az első esetben a dolgozó a cégtől (a vállalattól) ingyenesen telefont kapott (természetesen az áfás beszerzési érték 1,18-szorosát terhelő 15%-os személyi jövedelemadó, a 13%-os szociális hozzájárulási adó megfizetése után), amelyet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 14.

Munkaruházati termék, védőszemüveg elszámolása

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek jogszabályi hivatkozással levezetni, hogy az éven belüli elhasználódású munkaruházat, védőruházat miért könyvelendő anyagköltségként, miközben a monitor előtti munkavégzéshez jogszabály által előírt védőszemüveg személyi jellegű egyéb kifizetésként?
Részlet a válaszából: […] ...akkor annak a beszerzési költségeit az Szt. 78. §-ának (2) bekezdése alapján anyagköltségként kell elszámolni (eladott áruk beszerzési értéke nem lehet, mert nem értékesítés eredményeként került ki a készletek közül).Ez az előírás az 1992. január...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 26.

Adásvételi szerződés esetében részteljesítés

Kérdés: Egy építőipari fő tevékenységgel rendelkező kft. lakóingatlanok építéséhez telket vásárolt a saját nevében. Egy telken kettő lakás épül saját generálkivitelezésben. Adásvételi szerződést kötött az egyik lakásra egy magánszeméllyel, aki vételárelőleget fizetett a társaságnak. Az előleg összegéről a cég számlát állított ki 5%-os áfa alkalmazásával. Az adásvételi szerződés tartalmazza, hogy egy-egy munkafázis befejezésével részszámlát állít ki a társaság a vevő részére. Banki kölcsönt vett fel a vevő, és a bank kikötése, hogy akkor fizet a vevőnek, ha a számla értéke 5%-os áfatartalommal bír (mint tudjuk, a telek értékesítése 27%-os áfakulccsal adózik!). A telek és az építési anyagok beruházásként szerepelnek a könyvelésben, a vevő felé kiszámlázott összegek pedig az értékesítés bevételeként. Mikor lehet a beruházást aktiválni, majd kivezetni az eszközök közül? Vagy eleve rossz a könyvelés, mert árukészletet kellett volna könyvelni? Erre a számomra bonyolult kérdésre szeretnék választ kapni.
Részlet a válaszából: […] ...állományba venni, és mindaddig ott kimutatni, amíg azt nem értékesítik. A telek értékesítésekor a bekerülési értéket az eladott áruk beszerzési értékeként, az eladási árat – áfa nélkül – az értékesítés árbevételeként kell elszámolni.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Magyarországra szállított termék szállítási díja

Kérdés: A külföldről beszerzett EXW-paritással megvásárolt, független fuvarozóval Magyarországra szállított termék szállítási díja a beszerzési ár részét képezi-e, szállítási költségét lehet a beszerzési árral együtt az elábére könyvelni, és ezáltal az iparűzési adó összegét csökkenteni?
Részlet a válaszából: […] ...leírt módon nem lehet. A helyi iparűzési adó alapja a számviteli előírások szerint elszámolt anyagköltséggel, az eladott áruk beszerzési értékével csökkenthető, az anyagbeszerzéshez kapcsolódó szállítási költség közvetlen elszámolással igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Számlakiállítási díj feltüntetése a számlán

Kérdés: Cégünk a számítógépeit egy informatikai társaságtól bérli bérleti szerződés alapján. A használati idő lejárata után cégünk dolgozóinak lehetősége lenne megvenni a számítógépet, azonban ezt nem közvetlenül az informatikai cégtől. A társaság adná el a dolgozónak, tehát cégünk csak "közvetítő" szerepet töltene be. Természetesen mindkét féllel szerződést kötnénk. A dolgozó számára kiállított számlán feltüntethetjük-e a számlakiállítási díjat (nekünk külső szolgáltató végzi a számlakiállítást, több ezer forintért), és ha igen, akkor ezt külön sorban, vagy a számítógép eladási árát megnövelve tehetjük meg? Ez a számlakiállítási díj milyen bevételt jelent cégünknek?
Részlet a válaszából: […] ...számítógép-beszerzést áfa nélküli értéken készletre kell venni az áruk között, majd a dolgozók felé történő értékesítéskor a beszerzési értéket az eladott áruk beszerzési értékeként, az eladási árat – áfa nélkül – árbevételként kell elszámolni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 24.

