Havi záráshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Társaságunk a havi számviteliidőszak-zárás gyakorlatát szeretné megvalósítani annak érdekében, hogy a már lezárt időszak adatai és az arra épülő riportok tartalma ne változzon. A jelenlegi gyakorlatunkban azonban nem látjuk pontosan, hogy ezt hogyan tudjuk jól megvalósítani. Gyakran találkozunk késve érkezett szállítói számlával (ami a tárgyhónapot megelőző hónapokat érinti), és az is előfordul, hogy a vevőink részére nem tudunk időben számlát kiállítani. A jelenleg alkalmazott gyakorlat szerint a késve érkezett szállítói/alvállalkozói számlákat a tényleges teljesítés időpontjára könyveljük, azaz pl. a szeptemberi teljesítésre vonatkozó alvállalkozói számlát megkapjuk november 20-án, akkor a könyvelésben alvállalkozói teljesítésként és szállítói kötelezettségként ez a számla szeptemberre kerül könyvelésre. Hasonlóan a vevői oldalon: az előbb említett alvállalkozói számla továbbszámlázása november 21-én van, viszont a könyvelésbe vevőkövetelésként és árbevételként szeptemberi teljesítéssel. (A konkrét kérdéseket – az ismétlések elkerülése érdekében – a válaszban ismertetjük.)
Válasz: Az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése az éves beszámoló elkészítéséhez feltétlenül szükséges határidőket rögzíti. A kérdés szerinti bizonylatok esetében: legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell azokat a könyvekben rögzíteni.
Részlet a válaszából: […] ...47. §-ának (9) bekezdése szerinti alkalmazása. A vevő/árbevétel könyvelését az Szt. 32. §-ának (1) bekezdése szerinti aktív időbeli elhatárolással nem lehet kiváltani (az árbevétel addig nem jár, amíg azt a vevő felé nem számlázták!).Természetesen,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Kormányrendelet szerint jogok és kötelezettségek átadása-átvétele

Kérdés:

A Korm. rendelet értelmében az egyik állami tulajdonban lévő nonprofit társaság, mint "jogelőd", átadja a másik állami tulajdonban lévő nonprofit társaságnak, mint "jogutódnak" a vagyoni jogait és kötelezettségeit, az átvett feladatok ellátásához szükséges ingó eszközállományát, a feladatok ellátásával kapcsolatban kötött szerződésekből eredő jogokat és kötelezettségeket, a munkavállalók feletti munkáltatói jogok gyakorlását és kötelezettségeket. A "jogelőd" és "jogutód" tekintetében miként kell könyvelni az eszköz számlaosztályokat és a forrásoldalt (saját tőke, szállítók, kötelezettségek) helyesen, mivel nem minősíthető beolvadásnak, a "jogelőd" feladatai, követelései és kötelezettségei átadása után a kormányrendelet értelmében végelszámolással megszűnik? A jogelőd folyamatban lévő pályázatelszámolásait miként kell kivezetni a "jogelődnél" és nyilvántartani a "jogutódnál" a könyvekben, különös tekintettel a pályázatokon elnyert támogatói okiratok szerint utalt előlegek és a még el nem számolt vagy még el nem fogadott pályázati támogatásból finanszírozott, adott évben aktív/passzív időbeli elhatároláson szereplő költségek/fejlesztési támogatások ellentételezésére elhatárolt tételeket? A "jogelőd" saját tőkéjével ki felé kell elszámolnia a végelszámolónak?

Részlet a válaszából: […] ...a "jog­utódnál" pedig a folyamatban lévőket (a lezárásra nem kerülőket) átvenni (a már felmerült költségeket, fejlesztéseket az időbeli elhatárolásokkal szemben, az elő­legként kapott összeget a pénzátadással egy­idejűleg), illetve átadni.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Üzletrészátadás csereszerződéssel

Kérdés: Üzletrész-csereszerződéssel kapcsolatban tenném fel a kérdésemet. Van 3 cserepartner kft., amelyek tulajdonosai cégek. CSP1 partner jegyzett tőkéje 3 M Ft, ebből átad CSP2-nek 750 E Ft-nyi és CSP3-nak 750 E Ft-nyi üzletrészt. CSP1 tagi kölcsöne 201.420 E Ft, ebből átad CSP2-nek 50.355 E Ft-ot, CSP3-nak 50.355 E Ft-ot. CSP2 és CSP3 tulajdonosa egy kft.-nek 50-50 M Ft üzletrésszel, ebből átad CSP2 25 M Ft-ot, CSP3 25 M Ft-ot CSP1-nek. Továbbá tagi kölcsönök CSP2-nek 64 M Ft, CSP3-nak 64 M Ft, ebből átad CSP1-nek 32-32 M Ft-ot. Hogyan kell könyvelni a CSP2 és a CSP3 cégeiben, illetve az általuk alapított cégekben ezt a tranzakciót?
Részlet a válaszából: […] ...ráfordításkénti elhatárolása: T 3931 – K 8644;– a tagi kölcsön visszafizetése: T 4792 – K 384;– a visszafizetéssel egyidejűleg az időbeli elhatárolás megszüntetése: T 8644 – K 3931.A kötelezettség átvállalásának könyvelése a CSP1-nél:– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Partner vízügyi hálózatának javítása támogatásból

