Vissza nem térítendő pályázati összegek elszámolása

Kérdés: Cégünk 70 millió forint feltételesen vissza nem térítendő pályázati összeget nyert, amelyet 234 dolgozó képzési költségére, kieső munkaidőre járó bértámogatásra, projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költségekre kaptunk. A nyert összegből a bankszámlánkra megérkezett 40 millió forint, ami a pályázati dokumentum alapján a képzési költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség. A projekt időtartama: 2023. 10. 01. – 2025. 03. 31-ig tart, amely időszak alatt a kieső bér összegét havi jelentéseink alapján fogják folyósítani, a maradék 30 millió forint összegben. Az idáig érkezett 40 millió forint előleget a kötelezettségek között tartjuk nyilván. Ez így helyes? El kell határolnom az egyéb bevételek közé, vagy itt kell maradnia a véglegessé válásig? Hová kell könyvelnem az érkező kieső időre járó támogatásokat, amelyek havi ütemezés szerint érkeznek? Az érkező projektlebonyolítási költségszámlák könyvelése után, a költségek és bevételek egyezőségének biztosítására kell bármilyen rendező tételt könyvelnem? Hiszen így ebben az évben terheli a projektköltség az eredményt, de a pályázati pénz előlegen van, és nem bevételen. Mindezeket hogyan kell helyesen könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...illetve (3) bekezdésének b) pontja szerint az egyéb bevételek között kell kimutatni.Az Szt. 33. §-ának (7) bekezdése szerint aktív időbeli elhatárolásként lehet kimutatni – a 77. § (2) bekezdés d) pontja és (3) bekezdés b) pontja... szerinti –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Támogatási jogcímenkénti nyilvántartás

Kérdés: Számlatükrünk felülvizsgálatát és módosításait végezzük, és ezzel kapcsolatban kérdezzük: A pályázataink során előírják, hogy a támogatott projekteket, támogatással szerzett eszközeinket támogatási jogcímenként főkönyvileg külön kell nyilvántartani. Ez esetben:
- elegendő-e az analitikában, projektkódon elkülönítve kezelni az adott pályázat költségeit, eszközeit, és üzembe helyezés után is a megvalósult támogatott részt támogatási jogcímenként külön kartono(ko)n kezelve a tárgyieszköz-modulban a támogatott leltári számo(ka)t egy projektkódon tartva nyilvántartani úgy, hogy a főkönyvi számokban az nem nevesített, vagy
- valóban szükséges-e külön főkönyvön tartani támogatási jogcímenként a támogatott, üzembe helyezett eszközöket akkor is, ha az analitikában a jogcímenkénti szétválasztást meg tudjuk oldani, vagy
- a kettő ötvözeteként a főkönyvön kiemelni főkönyvi kategóriánként a támogatott eszközöket (megjelölve, hogy adott főkönyv alatt támogatott eszközök vannak), és az analitikában pályázati jogcímenként nyilvántartani a pályázatos eszközöket?
Melyik a helyes megoldás?
Részlet a válaszából: […] A rövid válasz az, hogy egyik sem, mert nem veszi figyelembe a számviteli alapelvek követelményeit.Az Szt. 16. §-ának (1) bekezdése tartalmazza az egyedi értékelés elvét, amely szerint az eszközöket és a kötelezettségeket a könyvvezetés és a beszámoló elkészítése során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 25.

