Közös szervezésű rendezvények bevételeinek megosztása

Kérdés: Társaságunk kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlant üzemeltet. Ezen tevékenységünk során előfordul, hogy a partnerrel közös szervezésben valósítjuk meg az adott programot. Cégünk adja a helyszínt és a kapcsolódó szolgáltatásokat (termékberendezés, technikai szolgáltatások, ruhatári és beléptető személyzet), biztosítja a rendezvény promócióját, illetve a jegyértékesítést végzi. A partner pedig magát a produkciót biztosítja, vagyis megszervezi a közreműködők fellépését, megfizeti részükre a fellépti díjukat, illetve egyéb költségeket (szállás, utazás). A jegybevételen sávosan osztozkodunk a partnerrel, az alábbi módon:
- ha meghaladja a nettó árbevétel az 1.200.000 forintot, akkor 50-50%-ban osztozkodunk,
- ha 600.000 Ft és 1.200.000 Ft közötti, akkor a 600.000 Ft feletti 50%-a a partneré,
- ha nem éri el a 600.000 forintot, akkor a partner megfizeti részükre a 600.000 Ft és a jegybevétel különbözetét.
Mivel a jegybevétel társaságunknál jelentkezik, ezért az első két esetben mi fizetünk a partnernek, a harmadik esetben pedig a partner fizet nekünk.
Ezen fizetendő összegeket hogyan kell bizonylatolni?
Kell-e számlát kiállítani róluk, és ha igen, mi szerepeljen a számlán? Vagy pedig kezelhetjük-e ezeket az összegeket az Szt. 84. §-a (7) bekezdésének p), illetve 85. §-a (3) bekezdésének p) pontja szerint átadott tételként, pénzügyi műveletek bevételeként, illetve ráfordításaként? Utóbbi esetben a mindkét fél által aláírt elszámolás lenne az átutalások bizonylata?
Részlet a válaszából: […] ...megoldás nem alkalmazható, mivel nem a közös tevékenység eredményével számolnak el.Az elszámolás - a kérdés szerint - a jegybevétel függvényében sávosan történik, a sávokba tartozó bevételek nagyságától és nem a tevékenység eredményétől függően. Így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Krízisbiztosítási hozzájárulás elszámolása

Kérdés: A 68/2020. (XII. 23.) AM rendelet szerint fizetett krízisbiztosítási hozzájárulás összege 53. Egyéb költségnek vagy 86. Egyéb ráfordításnak minősül? Az eredménykimutatás melyik sorában szerepeltetendő?
Részlet a válaszából: […] ...évente állapítja meg, erről határozatban értesíti a mezőgazdasági termelőt.A leírtak és az AM rendelet egyéb előírásainak figyelembevételével megállapítható, hogy a krízisbiztosítási hozzájárulás ellenében a mezőgazdasági termelő nem az egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 24.

Könyvelés a külföldi vállalkozás fióktelepénél

Kérdés: A fióktelep Magyarországon egy javítóműhelyt bérel, amelyben speciális járművek javításával foglalkozik. Rendelkezik néhány alkalmazottal, helyben ők végzik ezt a tevékenységet. Az egyes munkákban azonban gyakran közreműködnek a központ (anyavállalat) alkalmazottai is. Amennyiben anyag, alkatrész szükséges, akkor ezt a központ biztosítja. Biztosít továbbá eszközöket is a munkához (pl. személygépkocsikat a magyar munkavállalóknak). Jelenleg az anyavállalat és a magyar fióktelep között semmilyen elszámolás nincs. A számlákat a vevők felé a külföldi anyavállalat állítja ki. A megrendelők kivétel nélkül külföldi vállalkozások. A központ a fióktelep eredményét cost plus eljárással kívánja megállapítani, azaz a fióktelepnél elszámolt költségekből kíván kiindulni a fióktelepnél kimutatott árbevétel meghatározásakor. Azaz – értelmezésük szerint – a központ megrendelte ezeket a javításokat a magyar fiókteleptől, és értékesítette a megrendelő felé. Szabályos ez az eljárás? Amennyiben igen, hogyan kell eljárni, bizonylatolni? Vagy kötelezően a fióktelepnek kellene kiállítania a számlákat a megrendelők felé, és a központtal is el kell számolni költségoldalon? Melyik eljárás helyes? Esetleg mindkét eljárás alkalmazható? A két esetben hogyan kell kezelni (bizonylat- és áfaszempontból) a központ és a fióktelep közötti anyagmozgásokat és szolgáltatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...(ideértve a külföldi vállalkozás központjának szolgáltatásait is), továbbá a tevékenysége ellenértékét (a számlázott árbevételt) is ki kell mutatnia. Tehát az önálló cégre jellemző szabályok figyelembevételével kell a saját és a partnereivel (ideértve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 16.