Kérdés: Az alábbi eset helyes számviteli elszámolásához kérem a tanácsukat. Adott egy magyar társaság, amely a támogatói okirat szerint részt vesz a Nyugat-Balkán régió éghajlatvédelmi fejlesztésében, amelynek kivitelezéséhez 60%-ban kap állami támogatást. A megállapodás szerint a fennmaradó 40%-ot saját önerejéből kell állnia. A végrehajtott fejlesztések, tanácsadói tevékenységek ezen régióban található partner vízügyi hálózatának javítását szolgálják, vagyis nem a támogatásban közvetlenül részesülő, kivitelező magyar társaság saját tulajdonában lévő eszközökhöz, hálózatokhoz kapcsolódnak. Ez esetben hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez igénybe vett alvállalkozók számláit, a saját maga által beletett munka bérköltségét? Amennyiben fennáll a partnernél létrehozott munka esetében bármilyen helytállási kötelezettség, kell-e a társaságnak a támogatói bevételekből ezen kötelezettség végett esetlegesen felmerülő költségek fedezetére bármilyen részt a kapott támogatás összegéből elhatárolnia?
Részlet a válaszából: […] ...számviteli előírások szerint – egyéb bevételként kell könyvelni, de halasztott bevételként időbelileg el kell határolni. Az időbeli elhatárolást a térítés nélküli szolgáltatás átadása-átvétele után, az egyéb ráfordításként elszámolt összeg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Beolvadáshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés:

"A" kft. beolvad "B" kft.-be. A "B" kft. – mint átvevő – jogutód. Az ismétlések elkerülése érdekében az alkérdésekre a konkrét kérdés után válaszolunk.
1. A "B" kft. mint jogutód átvevő társaság vagyonmérleg-tervezetében (az "A" kft.-vel együtt) a saját tőke 105, amelyből a jegyzett tőke +18, a lekötött tartalék +120, az eredménytartalék –33. Átalakulással létrejövő jogutód vagyonmérleg-tervezetében negatív előjelű eredménytartalék esetében annak összegét meg kell szüntetni a tőketartalék és/vagy a jegyzett tőke egyidejű csökkentésével. A fenti esetben nincs tőketartalék, és a jegyzett tőke sem elég, az eredménytartalék pedig -33. Mi ilyenkor a teendő? Hogyan lehet a mínusz eredménytartalékot megszüntetni? Melyik oszlopba tesszük a vagyonmérleg-tervezetben?

Részlet a válaszából: […] ...egymással szemben fennálló követelések-kötelezettségek tételeit a követelések és a kötelezettségek, céltartalékok, illetve az időbeli elhatárolások csökkentésével, valamint ezen követelések és kötelezettségek, céltartalékok, illetve időbeli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 15.

Váltó kiállítása kötelezettség teljesítésére

Kérdés: X Kft. tagikölcsön-kötelezettség ellenértékeként váltót állít ki a tulajdonosok felé. A tulajdonosok az elfogadott váltóval Y Kft.-től (tulajdonosai azonosak az X Kft. tulajdonosaival) kapott kölcsön kifizetésére tovább forgatják. Y Kft. leszámítoltatja a váltót, amely készpénzzel továbbra sem tud fizetni, helyette eszközt ad. Az eszközértékesítés ellenértékeként a váltó leszámítolásra kerül, az értékesítésről X Kft. számlát állít ki az Y Kft. felé, nettó+áfa értékben. Kérem szakmai segítségüket a fenti ügylet számviteli elszámolása kapcsán! A kötelezettség és követelések megszűnésének számviteli időpontja a váltókiállítás napja, a váltóelfogadás napja, a váltó leszámítolásánál az eszközátadás napja lesz?
Részlet a válaszából: […] ...kamatot is állományba kell venni (mivel a váltótartozás a váltóban lévő kamat összegét is tartalmazza), elszámolása: T 39. Aktív időbeli elhatárolások – K 448. Váltótartozások.Ez a váltótartozás a kiegyenlítéskor kerül megszüntetésre. A kérdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 10.

