Versenybírói díj és költségtérítés

Kérdés: Egy közhasznú egyesület a magyar bajnoki versenyrendszerben csapatot indít. Az egyesület tagja az országos szakszövetségnek, tagságának éves tagdíjfizetési kötelezettségével tesz eleget, ezáltal nevezhet a bajnokságba. A bajnoki idény sorsolását és a játékvezető küldését az országos szakszövetség végzi. A sorsolás alapján kijelölt időpontokra a versenykiírásban megjelölt díjazás alapján a szövetség kiküldi a kijelölt versenybírót, akinek a bírói díja a mérkőzés napján, a hazai pályán szereplő csapatot terheli. A bírói díj két tételből áll, a versenykiírás szerint előírt játékvezetői díjból és – vidéki bíróküldés esetén – a költségelszámolásból. A kifizetésre a szövetség által rendszeresített formanyomtatvány kitöltése alapján kerül sor. A bírói díj 5-20 E Ft közötti összeg/mérkőzés, és ha van útiköltség-térítés, mely vasúti jegyek és készpénzfizetési számla alapján, vagy gépjármű-elszámolás az APEH által közzétett üzemanyagárak alkalmazásával kerül kifizetésre. Kérdések: A kiküldő és a kifizető személye ez esetben eltérő, ilyenkor erre az egy napra keletkezik-e a versenybírónak (a versenybíró nem egyéni vállalkozó) biztosított jogviszonya? Az egyesület által kifizetendő bírói díjat milyen levonások terhelik? A bruttó bírói díj után terheli-e a kifizetőt a 11%-os egészségügyi hozzájárulás, ha ez alapján nem merül fel biztosítási jogviszony? Milyen bevallási és adatszolgáltatási kötelezettsége származik a kifizetőnek a versenybírói díj után? Milyen bevallási, levonási és járulékfizetési kötelezettsége keletkezik a szövetségnek a fenti események szerint abban az esetben, ha a teljes bajnoki idényre a nevezési díj mellett befizetteti a részt vevő egyesületekkel a bírói díjat és a hozzá kapcsolódó járulékokat, majd az idény során a szövetség fizeti ki a bírói díjakat a sorsolás szerinti időpontokban?
Részlet a válaszából: […] ...g)pontja szerint biztosított a díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyébjogviszony keretében (megbízási szerződés alapján, egyéni vállalkozónak nemminősülő vállalkozási jogviszonyban) személyesen munkát végző személy,amennyiben az e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 29.

Nyugdíjas segítő családtag

Kérdés: Nyugdíjas segítő családtag egyéni vállalkozónál van bejelentve. Ha díjazásban nem részesül, kell-e valamilyen jogcímen fizetni utána és mennyit? Vagy ha AM könyvvel foglalkoztatják, mi a teendő?
Részlet a válaszából: […] A Tbj-tv. szerint díjazás ellenében munkavégzésre irányulóegyéb jogviszonynak minősül a segítő családtagként személyesen munkát végzőszemély, amennyiben az e tevékenységéből származó, tárgyhavi járulékalapotképező jövedelme eléri a tárgyhónapot megelőző hónap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 7.

Vállalkozói járulék alapja átalányadózónál (eva)

Kérdés: Hogyan kell megállapítani a vállalkozói járulék alapját, ha a főfoglalkozású egyéni vállalkozó átalányadózó, és a havi átalányadó alapja nem éri el a minimálbért, de a vállalkozó 80 000 forint járulékalap után fizeti meg járulékait, nem pedig a minimum-járulékalap után? Az egyéni vállalkozó tételes költségelszámolás mellett a minimum-járulékalap után megfizeti a járulékot, de a havi jövedelemkivétje 90 000 forint. Az egyéni vállalkozó az Eva-tv. hatálya alatt adózik, megfizeti a minimum-járulékalap után a járulékot, de a vállalkozói járulék alapjánál mit kell figyelembe venni, a minimálbért?
Részlet a válaszából: […] ...aki öregségi, rokkantsági, balesetirokkantsági nyugdíjban részesül, vagy arra jogosulttá vált.A 4 százalék vállalkozói járulékot az egyéni vállalkozó azegészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem után fizeti. Ez arendelkezés nem vonatkozik arra a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 14.