Raktárépület felújítása támogatásból

Kérdés: A társaság már meglévő (2018-ban beszerzett) raktárépület felújítására nyert fejlesztési támogatást 2021-ben, amelyet meg is valósított 2022-ben, az üzembe helyezés 2022. 09. 30-án megtörtént. A támogatás összegét 100%-ban megkapta, amit előlegként tart nyilván, az elszámolásról még nem kapott értesítést. A felújítás révén nem változott meg a várható használati idő (2068.), a leírási kulcs (2%) és a maradványérték sem. A raktár 2018-as bekerülési értéke 20 millió Ft, az akkor megállapított maradványérték 5 millió Ft. A felújítás összege 50 millió Ft, a támogatási arány 50%. Ha 2023-ban (mérlegkészítés időszaka után) megtörténik az elszámolás, mekkora időszakra kell felosztani a támogatás összegét, illetve a maradványértékre fog-e jutni a támogatási összegből? A helyzetet bonyolítja, hogy a felújítás üzembe helyezése időpontjában a támogatott beruházáson felül további beruházási érték is aktiválva lett. Mennyiben módosítja ez a támogatási arányt, illetve a jövőbeli várható további beruházások mennyire befolyásolják azt, hogy az eszköz értékcsökkenésének mekkora hányadát számolja el egyéb bevételként a halasztott bevételek között nyilvántartott támogatásból?
Részlet a válaszából: […] ...számítást elvégezni.Az Szt. 33. §-ának (7) bekezdése ad arra lehetőséget, hogy az előző bekezdés szerinti időszakra az aktív időbeli elhatárolással szemben elszámolhatja a társaság az egyéb bevételként járó támogatást (tehát 2022. évre), ha bizonyítani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 27.

Támogatási előleg és amortizáció

Kérdés: Covid okozta nehézségek leküzdésére a vállalkozások számára több olyan pályázat jelent meg, ahol a támogatást a folyósításkor előlegként kapjuk, és kötelezettségként kell nyilvántartani, mert a következő évek teljesítménye alapján lesz valamilyen százalékban végleges a támogatás összege. A megvalósított beruházásokat használatbavétel után amortizáljuk, mire a támogatás végleges lesz, jelentős részben elszámolásra kerül az értékcsökkenés. Amikor a támogatást véglegesen megkapjuk, akkor időbeli elhatárolásra kerül a támogatás a bevétellel szemben, és a maradék amortizáció arányában kerül egyéb bevételként elszámolásra a hátralévő időszakban? Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...bevétel maradhat, nem kell elhatárolni.A kérdésben leírt esetekben azonban célszerű a 33. § (7) bekezdése szerint eljárni.Aktív időbeli elhatárolásként lehet kimutatni .... a rendeltetésszerűen használatba vett ... tárgyi eszközökhöz kapcsolódó 77. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Többféle támogatás és támogatott eszközök elszámolása

Kérdés: Társaságunk támogatásban részesült a Magyar Falu Program keretén belül. A támogatás célja: kistelepülésen meglévő kereskedelmi üzlet fejlesztése és egyéb szolgáltatás nyújtása. Támogatott tevékenységek:
-Építés/felújítás/akadálymentesítés: átmeneti támogatás, energiahatékonysági célú beruházási támogatás, megújulóenergia-termeléshez nyújtott támogatás jogcímen.
-Eszközbeszerzés: átmeneti támogatás jogcímen.
-Közteher-támogatás: átmeneti támogatás jogcímen.
A támogatást vissza nem térítendő támogatásként, támogatási előleg formájában, egy összegben, utólagos elszámolási kötelezettség mellett átutalással kapta meg társaságunk 2021. 12. 31. napján a fent megnevezett tevékenységekre. A megvalósítási időszak kezdőnapja: 2021. 03. 01. A megvalósítás utolsó napja: 2023. 06. 30. Társaságunk a támogatott tevékenységet és a beszerzett eszközöket a megvalósítási időszakot követő 5 évig köteles fenntartani. A támogatás felhasználásáról a megvalósítási időszakot követő 15 napon belül kötelesek vagyunk elszámolást, beszámolót készíteni, és benyújtani a lebonyolító részére. A fel nem használt, vagy a jogosulatlanul igénybe vett, illetve a nem rendeltetésszerűen felhasznált támogatást, vagy annak egy részét vissza kell utalni. Társaságunk megkezdte az üzletek felújítását, átépítését, az eszközbeszerzéseket. Megérkeztek a szállítói számlák, azok kiegyenlítésre kerültek. Az eszközöket, a lezárult felújításokat, beruházásokat aktiváltuk, elkezdődött az értékcsökkenés elszámolása is. A folyósított támogatást a kapott előlegek között tartjuk nyilván a pénzügyi elszámolás elfogadásáig? Mikor történik a felújításra, építésre, eszközbeszerzésre kapott támogatás egyéb bevételkénti elszámolása? A közteher-támogatások esetén hogyan kell szabályosan eljárni? Kérem segítségüket a fenti gazdasági események kontírozásában!
Részlet a válaszából: […] ...(9634. számlán). Ez esetben az Szt. 2022-től hatályos előírása alapján a társaság a 2022. évre járó támogatást az aktív időbeli elhatárolásokkal szemben 2022-ben elszámolhatja, ha bizonyítani tudja, hogy teljesíteni fogja a támogatáshoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 14.