Szoftverlicencek adásvétele

Kérdés: Az általunk könyvelt vállalkozás (többek között) szoftverlicencek adásvételével foglalkozik. A munkánk során azonban egyre többféle licencezési konstrukcióval találkozunk, és ezek helyes számviteli elszámolását szeretnénk egyeztetni. A kérdésfeltevés mindegyik esetben az adásvételnek a viszonteladó cég könyveiben történő elszámolására vonatkozik. Időbeli korlátozás nélküli licenc (örökös szoftverhasználati jogosultság) adásvétele esetén jól gondoljuk-e, hogy termékértékesítésként kezelendő, és a nettó eladási ár a tárgyév nettó árbevétele, a nettó beszerzési érték pedig a tárgyév elábéjeként könyvelendő? Időben korlátozott szoftverhasználati jogosultság (egyre gyakrabban szoftver- vagy licencbérlet elnevezéssel) esetén, amikor a határozott idő lejárta után a végfelhasználó nem jogosult a szoftvert tovább használni, közvetített szolgáltatásról van szó, ezáltal – amennyiben a szoftverhasználati jogosultság időtartama több üzleti évet érint, mivel a vevő több évet fizet ki előre – jól gondoljuk-e, hogy a viszonteladónak a nettó árbevételt is és a nettó beszerzési értéket is (amely lehet igénybe vett szolgáltatás vagy közvetített szolgáltatás) az érintett üzleti évek között el kell határolnia? Hogyan kezelendő a fenti két licenctípushoz jellemzően hozzákapcsolt szoftverkövetés elnevezésű szolgáltatás, amely arra jogosítja fel a végfelhasználót, hogy a megvásárolt szoftverkövetés időtartama alatt hozzáférhet a licencekhez kapcsolódó frissítésekhez és bizonyos támogatási szolgáltatásokhoz, amelyeket a licenc kibocsátója/jogtulajdonosa nyújt? A szoftverkövetést a viszonteladó cég a licencekkel együtt megvásárolja, és továbbértékesíti. Jól gondoljuk-e, hogy a fenti szoftverkövetés minden esetben szolgáltatásnak minősül, így amennyiben az több évet érint (a vevő több üzleti évre vonatkozóan megvásárolta), mind a szoftverkövetéshez kapcsolódó nettó árbevételt, mind a nettó beszerzési költséget az érintett üzleti évek között el kell határolni? Természetesen, amennyiben a viszonteladó cég bármiféle szolgáltatást nyújt az általa viszontértékesített szoftverekhez kapcsolódóan, ott – több üzleti év érintettsége esetén – a kiszámlázott árbevétel az üzleti évek között elhatárolandó.
Részlet a válaszából: […] ...és van egy termékértékesítés, amely értékesítés során a számlázott – áfa nélküli – eladási árat nettó árbevételként, a beszerzési értéket pedig – az értékesítéssel egyidejűleg – az eladott áruk beszerzési értékeként kell kimutatni. (Ez a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 24.

Kriptovalutákkal, "stabilcoinok"-kal kapcsolatos tájékoztatás

Kérdés: A "stabilcoinok" számviteli kezelésével és adózásával kapcsolatban kérném tájékoztatásukat. A stabilcoin a kriptovaluták egy típusa, mely valamelyik fiatvalutához (pl. euróhoz) kapcsolódik. Egy kft. egy ilyen stabilcoint, konkrétan tether eurót vásárolna, és ezzel egyenlítené ki egyes szállítói számláit, illetve fogadná el vevőitől termékei ellenértékeként. Az ilyen stabilcoinokat hogyan kell nyilvántartani a könyvekben, hogyan kell elszámolni az egyes ügyleteken keletkező nyereséget-veszteséget, év végén szükséges-e átértékelni, és milyen adófizetési kötelezettséget von maga után?
Részlet a válaszából: […] Az utóbbi évtizedben széles körben elterjedtek az ún. kriptovaluták. Ezek közé tartozónak tekintendő a kérdés szerinti stabilcoin is. A kriptovaluta úgy viselkedik, mint egy virtuális fizetőeszköz. Ezen eszköz jellemzően csak elektronikusan létezik. A kriptovaluta nem tekinthető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 10.
1
2
3
4
33