Szellemi termék bekerülési értéke

Kérdés: Kínai tulajdonú anyavállalatunknak Európában, Ázsiában, Amerikában vannak leányvállalatai, amelyek közül az ázsiai, amerikai térség felé közvetlenül a kínai anyacég számláz, az európai leányvállalatok és európai egyéb partnerek felé a magyarországi leányvállalaton keresztül bonyolítjuk le a forgalmat. Az áruvédjegyek bejelentését a különböző kontinensek országaiban, a szabadalmi hivatali eljárási költségét eddig Magyarországon számoltuk el, mivel Magyarországról indítottuk az eljárásokat. Eddig a védjegyekkel kapcsolatos valamennyi költséget azonnal, a felmerülés évében költségként számoltunk el tévesen. Önellenőrzéssel kívánjuk helyesbíteni az előző évek eredményét azzal, hogy ezeket az immateriális javak közé vesszük nyilvántartásba. Mivel visszamenőlegesen, utólag ismerjük a ténylegesen felmerült kiadásokat (külföldi költségek, illetékek, szolgáltatási díj stb.), ennek megfelelően 2011-ben valamennyi költség a bekerülési érték részét képezi? A cégvezető döntése alapján ezen védjegyek nem veszítenek az értékükből, nem kíván értékcsökkenést elszámolni, majd csak akkor, amikor adott országban már nem kíván kereskedni az adott áruval, akkor egy összegben kerül kivezetésre az immateriális javak közül. A lajstromszámonkénti védjegyoltalom általában 10 évre szól, amelyek közül többet meghosszabbítunk. Kimutathatjuk-e az immateriális javak között, elszámolhatjuk-e költségként azokat a kiadásokat, költségeket a védjegyekkel kapcsolatban, amelyek olyan országokat érintenek, melyekkel nem állunk gazdasági kapcsolatban? Megjegyzés: valamennyi európai leányvállalattal és a kínai 100%-os tulajdonosunkkal társasági adó szempontjából kapcsolt vállalkozásnak számítunk. Az ázsiai, amerikai, afrikai országokkal nem folytatunk gazdasági tevékenységet, ott az anyavállalatunknak vannak további leányvállalatai. Azzal, hogy kínai anyavállalatunk venezuelai leányvállalata védjegybejelentését Magyarországon számoljuk el, transzferárszempontból kapcsolt jogviszonyt eredményez-e? Be kell-e jelenteni a NAV felé? Kell-e társaságiadóalap-korrekciót végrehajtanunk?
Részlet a válaszából: […] ...a használatbavételigfelmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. Abekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett, felárakkal növeltvételárat, továbbá az eszköz beszerzésével, használatbavételével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.

Engedmény után visszatérítés?

Kérdés: Köthető-e olyan szerződés a vevőkkel, amelyben rögzítjük, vásárlásaik során a bolti árnál kedvezőbb áron vásárolhatnak, amennyiben a tárgyév folyamán elérnek egy – általunk meghatározott – bizonyos értéket? Ha ezt nem teljesítik, a teljes nettó áruforgalom alapján kötelesek lesznek visszatéríteni a megelőlegezett engedményt. Minek minősül ez számviteli és adójogi szempontból?
Részlet a válaszából: […] ...leírt módon történő ármeghatározást sem lehetjogszabályellenesnek tekinteni, bár szokatlan, hogy a forgalom nagyságáhozkötött engedményt – a tényleges áruforgalom ismeretének hiányában – előreadják. Nyilvánvalóan – ez esetben – rendelkezni kell arról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 17.

Áfamódosítás hatása

Kérdés: Áfaalany több éven keresztül vett igénybe jogi szolgáltatást. A számla kibocsátója figyelmen kívül hagyta az Áfa-tv. azon változását, mely szerint a jogi szolgáltatás nem tartozik a tárgyi adómentes tevékenységek közé. A két fél 2007 júliusában megállapodott, hogy a kibocsátott számlákat úgy módosítják, hogy a számlák végösszege nem változik, a számlákat befogadónak további fizetési kötelezettsége a számlahelyesbítések miatt nem keletkezhet. A számlák befogadójánál csökken az elszámolt költségek összege, így nő az eredménye. Kell-e utólagos engedményként kezelni az áfa szerepét? Kell-e az eredménynövekedés miatt a társasági adót önellenőrzéssel módosítani? Elfogadható-e a két fél megállapodása az áfa visszafelé történő számítására?
Részlet a válaszából: […] ...díjat + áfát. Ez a szerződésmódosítás természetesen azt jelenti,hogy a szolgáltatásnyújtó visszamenőlegesen engedményt adott. A visszamenőlegesen adott engedmény miatt csökken a jogiszolgáltatást nyújtó árbevétele (ezen keresztül az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 27.