Vissza nem térítendő pályázati összegek elszámolása

Kérdés: Cégünk 70 millió forint feltételesen vissza nem térítendő pályázati összeget nyert, amelyet 234 dolgozó képzési költségére, kieső munkaidőre járó bértámogatásra, projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költségekre kaptunk. A nyert összegből a bankszámlánkra megérkezett 40 millió forint, ami a pályázati dokumentum alapján a képzési költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség. A projekt időtartama: 2023. 10. 01. – 2025. 03. 31-ig tart, amely időszak alatt a kieső bér összegét havi jelentéseink alapján fogják folyósítani, a maradék 30 millió forint összegben. Az idáig érkezett 40 millió forint előleget a kötelezettségek között tartjuk nyilván. Ez így helyes? El kell határolnom az egyéb bevételek közé, vagy itt kell maradnia a véglegessé válásig? Hová kell könyvelnem az érkező kieső időre járó támogatásokat, amelyek havi ütemezés szerint érkeznek? Az érkező projektlebonyolítási költségszámlák könyvelése után, a költségek és bevételek egyezőségének biztosítására kell bármilyen rendező tételt könyvelnem? Hiszen így ebben az évben terheli a projektköltség az eredményt, de a pályázati pénz előlegen van, és nem bevételen. Mindezeket hogyan kell helyesen könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...megérkezett 40 millió forintot helyesen könyvelték előlegként a kötelezettségek között. Az előlegből olyan összeget lehet az egyéb bevételek közé átvezetni, amilyen összeget a pályázati feltételek teljesítésének megfelelően jóváhagytak (jellemzően a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Külföldi szakemberek részére szállásbiztosítás

Kérdés: Társaságunk az EU-ból vásárol gépeket belföldi forgalmazásra, illetve saját termelési tevékenységéhez. A gépek beüzemelését, szervizelését a gyártócég szakemberei végzik Magyarországon. A szerelők részére a szállodát többnyire mi rendeljük, és a számlát a részünkre állítja ki a szálloda. A szálláselszámolás kialakult módját a helyismeret és a költségtakarékosság indokolta. Ugyanis a külföldi fél szállásköltségét minimum 5-10 százalékos kezelési díjjal növelte. Amennyiben a szállodaszámlával kapcsolatosan egyértelműen bizonyítható, hogy a tevékenységünkhöz kapcsolódó szolgáltatáshoz vettük igénybe, levonható-e az áfája, és a vállalkozás költségeként elszámolható-e, illetve ha az igénybevétel vállalkozási célja nem dokumentált egyértelműen, akkor üzleti szolgáltatásról vagy nem a vállalkozás érdekében történt ráfordításról van-e szó, és ennek megfelelően kell-e az adózást megoldanunk?
Részlet a válaszából: […] ...igénybe vevő szakemberek nevét és egyéb adatait is. Bár magánszemélyek vették igénybe a szálloda szolgáltatását, az igénybevétel a kérdező társaság részére végzett munkák miatt történt, így a szálloda számlája szerint fizetendő – áfát nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 24.

Rendezvényszervezés adóztatása

Kérdés: Társaságunk üzleti célú rendezvényszervezési szolgáltatást vesz igénybe. Ez a komplett szolgáltatás magában foglalja a terembérletet, a technika biztosítását, vendéglátást, a szervező díját stb. Ha a szolgáltatást nyújtó fél tételenként számlázza ki a fentieket, akkor mi tételenként megvizsgáljuk, hogy az áfa levonható-e, és terheli-e szja/szocho fizetési kötelezettség. A szervező javaslata, hogy majd ő az egyes tételeket megvizsgálja, ha kell, leadózza, és felénk már csak egy tételt, "rendezvényszervezés" címen számlázna, illetve kiállít részünkre egy igazolást, hogy az adót megfizette az adóköteles tételek után. Ez a megoldás egyszerűsítené, segítené társaságunknál a könyvelést, adóbevallást. Kérdés azonban, hogy helyes-e ez a megoldás? Az Szja-tv. 69. §-a alapján az egyes juttatások után az adót a kifizető fizeti meg. Megfelel-e a fenti megoldás ezen előírásnak? Hogyan ellenőrzi ezt a befogadott számlát nálunk a NAV? Elegendő a kapott nyilatkozat, vagy abban részletesen be kellene mutatni, mely tétel után milyen összegű adót vallottak be? Levonhatjuk-e mi a teljes "rendezvényszervezés" szolgáltatás áfáját, mivel abba pl. a vendéglátás is beépült?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatás áfatartalma levonható, mivel adóköteles gazdasági tevékenység megvalósítása érdekében történt a szolgáltatás igénybevétele. Általános elv, hogy ha egy főszolgáltatáshoz egy mellékszolgáltatás kapcsolódik, akkor az osztja annak adójogi megítélését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 13.