Vállalkozói járulék alapja

Kérdés: 2006. szeptember 1-jétől, ha az egyéni vállalkozó megfizeti a minimum-járulékalapot, de ténylegesen a minimálbért veszi fel, mi után kell megfizetnie a vállalkozói járulékot?
Részlet a válaszából: […] ...járulékot fizet. A kérdésben szereplő esetben azegészségbiztosítási járulékot a mimimum-járulékalap után kell megfizetni, mivelaz egyéni vállalkozó az Art. 17/A. §-ában meghatározott bejelentéslehetőségével nem élt. Így a vállalkozói járulék alapja 2006...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 14.

Szellemi foglalkozású magánszemélyek jövedelmének adókötelezettsége

Kérdés: Cégünk mérnöki szolgáltatásokat nyújt, és a tervezési munkákhoz tervező mérnökök és szakértők munkáját is igénybe veszi. Ezen szakértők adószámosan (7-es számmal kezdődő adószámú, ún. szellemi szabadfoglalkozású magánszemélyek), akik tevékenységük teljesítésével számlát bocsátanak ki. A magánszemélyek lehetnek saját jogú nyugdíjasok, ill. 36 órás munkaviszony mellett munkát vállalók is. A kifizetőnek a vállalkozási díjból 10 százalékos költséghányad figyelembevételével milyen levonási kötelezettségei vannak? A díj számvitelileg hová könyvelendő? A szerződés ebben az esetben megbízási vagy vállalkozási szerződés legyen?
Részlet a válaszából: […] ...A minősítés minden esetben a kifizető feladata.A 7-es számmal kezdődő adószámú, ún. szellemi szabadfoglalkozású magánszemélyek nem egyéni vállalkozók, tevékenységük az Szja-tv. alkalmazásában önálló tevékenységnek minősül, adózására az erre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 28.

Készpénzes számlával történő kifizetés adókötelezettsége

Kérdés: A személyi jövedelemadó-előlegen kívül milyen levonási vagy befizetési (járulék, egészségügyi hozzájárulás) kötelezettsége van a kifizetőnek, ha a kifizetés készpénzes számlára történik, de a számla kibocsátója nem vállalkozó magánszemély? (A tevékenység: szakfordítás, a díjazása karakterszám alapján történik.)
Részlet a válaszából: […] ...levonni, ha a kifizetés készpénzes számla alapján történik. Az Szja-tv. 46. §-ának (3) bekezdése ugyanis arról rendelkezik, hogy az egyéni vállalkozó részére a vállalkozási tevékenysége ellenértékeként történő kifizetésekből (amely jellemzően készpénzes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. július 4.

Szellemi szabadfoglalkozásúak adó- és járulékterhei

Kérdés: "7-es adószámmal" rendelkező személy nyelviskolában nyelvoktatást vállal. A megállapított óradíjakkal számláz. Főállású munkaviszonya van. Havonta számláz. Adóelszámolását tételes költségelszámolással rendezi. Nyilatkozott a nyelviskola felé, hogy a részére kifizetett díj 50%-át tekintsék adóalapnak. Ezt a nyilatkozatot a nyelviskola nem fogadta el, a teljes ellenértékről kéri a számlát, és a kapcsolódó adók és járulékok befizetését neki kell rendezni. A kifizetőnek milyen járulékfizetési kötelezettsége van?
Részlet a válaszából: […] ...karakterrel kezdődő adószám olyan önálló tevékenységet végző magánszemélyt jelöl, aki vállalkozói igazolvány nélkül (tehát nem egyéni vállalkozóként) folytat önálló tevékenységet. E megállapítás döntő jelentőségű a nyelviskola és a magánszemély...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. szeptember 27.