Időszakos, határozott időre történő elszámolás (áfa)

Kérdés: Kérjük szíves állásfoglalásukat az alábbi esetekre a 2008-ban hatályos Áfa-tv. 58. §-a (1) bekezdésének – a határozott idejű elszámolás – alkalmazásával kapcsolatosan! A fizetés esedékessége melyik esetben a teljesítési időpont az Áfa-tv. szerint? 1. Szerződés szerint rendszeresen, negyedévente egyszer kell elvégezni a gázérzékelők karbantartását, felülvizsgálatát. A negyedéven belül bármikor elvégezhető a felülvizsgálat, és a vizsgálatot követően a megrendelőtől kapott teljesítésigazolás alapján (amiben szerepel, hogy hol és hány darab gázérzékelőt ellenőriztek) állíthatja ki a vállalkozó a számláját akár már pl. januárban. 2. Ugyanennek a szerződésnek a keretében történik a gázérzékelők meghibásodás esetén történő javítása is. Ekkor egyedi megrendelést kap a vállalkozó, majd a javítás elvégzése után – teljesítésigazolás alapján – kiállíthatja számláját. 3. Amennyiben a 2. pontban említett egyedi hibaelhárításokat egy adott hónapra vonatkozóan a hó végével összevonva számlázza a vállalkozó. 4. Egy adott havi szemétszállításokat, melyeket rendszeresen látnak el, de egyedileg rendelnek meg, a vállalkozó hó végén összevontan, egy számlában számlázza. 5. Negyedéves átalánydíjas szerződés keretében végzett számítógép-karbantartásnál a felhasznált anyagot külön számlázhatja a vállalkozó (nem része az átalánydíjnak). Hogyan kell az anyageladást számlázni, amit általában az átalánydíjtól külön számlában számláz a vállalkozó, mivel az átalánydíjat akár már a negyedév elején is számlázhatja?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdése nem alkalmazható,esetükben egyedi teljesítésű ügyletekről van szó. Ezek bizonylatolása vagyegyedileg külön-külön, vagy gyűjtőszámlával történhet [Áfa-tv. 164. §-ának (1)bekezdése], utóbbinak feltétele azonban, hogy ezen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.

Meghatározott időre történő elszámolás díja (áfa)

Kérdés: Az új Áfa-tv. 58. §-ának (1) bekezdése szerint: termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében, ha a felek részletfizetésben vagy határozott időre szóló elszámolásban állapodtak meg, teljesítés az ellenérték megtérítésének esedékessége, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik. Partnerünkkel nem kötöttünk szerződést, de a társaság több éve kihelyezett raktárt tart fenn cégünknél, és szóbeli megállapodás alapján havonta számolunk el a készletfogyásról, amiről számlát állít ki, de nem az Áfa-tv. 58. § (1) bekezdése alapján. Felelősek vagyunk-e a rossz számlázási gyakorlatért? Amennyiben az ügyfél nem hajlandó sem a szerződéskötésre, sem a számla helyesbítésére, megtehetjük-e, hogy a számlán feltüntetett időponttól függetlenül, csak a fizetés esedékességekor állítjuk be a számlát adóbevallásunkba (vagyis később igényeljük vissza az áfát)? Az Áfa-tv. 58. §-a alá tartoznak-e a következő, cégünk által igénybe vett szolgáltatások, ha a szerződések csak a havi, esetleg heti elszámolást tartalmazzák, de az elszámolás konkrét napját nem határozzák meg? - Átalánydíjas szolgáltatások szerződés szerinti, havi fix összegű számlázással. - Munkásszállás igénybevétele, havi elszámolással. - Munkaerő-kölcsönzés, havi elszámolással. - Bérmunka heti számlázással (több szállítólevélen beszállított áruról a műszaki szakemberek teljesítésigazolást állítanak ki, és utána történhet a számlázás). - Gépek takarítása (a kisebb takarításokat hetente számlázzák, a nagyobb hétvégi takarításokat a teljesítést követően). - Fuvarozás, havi elszámolással.
Részlet a válaszából: […] ...tényleges időpontjában keletkezik.Ekkor az egyes készletértékesítések bizonylatolása vagy egyedileg külön-külön,vagy gyűjtőszámlával történhet csak meg [Áfa-tv. 164. §-ának (1) bekezdése],utóbbinak feltétele azonban, hogy e számlázási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 5.

Nemzetközi fuvarozás, gyűjtőszámla, árfolyam

Kérdés: Cégünk nemzetközi fuvarozással foglalkozik. Van olyan partnerünk, akinek naponta indítunk autót. A fuvarmegbízások (ami esetünkben a szerződés) fuvarfeladatonként külön jönnek. A partnerrel megállapodtunk, hogy 10 naponta gyűjtőszámlát állítunk ki devizában. Eddig minden fuvart – a számla minden sorát – más árfolyamon számláztunk, mivel más a teljesítési időpont. Kérdésem, hogy alkalmazhatunk-e egy árfolyamot a különböző napokon teljesített fuvarokra? Pl. az elszámolási időszak utolsó napján érvényes árfolyamot?
Részlet a válaszából: […] ...esetben a felek nem a fuvarozásiszolgáltatás időszakos elszámolásáról, hanem kizárólag a fuvarozásbizonylatolásának módjáról (gyűjtőszámla alkalmazása) állapodtak meg. E tényfigyelembevételével megállapítható, hogy a felek közötti fuvarmegbízásonalapuló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 11.

Gyűjtőszámla

Kérdés: Társaságunk sütőipari termékek értékesítésével foglalkozik. Partnereinkkel a szerződésben rögzítjük a számlázási időszakokat. Ez lehet szállításonkénti vagy akár havi elszámolás is. Van olyan ügyfél, akinek 20 üzletbe naponta két alkalommal szállítunk, és havonta egy számla készül róla. Eddig ez az ún. gyűjtőszámla úgy nézett ki, hogy termékenként összevontan szerepelt rajta az összes tárgyhavi értékesítés. A számla mellé volt csatolva a leigazolt szállítólevelek egy-egy példánya. Az új Áfa-tv. gyűjtőszámlára vonatkozó rendelkezése szerint a számlán teljesítésenként szerepeltetni kellene az áfaalapot, az áfát? Mit jelent ez a fent leírt partner esetében? A partnerekkel kötött szerződésben a számlázási időszak elszámolási időszaknak tekintendő-e? És az elszámolási időszakonként kiállított számla gyűjtőszámla-e?
Részlet a válaszából: […] ...Ez az előírás lehetőséget biztosít arra, hogy ugyanazon eladó ésugyanazon vevő közötti rendszeres gazdasági kapcsolat bizonylatolásátgyűjtőszámlával teljesítsék.Gyűjtőszámlát akkor indokolt kibocsátani, ha az adóalany ará vonatkozó adómegállapítási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 20.