Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...sem volt, akkor helyes elszámolás mellett az ügyvezetőnek a veszteséget kellett volna előbb-utóbb megtérítenie. Ez viszont nem tagi hitel!Nem tűnik ki a kérdésből, hogy az ügyvezető az építési engedélyt a társaság nevében vagy saját nevében kérte. Bár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Egyéni vállalkozónál tárgyi eszköz beszerzése hitelből

Kérdés: Egyéni vállalkozó hitelre vásárolt tárgyi eszközt, munkagépet, a saját erőt befizette, a többit részletben fogja. Hogyan könyvelem le? Az áfáját vissza szeretném igényelni, mert megkezdett beruházás.
Részlet a válaszából: […] ...egyéni vállalkozó a naplófőkönyvben tudja pénzkiadásként könyvelni a hitelre vásárolt tárgyi eszközre, munkagépre befizetett saját erőt, majd a későbbiekben a többi részletet. A naplófőkönyv tartalmát a számvitelről szóló törvénynek az egyszeres...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 5.

Tárgyi eszköz beszerzése magánszemélytől

Kérdés: Ha egy cég magánszemélytől adásvételi szerződés alapján tárgyi eszközt szerez be, akkor – mint kifizető – kell-e szja-t vonni az ügylet után? Kell-e nyilatkozatot kérni, hogy milyen költségeket kíván levonni a bevétel után? Ezt a cég csak a magánszemélytől tudhatja, aki elad. Köteles-e a vevő cég ezt vizsgálni?
Részlet a válaszából: […] ...és az ezzel összefüggő más kiadásokat, az értéknövelő beruházásokat, az átruházással kapcsolatos kiadásokat (amely tételeket hitelt érdemlő módon kell dokumentálni).Ha a megszerzésre fordított összeg – a megfelelő dokumentumok hiányában – nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 10.

2012. évi beruházás pályázati pénze 2013-ban

Kérdés: Adott egy egyéni vállalkozó, aki a személyi­jövedelemadó-törvény hatálya alá tartozik 2012-ben. Az egyéni vállalkozó 2013-tól a kisadózó vállalkozások tételes adójának alanya (katás). 2012-ben ingatlanberuházást végez, mely összeg felére megítéli részére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012-ben a pályázati pénzt. Pályázat sorszáma: GOP-2.1.1-11/M. 2012-ben az ingatlan vételárát hitelből kifizetik. 2012. 12. 31-ig a jóváhagyott pályázati pénzösszeg nem érkezik meg a bankszámlájára. Hogyan kell elszámolni a 2012-es személyijövedelemadó-bevallásában ezen beruházást? Bevételként kell-e figyelembe venni a 2012-es szja-bevallásában a pályázati pénz összegét a katára való áttérés miatt? Milyen összeg után számolhat el értékcsökkenést 2012-ben? Katás bevételnek fog számítani, ha 2013-ban megérkezik a pályázati pénz?
Részlet a válaszából: […] Mivel 2012-ben még nem érkezett meg a pályázati pénz – álláspontunk szerint -, a 2012-es személyijövedelemadó-bevallásában ezt a támogatást nem kell bevételként figyelembe venni, és a beruházást nem kell elszámolni. A támogatás 2013-ban lesz katás bevétel, mivel a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 19.

Egyéni vállalkozó, zárt végű lízing

Kérdés: Egyéni vállalkozó, aki mezőgazdasági tevékenységet végez, zárt végű lízing keretében traktort vásárolt. Hogyan történik a beszerzés, aktiválás és könyvelése a pénztárkönyvben?
Részlet a válaszából: […] ...valamint a beszerzéssel összefüggő közvetítői kiadások, a bizományi díj, a vám, az adók – az áfa kivételével -, az illeték, a hitel igénybe­vételével kapcsolatos kiadások, az üzembe helyezés napjáig felmerült kamat, biztosítás díja stb.) a beszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 21.

Egyéni cég alapítása – egyéni vállalkozó eszközei

Kérdés: Egyéni vállalkozó egyéni céget alapított 500 000 forint pénzapporttal (az árukészletet és a beruházást apportként az alapításkor nem akarta bevinni az egyéni cégbe). Az egyéni céget kft.-vé akarja alakítani: kereskedő, működő bolttal, kb. 1 millió forintos árukészlettel, 5 millió forintos beruházással, 3 millió forint hitellel. A hitel miatt választotta az átalakulást. A beruházás és a bolti készlet "hogyan kerül be" az egyéni cégbe? A megszűnő egyéni vállalkozó felleltározott árukészlete és beruházása (még üzembe nem helyezett gépek) az Áfa-tv. 17. és 18. §-a alapján a 2011. július 1-jei módosítás szerint átalakulásnak minősül, és áfafizetési kötelezettséget nem von maga után? Az Szja-tv. szerint az átalakulás során meglévő és az egyéni cégbe át nem vitt eszközök után kiszámított adó megfizethető három adóévben?
Részlet a válaszából: […] ...apportjával, akorábban egyéni vállalkozóként megfizetett áfa már nem igényelhető vissza. Természetesen az egyéni vállalkozó hiteltartozása nemapportálható, azt az egyéni vállalkozónak kell visszafizetnie. Az Szja-tv. hivatkozott rendelkezése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 26.