Munkavállalók kirendelése más céghez

Kérdés: A munkaszerződéssel eltérő foglalkoztatással kapcsolatos költségeket kell-e, lehet-e számlázni, átterhelni a fogadó cégre? Melyek lehetnek ezek a költségek? Hogyan kapcsolódnak a költségek a két munkáltató között? A konkrét esetben "A" fuvarozással foglalkozó kft. két munkavállalóját "B" szintén fuvarozással foglalkozó céghez rendeli munkavégzésre. A munkával kapcsolatos eszközöket (kamion) a "B" munkáltató biztosítja. Az "A" kft. szeretné a bérrel kapcsolatos költségeket átterhelni a "B" cégre, mivel ott jelentkezik bevétel.
Részlet a válaszából: […] ...az áfa felszámításával – az általános előírás szerint – számlázni kell, az "A" cégnél az áfa nélküli ellenértéket árbevételként, "B" cégnél igénybe vett szolgáltatás költségeként, illetve beszerzésként kell kimutatni.(Kéziratzárás: 2021. 10....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 14.

Közvetített szolgáltatások elszámolási időszaka

Kérdés: A cég szolgáltatások közvetítésével foglalkozik. Továbbértékesítési céllal szolgáltatásokat szerez be, amelyeket továbbértékesít. Adatfeldolgozási okokból a ráfordítások elszámolási időszaka nem egyezik meg a hozzájuk tartozó bevételek elszámolási időszakával. A decemberi ráfordításokat januárban számlázta ki, de a decemberi ráfordítást is januárra számolta el. Helyesen járt el a cég? A NAV szerint a ráfordításokat december hónapra kell elszámolni.
Részlet a válaszából: […] ...közvetített szolgáltatásként készletre kell venni, és csak akkor kell ráfordításként elszámolni, amikor a továbbszámlázás (tehát a bevételkénti elszámolás) ténylegesen megtörténik, feltételezve, hogy az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 1. pontjában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 13.

Használati díj és rögzített mennyiségű vásárlás

Kérdés: "Eladó" és "Partner" között eszközhasználatra történő átadásról jött létre szerződés: az "Eladó" jelképes összegű éves használati díjért adja használatba az eszközt annak fejében, hogy a "Partner" X éven keresztül Y mennyiségű terméket vásárol az "Eladó"-tól. Amennyiben a "Partner" teljesíti a feltételeket, akkor a "Partner" jelképes összegért megvásárolja a használatra átvett eszközt. A fenti ügyletet hogyan kell elszámolni a számvitelben, és milyen adózási vonzata lehet? Az előbbi "Eladó" meggondolta magát, és a "Partner" részére használatba adott eszközt eladta a "Vevő"-nek azzal a feltétellel, hogy az "Eladó" és a "Partner" között létrejött – előbbi – szerződésből származó jogait és kötelezettségeit is átruházza a "Vevő"-re. Az "Eladó" az eszköz eladásáról áfás számlát állított ki. Ezen ügyleteket hogyan kell elszámolni a számvitelben, és milyen adózási vonzatai lehetnek?
Részlet a válaszából: […] ...kezdjük a számviteli elszámolással, majdkapcsolódóan az adókkal.A jelképes használati díjat az "Eladó"-nak számláznia kell,és azt árbevételként kell elszámolnia. Egyértelmű, hogy a használatba adotteszköznek a gép értékével, használatával arányos bérleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 23.

