Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...az egyéni cég alapítására vonatkozó adózási szabályok szerint lehet eljárni. Az új alapító okiratban szerepeltethetők nem pénzbeli hozzájárulásként az egyéni cégnek átadott eszközök, illetőleg meg kell határozni a cég jegyzett tőkéjét, a tag vagyoni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Látványcsapatsport támogatása

Kérdés: A látványcsapatsport-támogatásból megvalósuló beruházás elszámolásával kapcsolatban kérdezem. Önkormányzat tulajdonában levő ingatlanon sportegyesület létesítményt kíván létrehozni, amelyhez a szakszövetségtől nagy összegű támogatást kapott. Az önkormányzat egy közszolgáltatással vegyes hasznosítási szerződésben azt kívánja rögzíteni, hogy hasznosítási díjuk teljesítését az idegen eszközön végzett beruházásnak könyv szerinti értéken történő átruházása jelenti. A hasznosítási díjról az önkormányzat, tulajdonjogának bejegyzésétől kezdve, minden a tárgyhónapot követő hó 5-ig számlát állítana ki. Jogos-e az elszámolás tervezett módja, megvalósítható-e a hasznosítási díj ellenében a beruházás átruházása az egyesület részéről, tekintettel a Tao-tv.-ben megfogalmazott 15 éves hasznosítási követelmény fenntartására? Amennyiben igen, hogyan könyvelendő a sportegyesületnél az egész konstrukció, ideértve a sportegyesület által kapott támogatást is?
Részlet a válaszából: […] ...történő hasznosítását (meghatározott kivétellel) fenntartja, valamint benyújtja a sportcélú ingatlan tulajdonosának előzetes írásbeli hozzájárulását arról, hogy erre az időtartamra – a beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül – a magyar állam javára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.

Támogatások besorolása

Kérdés: Nem látjuk egyértelműnek az adott támogatások számviteli besorolását. Az Szt. 2005. 01. 01-jétől alkalmazandó szabályokhoz kapcsolódó indokolása szerint: "A törvény pontosítja és egyértelművé teszi az előírásokat a tekintetben, hogy a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott, illetve adott támogatást, véglegesen átvett-átadott pénzeszközt mikor kell az egyéb bevételek, illetve az egyéb ráfordítások között, mikor kell a rendkívüli bevételek, illetve a rendkívüli ráfordítások között elszámolni, és ez utóbbiak esetében mikor kell azokat időbelileg elhatárolni." Mi azonban nem látunk egyértelmű helyzetet. Nem kapunk arra iránymutatást, hogy egy támogatást minek a mentén kell megítélni. Egy olyan támogatás, amelyet a vállalkozás egy közhasznú alapítványnak működése során először és utoljára ad, az a rendkívüli ráfordítások fogalmának legalább annyira megfelel, mint az egyéb ráfordítások fogalmának (az az értékesítés nettó árbevételéhez se közvetlenül, se közvetetten nem kapcsolódik). Véleményünk szerint a jogalkotó nem rendezte a kérdést, holott a kiegészítő mellékletben történő bemutatás szempontjából nem mindegy, hogy egyéb ráfordítás, illetve rendkívüli ráfordítás.
Részlet a válaszából: […] ...illetve a kapott támogatás ellenébenszolgáltatást nem nyújtanak.A támogatás lehet jogszabályi előíráson alapulóműködésiköltség-hozzájárulás, vagy két szervezet közötti megállapodásban,szerződésben meghatározott, körülírt költségekhez való hozzájárulás....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.

Önkéntes pénztárba történő befizetés

Kérdés: A kft. munkavállalói részére az önkéntes egészségpénztárba havi 10 ezer forintot fizet. A dolgozók nem teljesítenek befizetést. Kell-e a kft.-nek vagy a dolgozóknak adót, járulékot, eho-t fizetniük e befizetés alapján? Hogyan kell könyvelni a hozzájárulást?
Részlet a válaszából: […] ...fedezetére, valamint a pénztárszervezet működtetésére a pénztártagok által vállalt kötelezettségként, rendszeresen fizetett pénzbeli hozzájárulás, amelyet a munkáltató az Öpt.-ben meghatározott szabályok szerint, munkáltatói hozzájárulás jogcímén részben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 1.

Közhasznú szervezet támogatása

Kérdés: Nyílt közhasznú alapítvány esetében az alapítvány nyilvántartásba vételét követően történt vagyoni hozzájárulások után igénybe vehetők-e a támogatóknál az szja- és a társaságiadó-kedvezmények, illetve milyen egyéb kedvezmények vehetők igénybe?
Részlet a válaszából: […] A közhasznú szervezet részére adott támogatás után a személyijövedelemadó-kedvezmény a szervezet közhasznú nyilvántartásba vételétől kiadott igazolás alapján vehető igénybe, feltéve hogy a támogatás adománynak minősül (például más vagyoni előnyt nem jelent az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. január 9.

Egyesület tevékenysége

Kérdés: Az egyesületünk gazdasági tevékenységet nem folytat, tagdíjakból tartja fenn magát. Gazdasági (vállalkozási) tevékenységnek számít-e, ha térítési díj ellenében tanfolyamot tart?
Részlet a válaszából: […] ...bb) pontja alapján, hogy nem kell a jövedelem megállapításánál figyelembe venni a magánszemélynek az által fizetett tagdíja, hozzájárulása, felajánlása ellenében a vállalkozási tevékenységet nem folytató társadalmi szervezet, köztestület által a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. július 4.

Társadalmi szervezet által nyújtott természetbeni juttatás közterhe

Kérdés: Vállalkozási tevékenységet nem folytató társadalmi szervezetnek, amelynek célja kulturális műsorok szervezése a tagok számára, kell-e adót fizetnie a rendezvények után, illetve a rendezvény keretében elfogyasztott étel- és italfogyasztás után? A társadalmi szervezet bevétele tagdíjból és a helyi iparűzési adóból adott önkormányzati támogatásból áll.
Részlet a válaszából: […] ...jövedelme, de utána a társadalmi szervezetnek kell 44 százalék személyi jövedelemadót és (nem biztosítottak esetében) 11 egészségügyi hozzájárulást fizetni a következő kivételekkel: A magánszemély által fizetett tagdíja, hozzájárulása, felajánlása ellenében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. április 11.

A kft. által viselt életbiztosítási díj adó- és járulékterhei

Kérdés: A kft. teljes egészében viseli néhány – név szerint megnevezett – dolgozójának életbiztosítási díját, amit természetbeni juttatásnak minősített. A 44 százalékos személyi jövedelemadón felül milyen járulékfizetési kötelezettség terheli az így kifizetett összeget?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdésében foglaltak alapján a magánszemély egyéb jövedelme, mely után a kifizető százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás fizetésére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. október 11.

Étkezés konferencián

Kérdés: Tekinthető-e összetett szolgáltatásnak, ha a konferenciák díja magában foglalja az étkezés díját is, és ezáltal kikerül-e a természetbeni juttatás utáni adó- és járulékfizetési kötelezettség alól?
Részlet a válaszából: […] ...változásokat tartalmazza.Nem kell a magánszemély jövedelmének megállapításakor figyelembe venni: a magánszemély által fizetett tagdíja, hozzájárulása, felajánlása ellenében a vállalkozási tevékenységet nem folytató társadalmi szervezet, köztestület által a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 28.