Ingatlan bérbeadása magánszemély által

Kérdés: 2012-ben milyen szabályok vonatkoznak a magánszemély által történő ingatlan-bérbeadásra? Lesz valami változás, vagy maradnak a régi szabályok? Milyen jövedelemnek számít?
Részlet a válaszából: […] ...Akkor mellőzhető az előleglevonás, haaz őstermelő magánszemély legkésőbb a kifizetéskor (a juttatáskor) bemutatja azadóévre hitelesített értékesítési betétlapját, illetve ha családi gazdálkodó(gazdálkodó családtagja) az e jogállását igazoló okiratát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 8.

Közművesítés társasági pénzből

Kérdés: A gazdasági társaság vezetője és egyben résztulajdonosa a tulajdonát képező telekre jelzálogbejegyzést engedélyezett a társaság részére történő jelzáloghitel felvételekor. A telken megindult időközben a közművesítés. A telekhatáron belüli közművesítés számláit a társaság egyenlítette ki, az áfát levonásba helyezte. A telek lakóövezetben van, tehát lakásépítés céljára értékesíthető. A társaság lehet-e tulajdonosa a közműveknek azért, mert a vezetője engedélyezte a telekre a jelzálog bejegyzését a jelzáloghitel fedezeteként? Elválasztható-e a tulajdonjog szempontjából a közmű a telektől?
Részlet a válaszából: […] ...könyveiben szerepel, hanem atársaság könyveiben a beruházások között.A Ptk. hivatkozott előírására tekintettel jegyeztette be ajelzáloghitelt folyósító jelzálogot a telekre (és valószínű ezért járult hozzáa bejegyzéshez a telkek tulajdonosa is).Nyilvánvaló, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 8.

Épületfelújítás egyéni vállalkozónál

Kérdés: Egyéni vállalkozó szabad felhasználású hitelt vett fel, melynek egy részét a tulajdonában lévő szálló és söröző felújítására használta. A vállalkozói igazolványát csak a felújítás befejezése után váltotta ki. Milyen dokumentumok alapján és milyen értéken tarthatom nyilván a tárgyi eszközök között a szállót? A hitelező bank jóval magasabbra értékelte az ingatlant, mint a beszerzési ár volt, melyik alapján számolhatom el az értékcsökkenést? A hitel összege rá van terhelve az ingatlanra, de a hitelösszegnek csak töredékéről van számla a könyvelésben, ennek ellenére elszámolhatom költségként a hitelkamatot? A hitelt kezelhetem a vállalkozás érdekében felmerültnek? Bevihető esetleg a bank által értékelt összegben apportként? Ha így járok el, ennek van bármilyen adóvonzata? A törlesztőrészleteket a magánbankszámlájáról fizeti, és nem kíván másikat nyitni a vállalkozáshoz, erre nem is kötelezi semmi. Az Áfa-tv. szerint ez nem beruházás, mivel nem új eszköz jön létre, így az építő-anyagok és berendezések áfája levonható áfaként, de csak ha beveszem a tárgyieszköz-nyilvántartásba? Hogyan járjak el helyesen?
Részlet a válaszából: […] ...valamint abeszerzéssel összefüggő közvetítői kiadások, a bizományi díj, a vám, az adók -az áfa kivételével -, az illeték, a hitel igénybevételével kapcsolatoskiadások, az üzembe helyezés napjáig felmerült kamat, biztosítás díja stb.) abeszerzési ár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 6.

Ügyvédi iroda számvitele, adózása

Kérdés: Kettős könyvvitelt vezető, áfaalany, egyszemélyes ügyvédi iroda milyen számviteli és adózási feltételek közül választhat, illetve mi kötelező rá nézve? Van-e előtársasági időszaka? Van-e számára valamilyen speciális előírás? A tag részére nem munkabér, hanem tagi jövedelem jár. Kötelező-e a minimálbér bejelentése, illetve adózása?
Részlet a válaszából: […] ...t) pontja, (17) bekezdése];– a beruházáshoz pénzügyi intézménytől 2002. december 31-étkövetően kötött szerződés alapján felvett hitel kamatának 40 százaléka,legfeljebb 5 millió forint csökkenti az adót, de azt a feltételek nemteljesítése esetén pótlékkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 12.
1
2