Használt személygépkocsi értékesítésének áfája

Kérdés: Ügyfelem használt autók kereskedésével foglalkozik. Magánszemélyektől is vásárol gépkocsit, adásvételi szerződéssel. A viszonteladókra vonatkozó különbözeti adózást használjuk. Hogyan és mi módon kell alkalmazni ezt az eljárást? Hogyan kell könyvelni a számlákat? A felmerülő egyéb költségeket hogyan kell elszámolni? Hogyan kell könyvelni az adásvételi szerződéssel beszerzett gépkocsikat?
Részlet a válaszából: […] ...akészletnyilvántartás. Amikor a használtanbeszerzett gépkocsikat értékesítik, a számlázott – áfa nélküli – eladási áratárbevételként, a beszerzési értéket (az árat) elábéként kell elszámolni. A használtingóságok különbözet szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 4.

Nyílászárók helyszíni beszerelése

Kérdés: A kft. nyílászárók forgalmazásával foglalkozik. A nyílászárókat megvásárolja, majd a helyszínen beszereli. Ebben az esetben a nyílászáró könyvelhető az eladott áruk beszerzési értékeként, az elhelyezés pedig szolgáltatásként?
Részlet a válaszából: […] ...értékesítéseesetén, adásvételi szerződés alapján a számlázott eladási árat a nyílászárók -mint áruk – átadás/átvételekor árbevételként, azok beszerzési értékét azeladott áruk beszerzései értékeként kell elszámolni. A nyílászárók...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 17.

Munkavállalók átvétele – számlázás

Kérdés: "A" vállalkozás munkajogi jogutódlással átveszi "B" társaság munkavállalóit a hónap első napjával. Adminisztrációs hibák miatt az átvétel csak a hónap 15. napjával történik meg. "A" és "B" vállalkozás megállapodtak abban, hogy a hónap első felére eső munkabért és annak járulékait, amelyek "A" vállalkozásnál merültek fel, "B" társaság megtéríti. Kell-e számláznia "A" vállalkozásnak "B" társaság felé? Ha igen, akkor az áfát fel kell-e számítani? Ha kell számlázni, a számlán milyen jogcím szerepeljen?
Részlet a válaszából: […] ...nem jelenti azt, hogy az azÁfa-tv. alkalmazásában nem tekinthető ellenértéknek, a számviteli elszámolássorán pedig árbevételnek. Az Áfa-tv. 13. §-ának (1) bekezdése szerint: szolgáltatásnyújtása bármely olyan ügylet, amely az Áfa-tv. értelmében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 11.

Különbözet szerinti adózás hangszereknél

Kérdés: Hangszerüzlet továbbértékesítés céljából használt és új hangszereket és tartozékokat vásárol. A használt árura vonatkozóan a különbözeti adózást választotta. Egyes hangszereken értékesítés előtt kisebb-nagyobb javításokat, esetenként felújításokat szükséges elvégezni. Ez hogyan befolyásolja a különbözet szerinti adózást? Hogyan kell minősíteni a javításokat a számviteli elszámolásokban és az áfa szempontjából? A pénztárgépben hogyan kell a különbözeti áfás értékesítéseket szerepeltetni? A hangszereket egyedileg nyilvántartja, de a húrokat és a tartozékokat a beszerzéskor eladott áruk beszerzési értékeként számolja el, s év végén a leltár alapján a tényleges készletértéket veszi készletre. Helyes ez?
Részlet a válaszából: […] ...értékesítése értendő, melynek eredményeként a termékhasználati értéke legfeljebb a kereskedelemben szokásos értékváltozásfigyelembevételével térhet el a beszerzéskori állapottól. Tehát csak azontermékekre alkalmazható a különbözet szerinti adózás, amelyek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 8.
1
2