Jóváhagyott, de ki nem fizetett osztalék beolvadáskor

Kérdés: "A" kft. 100%-os tulajdonosa "B" kft.-nek. "B" kft. 2021. évre osztalékot hagyott jóvá, amelyet 2022. évben az eredménytartalékból kivezetett, és kötelezettségként előírt "B" kft.-vel szemben. "B" kft. 2022. 07. 31-én beolvadt "A" kft.-be. A beolvadás időpontjáig a 2021. évre jóváhagyott osztalék még nem került kifizetésre. A végleges vagyonmérlegekben a beolvadás miatt az egymással szembeni követelések, kötelezettségek összevezetése során hogyan kell kezelni a cégek között jóváhagyott, de még ki nem fizetett osztalék összegét?
Részlet a válaszából: […] ...jegyzett tőkéje során figyelembe nem vehető részesedések,– az egymással szemben fennálló követelések, kötelezettségek, kapcsolódó időbeli elhatárolások, céltartalékok stb.A jogutód gazdasági társaság jegyzett tőkéje során figyelembe nem vehető részesedések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 10.

Számviteli feladatok a végelszámolás befejezésekor

Kérdés: A társaság végelszámolása lassan befejeződik. A hitelezői igények kielégítésre kerülnek, de az eszközök egy részét a végelszámoló nem tudja értékesíteni. Azokkal mi legyen? A szabályszerűség érdekében kérem, hogy ismertessék a végelszámolást lezáró számviteli beszámoló sajátosságait, legfontosabb feladatait.
Részlet a válaszából: […] ...költség/ráfordítás jellegű tételeket az eredményszámlákkal szemben kell megszüntetni,= a követelés-, illetve a kötelezettségjellegű időbeli elhatárolásokat a követelések, illetve a kötelezettségek közé kell átvezetni;-a képzett céltartalékokat az egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Szolgáltatási számlán több teljesítési időpont

Kérdés: Közüzemi számlával kapcsolatban kérdezem. A számla adatai: kelte: 2022. 01. 17., áfateljesítés: 2022. 02. 01., elszámolási időszak: 2021. 12. 01. – 2021. 12. 31. Könyvelhető-e a 2021-es évre a számla, illetve a 2021. évre kimutatható-e szállítói kötelezettségként (eltérő áfaesedékesség könyvelése mellett), vagy a 2022. évre kell könyvelni a számlát, és azt passzív időbeli elhatárolással kell kimutatni költségként a 2021. évre?
Részlet a válaszából: […] ...szemben kellene a 2021. évre könyvelni a nem számlázott szállítások, nem számlázott szolgáltatások számlával szemben. A passzív időbeli elhatárolás ez esetben nem jogszerű.(Kéziratzárás: 2022. 04....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 14.

Térítésmentes eszközátadás, szolgáltatásnyújtás számlázása

Kérdés: A térítésmentes eszközátadás, szolgáltatásnyújtás számlázásával és annak könyvelésével kapcsolatban kérdezzük: mi a helyes számlakiállítás és könyvelés az átadónál és az átvevőnél? Szíveskedjenek kitérni mindkét esetre: ha az átvevő nem téríti meg az átadónak az áfát, és arra is, ha megtéríti. Afenti esetekben a számlának csak áfát kell tartalmaznia, az alap elegendő, ha megjegyzésként szerepel a számlán? Ebben az esetben a NAV felé történő online adatszolgáltatásnál bekerülnek a számla adatai, vagy az adatszolgáltatás hibaüzenetet eredményez? Vagy a számlának alapot és áfát is tartalmaznia kell, mint egy normál számlának, csak rá kell írni, hogy pénzügyi teljesítést nem igényel? Amennyiben az átvevő adóalany, és vállalkozási célra használja pl. az ingyenesen kapott eszközt, és vissza szeretné igényelni a számla áfatartalmát (kifizeti az áfát az átadó félnek), akkor elegendő-e a számlán csak az áfa feltüntetése (megjegyzésben szerepel az alap), vagy normál számlát (alap+áfa) kell kiállítani azzal a megjegyzéssel, hogy csak az áfa összege teljesítendő pénzügyileg? Sajnos több választ is találtunk, így szeretnénk tisztán látni a fenti ügyben.
Részlet a válaszából: […] ...az átadó számlája alapján: T 11-16, 21-22, 26-28, 31-36 – K 9647;-az átvett eszköz piaci értékének halasztott bevételkénti időbeli elhatárolása: T 9647 – K 4832;-az időbeli elhatárolás megszüntetése a térítés nélkül átvett eszköz bekerülési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 28.
1
2
3
10