Kényszertörlés visszamenőlegesen

Kérdés: A Cégbíróság 2014. október 16-i végzéssel értesítette a cég beltagját, hogy 2013. 08. 07. napján a társaságot megszűntnek nyilvánítja, mivel a társaság kültagja meghalt. Ezt követően a Cégbíróság 2016. szeptember 7-i végzésében felszólította a betéti társaságot, a "kényszertörlési eljárást megelőző nappal mint mérlegfordulónappal számviteli beszámolót készítsen, majd azt a számviteli törvényben foglaltak szerint" letétbe helyezze és közzétegye. (A kényszertörlési eljárás kezdetének dátumát nem jelölte meg.) Nemteljesítés esetén szankciókkal fenyegetett. Ez a végzés 2016. 09. 15-én érkezett a bt. beltagjához. Majd a NAV 2016. december 13-án – e-mailben – közölte, hogy az 1608-as novemberi bevallást nem tudja feldolgozni, mivel a kényszertörlés jele nincs a bevallásban, valamint azt, hogy a kényszertörlés bejegyzése 2014. 11. 06. Ebből tudtam meg, hogy a bt. kényszertörlés alatt van. A fent leírtak – úgy gondolom – lehetetlenné teszik a bt. részéről a törvényes kényszertörlési eljárás lefolytatásához szükséges iratok, bevallások, mérleg stb. elkészítését. A bt. sértett-e törvényt, ami miatt a cégbíróság büntetheti? A Cégbíróság megszűntnek nyilvánította a céget, de a NAV-nál még adószáma van, és várja a bevallásokat. Hogyan lehetne az adószámot megszüntetni?
Részlet a válaszából: […] ...évről a vezető tisztségviselőnek 30 napon belül el kell készítenie a tevékenységet lezáró beszámolót és az ahhoz kapcsolódó bevallásokat. A számviteli beszámolót ezen 30 napon belül az Szt. 153-154/B. §-ai szerint letétbe kell helyezni, közzé kell tenni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.

Áttérés a naptári évtől eltérő üzleti évre

Kérdés: Milyen feladatokkal jár a naptári évtől eltérő üzleti évre történő áttérés?
Részlet a válaszából: […] ...áttérést megelőző nappal beszámolót kell készítenie, és ennek alapján el kell számolnia az adókötelezettségeivel.Az adózó az adóbevallási kötelezettségét a társasági adóról és az osztalékadóról az adóév utolsó napját követő 150. napig teljesíti, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 9.

Az ellenőrzés megállapításainak könyvelése

Kérdés: APEH-ellenőrzési jegyzőkönyvek, határozatok adóhiány-megállapításait, valamint az ezekhez kapcsolódó önellenőrzési tételeket hogyan helyes könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatot nem érint, így az adózás rendjére vonatkozó előírások szerint nem hiba. Ugyanakkor például az áfa éven belüli késedelmes bevallásánál érvényesülnek az adózás rendjére vonatkozó előírások, de ezek általában számviteli szempontból nem tekinthetők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. október 25.