Céltartalék képzése visszafizetendő támogatásra

Kérdés: Társaságunk megpályázott és meg is nyert a kormány által indított versenyképesség-növelő támogatási programot, a beruházásként kapott támogatást 2020. folyamán meg is kapta. A támogatási szerződésben vállaltuk, hogy a támogatás folyósítását követő monitoring-időszakban a szerződésben meghatározott feltételeket teljesítjük. A2022. 03. 31-én zárult üzleti évre vonatkozóan azonban nem tudtuk teljesíteni a létszámra előírt kötelezettségvállalást, ezért vissza kell fizetni a korábban folyósított támogatás támogatási szerződésben meghatározott képlet szerint meghatározott nemteljesítéssel arányos részét. Mérlegkészítéskor már tudjuk, hogy a támogatás mekkora részét kell majd biztosan visszafizetni, de a lebonyolító szerv erről szóló felszólításának és a visszafizetés esedékessége ismeretének hiányában kötelezettségként még nem tudjuk a visszafizetendő összeget kimutatni. Mivel fejlesztési célú támogatásról van szó, passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként mutatjuk ki a támogatás még feloldásra nem került összegét az üzleti év végén. Társaságunk a lebonyolító szerv felszólításának kézhezvétele után, a hatálybalépés időpontjával fogja a visszafizetendő összeget az egyéb ráfordítások között elszámolni, és ezzel egyidejűleg és megegyező összegben a halasztott bevétel is feloldásra fog kerülni. Véleményünk szerint az élő támogatási szerződéshez kapcsolódóan társaságunknak biztosan keletkezik visszafizetési kötelezettsége, amivel a mérlegkészítéskor már tisztában vagyunk. A visszafizetendő összeg megállapítható, de esedékessége nem. Figyelembe véve az előbbieket, és azt, hogy a támogatási szerződésből adódó visszafizetési kötelezettség nem az üzleti tevékenységgel kapcsolatban folyamatosan felmerülő tétel, indokoltnak látjuk az óvatosság elvét biztosító céltartalék képzését a visszafizetendő támogatás összegében a 2022. 03. 31-én zárult üzleti évre, amit a visszafizetéskor kell majd feloldani. Kérdésünk, a céltartalékképzésre vonatkozó következtetésünket helyesnek gondolják-e?
Részlet a válaszából: […] ...támogatások elszámolásának az a jellemzője, hogy a már megkapott (pénzügyileg rendezett) támogatást csak akkor lehet a passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként kimutatni, ha azt a támogató jóváhagyta, véglegesítette, addig támogatási előleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Kérdés: A vállalkozás a GINOP-pályázat keretében nyert feltételesen vissza nem térítendő támogatást. A fejlesztési és anyagbeszerzési támogatás összetétele 10,7 M Ft tárgyieszköz-beszerzést és 1 M Ft anyagköltséget tartalmazott, amely a pályázatban szereplő eszközérték 70%-a volt. A vállalkozás 2020-ban 11,7 M Ft támogatási előleget kapott, amely a megítélt támogatás 100%-a volt. A fejlesztéshez kapcsolódóan a vállalkozás 2020-ban 16 M Ft tárgyi eszközt vásárolt, és 2021-ben 2 M Ft anyagbeszerzést valósított meg, ezzel a pályázatban szereplő beszerzéseket befejezte. 2021-ben, az első eredménymérés alkalmával a támogatás 30%-a jóváhagyásra került, 3,45 M Ft értékben. 2021-ben a tárgyi eszközök nyitó értéke 15,7 M Ft volt, az elszámolt értékcsökkenés 1,7 M Ft, a 2021-ben beszerzett anyagok teljes mértékben felhasználásra kerültek az év során. Hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez, anyagbeszerzéshez kapott támogatást 2021-ben? Hogyan kell értelmezni a pályázatban szereplő anyagköltségek támogatását és számviteli elszámolását a követő – várhatóan a pályázati célok teljesítését elfogadó – eredménymérések alkalmával? Kérem, szíveskedjenek az alábbi kérdéseket megválaszolni az Szt. 2021-re vonatkozó szabályai szerint arra az esetre, ha a vállalkozás nem alkalmazza a 2022-től hatályos 33. § (7) bekezdését, és arra az esetre is, ha a 33. § (7) bekezdését a 177. § (84) bekezdése alapján alkalmazza már 2021-ben!
Részlet a válaszából: […] ...Az aktív időbelileg elhatárolható támogatást, [1,0-0,295 =] 0,705 M Ft-ot egyéb bevételként el lehet számolni: T 3913 – K9634. Az aktív időbeli elhatárolást a támogatás későbbi jóváhagyásával arányosan az előlegként megkapott összeg csökkentésével kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 26.