Szakfeladat ellátása – 40%-os adómérték?

Kérdés: A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012/CXLVII. törvény 8. § (6c) bekezdés szerint:
"Ha az Art. szerinti kifizető a tárgyévben ugyanazon kisadózó vállalkozásnak az év elejétől összesítve 3 millió forintot meghaladó összegű bevételt juttat, a 3 millió forintot meghaladó összegű juttatás után 40 százalékos mértékű adót fizet. Az adó alapjának meghatározása során nem kell számításba venni azt az összeget, b) amelyet a kifizető az Egészségbiztosítási Alapból származó finanszírozásként juttat az egészségügyi szolgáltató kisadózó vállalkozásnak". Mentesül-e a 40 százalék adómérték megfizetése alól az a kifizető, aki az önkormányzattól átvett szakfeladat szerint, a városban nonprofit kft. keretein belül ellátja az orvosi ügyeletet, melyet az Egészségbiztosítási Alappal kötött szerződés szerint az Alap finanszíroz? Az ügyeletet természetesen több orvos bevonásával tudja ellátni, akik a nonprofit kft. felé mint kisadózó vállalkozók számláznak.
Részlet a válaszából: […] Nem mentesül a 40 százalékos adómérték megfizetése alól az a kifizető, aki az önkormányzattól átvett szakfeladat szerint, a városban nonprofit kft. keretein belül ellátja az orvosi ügyeletet, amelyet az Egészségbiztosítási Alappal kötött szerződés szerint az Alap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 28.

Háziorvosok támogatása

Kérdés: A háziorvosok különböző jogcímeken kapnak NEAK-finanszírozást. A rezsitámogatást be kell számítani az árbevételek közé, vagy költségek, ráfordítások ellentételezésére kapott támogatásként kell elszámolni? Azért van kiemelt jelentősége a kérdésnek, hogy ez az összeg képez-e iparűzésiadó-alapot vagy sem?
Részlet a válaszából: […] ...A Korm. rendelet szerint a szolgáltatót a finanszírozási szerződés szerint fix díj és/vagy teljesítménydíj illeti meg. Ezt árbevételként kell kimutatni.Más jogszabályok rendelkeznek arról, hogy a háziorvosi szolgálat működéséhez szükséges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 27.

Közműfejlesztési hozzájárulás nyilvántartása

Kérdés: Társaságunk víziközmű-szolgáltató. A 2011. évi CCIX. törvény 72. §-ának (2) bekezdése szerint a víziközmű-fejlesztési hozzájárulást a víziközmű-szolgáltató szedi be az ellátásért felelős javára, és jogosult azt jogszabály vagy hatóság által előírt vagy az üzemeltetési szerződésből fakadó felújítási, pótlási és beruházási kötelezettség teljesítéséhez szükséges mértékig felhasználni, összhangban a hivatal által jóváhagyott gördülő fejlesztési tervvel. Állásfoglalásunkat olyan esetre szeretnénk kérni, hogy helyes eljárásnak tekinthető az, ha
-az ellátásért felelős önkormányzat tulajdonában áll a víziközművagyon, társaságunk az önkormányzattal kötött bérleti-üzemeltetési szerződés keretében üzemelteti azt, és gondoskodik a víziközmű-szolgáltatás biztosításáról;
-a nem lakossági felhasználók a közműfejlesztési hozzájárulást társaságunk részére fizetik meg, amelyről társaságunk a befizetést követően kiállítja a számlát;
-társaságunk a befizetett hozzájárulást elkülönítetten halasztott bevételként tartja nyilván;
-a rendelkezésre álló közműfejlesztési hozzájárulást az ellátásért felelős önkormányzat tulajdonában lévő víziközmű-rendszeren végzett felújítási, bővítési munkákra használja fel.
Amennyiben a fenti eljárás helyes, további kérdésünk, hogy
-az önkormányzati tulajdonon elvégzett beruházási, illetve felújítási munkák (létrejött új eszközök, illetve felújítások) milyen módon és milyen bizonylati alátámasztással/megállapodással, illetve milyen számviteli elszámolással (könyvelési tételek megjelölésével) kerülhetnek az önkormányzat részére átadásra;
-a befizetett közműfejlesztési hozzájárulás felhasználása (a halasztott bevétel feloldása) milyen számviteli elszámolással lehetséges.
Kérjük, hogy állásfoglalásukban szíveskedjenek a jogszabályi hivatkozásokat is feltüntetni a számviteli elszámolásokhoz kapcsolódóan. Amennyiben a fenti vázolt eljárásunk – véleményük szerint – nem megfelelő, kérjük, hogy a szabályos eljárási menetet az azt alátámasztó bizonylatolással és kapcsolódó könyvelési tételek megjelölésével szíveskedjenek megadni.
Részlet a válaszából: […] ...szembeni követelésként: T 368 – K 467 (ha az önkormányzat nem fizet, akkor T 8643 – K 368). Ezzel egyidejűleg a halasztott bevétel is feloldható, legfeljebb a ráfordításként elszámolt összegek erejéig: T 4832 – K9646. A feloldáshoz a bizonylat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 14.

