Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...meg. Az egyéni vállalkozói tevékenység egyéni cég alapítása miatt történő megszűnése esetén a foglalkoztatási kedvezményre, a fejlesztési tartalékra, a nyilvántartott adókülönbözetre vonatkozó szabályok szempontjából, az előírt nyilvántartási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

K+F és a támogatások elszámolása

Kérdés: Egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kft. egy 78 millió Ft összköltségvetésű projekten dolgozik (műszerfejlesztés). Ehhez a 2006. évben aláírt szerződésük alapján mintegy 42 millió Ft értékben vissza nem térítendő GVOP-támogatásban részesülnek. A támogatás "minőségének" egy része K+F, másik része de minimis jellegű. Az eddigi előlegfolyósítás 13 millió Ft volt (2006-ban). Kérdéseink: a) A szerződés aláírásának napja a mérvadó a tekintetben, hogy a társaságiadó-alapot csökkenteni lehessen a támogatás összegével? b) Milyen jogszabályok (törvények, kormányrendeletek) vonatkoznak a kapott támogatások számviteli elszámolásaira? c) Van-e jelentősége a számviteli és adójogi elszámolásban annak, hogy mi a forrása egy támogatásnak (pl. GVOP vagy különböző Alapok)? d) Mi a pontos könyvelés (kontírozás) a projekttel kapcsolatos költségekről, kiadásokról és a kapott előlegekről, támogatásról? Hogyan kell az elhatárolást és annak megszüntetését könyvelni? Milyen kimutatást(okat) kell készíteni a támogatás de minimis részéről?
Részlet a válaszából: […] ...pénzügyileg rendezett támogatás,juttatás összegével csökkentett összegét vonja le az adóalapból, vagy – ha a költséget kísérleti fejlesztés aktivált értékeként(szellemi termékként) állományba veszi, és a felmerüléskor nem élt a csökkentéslehetőségével,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.

Támogatások számviteli elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni a kettős könyvvitelben a különböző típusú kapott támogatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő támogatás, másrészt ez utóbbiakat aszerint is, hogy milyen célra adta azt a támogató (fejlesztési célra, illetve a költségek ellentételezésére).Visszatérítendő támogatásA visszatérítendő támogatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 14.