Szoftverlicencek adásvétele

Kérdés: Az általunk könyvelt vállalkozás (többek között) szoftverlicencek adásvételével foglalkozik. A munkánk során azonban egyre többféle licencezési konstrukcióval találkozunk, és ezek helyes számviteli elszámolását szeretnénk egyeztetni. A kérdésfeltevés mindegyik esetben az adásvételnek a viszonteladó cég könyveiben történő elszámolására vonatkozik. Időbeli korlátozás nélküli licenc (örökös szoftverhasználati jogosultság) adásvétele esetén jól gondoljuk-e, hogy termékértékesítésként kezelendő, és a nettó eladási ár a tárgyév nettó árbevétele, a nettó beszerzési érték pedig a tárgyév elábéjeként könyvelendő? Időben korlátozott szoftverhasználati jogosultság (egyre gyakrabban szoftver- vagy licencbérlet elnevezéssel) esetén, amikor a határozott idő lejárta után a végfelhasználó nem jogosult a szoftvert tovább használni, közvetített szolgáltatásról van szó, ezáltal – amennyiben a szoftverhasználati jogosultság időtartama több üzleti évet érint, mivel a vevő több évet fizet ki előre – jól gondoljuk-e, hogy a viszonteladónak a nettó árbevételt is és a nettó beszerzési értéket is (amely lehet igénybe vett szolgáltatás vagy közvetített szolgáltatás) az érintett üzleti évek között el kell határolnia? Hogyan kezelendő a fenti két licenctípushoz jellemzően hozzákapcsolt szoftverkövetés elnevezésű szolgáltatás, amely arra jogosítja fel a végfelhasználót, hogy a megvásárolt szoftverkövetés időtartama alatt hozzáférhet a licencekhez kapcsolódó frissítésekhez és bizonyos támogatási szolgáltatásokhoz, amelyeket a licenc kibocsátója/jogtulajdonosa nyújt? A szoftverkövetést a viszonteladó cég a licencekkel együtt megvásárolja, és továbbértékesíti. Jól gondoljuk-e, hogy a fenti szoftverkövetés minden esetben szolgáltatásnak minősül, így amennyiben az több évet érint (a vevő több üzleti évre vonatkozóan megvásárolta), mind a szoftverkövetéshez kapcsolódó nettó árbevételt, mind a nettó beszerzési költséget az érintett üzleti évek között el kell határolni? Természetesen, amennyiben a viszonteladó cég bármiféle szolgáltatást nyújt az általa viszontértékesített szoftverekhez kapcsolódóan, ott – több üzleti év érintettsége esetén – a kiszámlázott árbevétel az üzleti évek között elhatárolandó.
Részlet a válaszából: […] ...által számlázott – áfa nélküli – összeg lehet közvetített szolgáltatás, ha annak a számviteli feltételei teljesülnek.Az időbeli elhatárolásokra vonatkozó előírásokat az Szt. 32-33., illetve 44-45. §-ai tartalmazzák. Ezen elő­írások egyike sem ad...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 24.