Ügynöki szolgáltatás tartalma

Kérdés: Egy katás egyéni vállalkozó ügynöki szolgáltatásként a gépjármű tulajdonosának segít vevőt keresni, szerződés megkötését segíti elő a vevő és az eladó között, így ügynöki jutalékot számláz az eladó felé; ez az összeg képezi a katás bevételt. Ha egy külföldi gépjármű-tulajdonos bízza meg az ügynöki munkával, és a külföldi tulajdonos az autót az egyéni vállalkozó telephelyére hozza – azért, hogy a vevők meg tudják nézni, illetve a külföldi tulajdonos személyesen nem, csak telefonon tud részt venni az eladáskor –, ez még belefér az ügynöki szolgáltatás keretébe, mely során csak ügynöki jutalékot számláz az egyéni vállalkozó a külföldi tulajdonos felé? Ilyen esetben vehet-e át a vevőtől pénzt, vagy az már bizományosi szerződés lesz? A cél mindenképp ügynöki szolgáltatás nyújtása, a bizományosi értékesítést nem szeretné.
Részlet a válaszából: […] A KSH Tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere és a tevékenységek tartalmi meghatározása (TEÁOR '03) szerint:51.1 Ügynöki nagykereskedelem: Ebbe az alágazatba tartozik– a más nevében és javára végzett bizományosi ügylet, ügynöki, árubrókeri tevékenység és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 10.

Euróban meghatározott munkabér és adóinak könyvelése

Kérdés: A Számviteli Levelek 434. számában a 8355. kérdésre adott válaszban foglalkoztak az euróban meghatározott munkabér adóival, kitérve arra is, hogy mely esetekben keletkezhet árfolyam-különbözet. A kérdező arra is választ várt, hogy van-e eltérés, ha a kifizetés a forintban vezetett bankszámláról, illetve az euróban vezetett bankszámláról történik. A válasz nehezen értelmezhető konkrét értékek (összegek), illetve számlaösszefüggések hiányában. Szíveskedjenek az árfolyam-különbözetek keletkezését külön-külön bemutatni, egyrészt a forintbankszámláról, illetve az euróbankszámláról történő kifizetéshez kapcsolódóan, másrészt azt is, ha a társaság a könyveit euróban, illetve forintban vezeti.
Részlet a válaszából: […] ...személyi jövedelemadó forintösszegének megállapítására az Szja-tv. 6. §-a szerinti lehetőségek közül azt választja, hogy az euróbevétel forintra történő átszámítására az euróbevétel megszerzése napját megelőző hónap 15. napján érvényes MNB...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 12.

Épület bontásának, újak létrehozásának elszámolása

Kérdés: Van egy budapesti ingatlanunk, amin fejlesztést hajtunk végre. A belvárosi telken lévő épületegyüttes tulajdonképpen két épület: az egyiket teljesen lebontjuk, a helyén és a telek további beépítetlen részén felépítünk két vadonatúj épületet, amiben lakások lesznek, amiket eladunk. A másik régi épületet pedig teljesen felújítjuk. Az egyik generálkivitelező végzi a bontást és a mélyépítést, a másik pedig felépíti a két házat, és felújítja a megmaradó épületet. Az engedélyek rendben vannak, az áfakérdést már tisztáztuk az adószakértőkkel. Számviteli jellegű kérdéseinkre szeretnénk válaszokat kapni:
1. Jó megoldás-e, ha az első fővállalkozó munkáját kettébontjuk? Ami bontás, az azért van, hogy a két épület megépülhessen. Így a bontás ellenértéke beruházás, de nem a telekre, hanem az új épületre, ám csak az egyikre, mert az oda épül, a másik új, az teljesen érintetlen területre. Vagy mehet egybe? Kell ezt bontani vagy sem?
2. Mélyépítés a két teremgarázshoz és a tárolókhoz szükséges. A két teremgarázsnak és valamennyi tárolónak külön helyrajzi száma lesz, külön adtuk el azokat. A mélyépítés tulajdonképpen ezeknek kell. Ha a teljes mélyépítést (vagy valamilyen bontás alapján azt, ami rájuk esik) a két teremgarázsra és a tárolókra számoljuk el, akkor ezek végül igen veszteségesek lesznek, de ez nem egy számviteli szempont.
3. A lebontott épületnek volt egy könyv szerinti értéke. Ezzel mi a teendőnk? Rendkívüli vagy terven felüli értékcsökkenés? Vagy selejtezés és leírás? Szembe lehet-e ezt állítani észszerűen valamivel, valamilyen teljesítménnyel, mivel a bontás valamilyen teljesítmény elérése érdekében szükséges? A két új épület ugyanúgy épül, de az egyiknél először bontani kell, plusz ez a könyv szerinti érték is itt van. Tehát, ha mindent külön veszünk, akkor az egyik új ház aránytalanul drágább lesz, pedig az egész egy projekt. Külön számoljunk, vagy terítsük mindkettőre?
4. Mi legyen a telek értékével? Azt megtanultuk, hogy ingatlan nincs telek nélkül, és azt külön kell nyilvántartani. Jelenleg a két új épület a telek kb. felét foglalja el, és ezekben az épületekben a mi tulajdonunk kb. 15 százalék lesz, minden mást eladunk. Kérdés, hogy ha eladjuk bármelyik lakást, amit mi építtetünk, akkor telket is eladunk vele? Ha igen, akkor mennyit? Milyen arányban számoljunk? Akkor ki kell vezetni a telek könyv szerinti értékéből annyit, és minden eladott lakás esetében ugyanígy. Végül is, ha eladunk minden lakást, kivezetjük, akkor nem igaz az, hogy a telek 100 százalékban a mi tulajdonunk marad. Vagy igaz?
Végül szeretnék általában véve egy szakértői iránymutatást kapni arra, hogy a lakások, a felújított másik épületben lévő irodák, teremgarázsok, tárolók, közös helyiségek stb. esetében a két fővállalkozó számláit, magát a beruházási teljesítményt hogyan próbáljuk szétszedni? Mennyire kell a mérhetetlenül aprólékos műszaki leírásokat figyelembe venni, mennyire lehetünk "nagyoltak"? A maradó ingatlant aktiválni kell, az eladandót kivezetni, de mindenképpen önköltséget kell számolnunk lakásra, irodára, garázsra, tárolóra, közös helyiségekre, mindezt a fentiekben leírtak (bontás, mélyépítés, két új épület) figyelembevételével. Jó lenne ebben egy gyakorlattal rendelkező szakember tanácsa, iránymutatása.
Részlet a válaszából: […] ...Nem lehet csak "nagyoltan" számolni, a számítást műszakilag meg kell alapozni, bizonyítani annak helyességét. A kérdésben leírtak figyelembevétele mellett külön-külön kell megállapítani:– a lebontott épület helyén felépülő két épület bekerülési értékét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.

Közösen nyert pályázat nyilvántartása

Kérdés: Az önkormányzat és egy köztulajdonban álló kft. közösen nyert pályázati támogatást. A kft. támogatást nyert egy épület vásárlására, az önkormányzat pedig ugyanezen épület felújítására. A járulékos költségeket (projektmenedzsment, műszaki ellenőrzés, nyilvánosság biztosítása) szintén a kft. finanszírozza. Hogyan szerepeltetik ezeket az egyes szereplők a könyveikben? Egy másik pályázati támogatási szerződésben a kft. telekvásárlásra kap támogatást, viszont az önkormányzat az építmény építésére. A kft. kapja a támogatást a projektmenedzsmenti feladatokra, a műszaki ellenőrzésre, a közbeszerzésre és a nyilvánosság biztosítására. Ebben az esetben a kft. könyveiben fog szerepelni a telek, az épület, de hogyan könyveljük a kft.-nél a járulékos költségeket?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolása vonatkozásában – a kérdés szerinti két esetben – nincs eltérés, a támogatást annál a szervezetnél kell egyéb bevételként elsődlegesen elszámolni, amelyik azt megkapja, és ez hatással van az egyéb gazdasági események kimutatására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.
1
2
3
12