Támogatási előleg elszámolása, visszafizetése

Kérdés: Társaságunk költségek és ráfordítások ellentételezésére 2020-ban támogatási előleget kapott. A támogatás elszámolása és benyújtása 2021-ben a mérlegkészítés előtt megtörtént. Az Szt. 33. §-a (7) bekezdése alapján társaságunk élt azzal a lehetőséggel, hogy a támogatás összegét időbeli elhatárolásként az egyéb bevételekkel szemben a 2020. évi beszámolóban elszámolta. A támogatás elfogadásáról a határozatot a beszámoló beadása után visszafizetési kötelezettség mellett kapta meg. A visszafizetendő támogatás összegét egyéb ráfordításként a visszafizetés tárgyévében (2021. év) vagy önellenőrzéssel (háromoszlopos beszámoló) kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...visszafizetési kötelezettség nélkül kérték, akkor helytelenül járt el a társaság a 2020. évi beszámoló készítése során, amikor az időbeli elhatárolásokkal szemben egyéb bevételt mutatott ki. Ennek a kijavítása 2021-ben csak a 2020. év önellenőrzésével történhet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 28.

Támogatási előleg későbbi minősítése

Kérdés: Cégünk eszközvásárlási támogatást nyert egy tavalyi GINOP-pályázaton. A támogatást előlegként már 2020 novemberében átutalta a minisztérium. Az első eszközöket 2020 decemberében vettük meg és aktiváltuk. A pályázati feltételek azonban speciálisak: az átutalt támogatási előleget alapesetben visszatérítendő támogatásként nyújtották, amely a támogató okiratban meghatározott, a projekt befejezésekor (2021. június), valamint azt követő egy év elteltekor visszamért eredményességi feltételek (pl. a foglalkoztatási szint megtartása) teljesülése esetén, részben vagy egészében átfordul vissza nem térítendő támogatásba, attól függően, hogy a feltételek arányosan mennyiben teljesültek. A projekt befejezésekor, az első visszaméréskor tehát meg lehet határozni az akkor érvényes intenzitási százalékot. Ez a rá következő évben, a 2. visszaméréskor módosulhat. Jól gondolom, hogy az átutalt előleget a 2020. évi mérlegben nem mutathatom ki halasztott bevételként, hanem csak akkor minősíthetem annak, amikor a projekt befejezésekor az első visszamérés megtörtént, és az átutalt támogatás a támogató hatóság határozata alapján (vagy egy része) átminősült vissza nem térítendő támogatássá? Illetve amikor a 2021. évi mérlegben meg kell határozni a halasztott bevételből feloldható, egyéb bevételre könyvelendő összeget, akkor majd nemcsak a 2021. évi értékcsökkenés intenzitási százalékkal számított arányos részét vehetem figyelembe, hanem már a 2020-ban elszámolt értékcsökkenést is?
Részlet a válaszából: […] ...mérlegben – a kérdésben leírtak alapján – kapott előlegként kell kimutatnia, azt nem számolhatja el halasztott egyéb bevételként (időbeli elhatárolással).Amikor a projekt befejezésekor az első visszamérés megtörtént, akkor az előlegként kimutatott támogatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.
1
2
3
4