Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...magánszemély egyéni vállalkozói jogállását megszűntnek tekinteni.2. Az Itv. tárgyi hatálya (2. §) alá tartozó eszközök átadása illetékkötelezettséget vonhat maga után, különös tekintettel arra, hogy ha az egyéni vállalkozó egyéni céget alapít, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Evás bt.-beltag halála – végelszámolás

Kérdés: A bevételi nyilvántartást vezető bt. a beltag halála miatt végelszámolását határozta el. A végelszámolás kezdő napjával az Eva-alanyisága megszűnik, vissza kell térnie az Szt. hatálya alá, nyitó mérleget kell készítenie. Bankszámláján az evás időszakból származó lekötött betét szerepel, amelynek forrása az evás időszakból származó ki nem vett osztalék. Szerepeltethető-e ez az összeg a nyitó mérlegben, mint az alapítókkal szembeni kötelezettség? Mi lehet az osztalék megállapításának időpontja? Kit illet meg az osztalék? A beltag örökösei lemondhatnak-e az őket megillető osztalékról a kültag javára? Milyen adózási kötelezettséggel jár ez? Vagy ez csak a végelszámolás végén osztható fel? Lehet-e a nyitó mérlegben eredménytartalék?
Részlet a válaszából: […] ...a beltag vagyoni hozzájárulásából és az evás időszak eredménytartalékából áll, akkor az örökösöket legfeljebb örökösödési illeték terheli.A beltag örökösei a hagyatéki eljárás során az örökségről lemondhatnak akár a kültag javára is. Ez esetben azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 9.

Követelés a végelszámolás végén

Kérdés: Az "A" kft. végelszámolás alatt áll. Tulajdonosa "B" zrt. A kft.-nek magánszeméllyel szemben fennálló követelése van, kártérítési igényből, amelyet a magánszemély nyugdíjából a nyugdíjbiztosító minden hónapban utal a kft.-nek. A végelszámolás záróbevallásának elkészítése előtt "A" kft. a "B" zrt.-re, mint tulajdonosára engedményezheti-e ezt a követelést? Ha igen, van-e illetékfizetési kötelezettsége? Vagy elég csak értesíteni a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságot, hogy a vagyonfelosztás alapján az "A" kft. követelése egyedi tulajdonosának, a "B" zrt.-nek a tulajdona lett? Ekkor nem keletkezik illetékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...engedményezése történhet ellenérték ellenében és ajándékozás keretében. Az Itv. alapján azonban sem visszterhes vagyonátruházási illeték, sem ajándékozási illeték nem terheli. Ez érvényes akkor is, ha a végelszámolás alatt történik a követelés engedményezése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 25.

Visszatérés a Tao-tv. hatálya alá (eva)

Kérdés: Az Eva-tv. hatálya alól év közben – 100%-os tulajdonosváltás miatt – a Tao-tv. hatálya alá visszakerült kft. az evás időszakban keletkezett veszteségét továbbviheti-e? Ha igen, milyen feltételekkel? A kötelezettségei között nyilvántartott evás osztalékát, amely után az evát megfizették, kifizetheti-e az új tulajdonosok számára újabb teher nélkül? A korábbi tulajdonosok által nyújtott tagi kölcsönt visszafizetheti-e az új tulajdonosok számára tulajdoni hányaduk arányában?
Részlet a válaszából: […] ...kell tekinteni.A régi tulajdonosok lemondhatnak az őket megillető osztalékról a kft. javára is. Ez esetben a kft.-nek ajándékozási illetéket kell fizetnie az elengedett kötelezettség rendkívüli bevételként elszámolt összege után, megnő az adózás előtti eredmény is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 13.

Követelés elévülése

Kérdés: 2003. évi szállítói tartozást, ha fizetési felszólítást nem alkalmaztak, hány év után lehet kivezetni a szállítói állományból? Az azt terhelő áfát hogyan kell a nyilvántartásban rendezni?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségnek az elévülési idő végén történő kivezetése azáfaelszámolást nem érinti. Felmerülhet viszont az ajándékozásiilleték-fizetésikötelezettség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 20.

Szolgalmi jog utáni szja

Kérdés: Több magánszemély 1985-ben telekingatlant (termőföldet) vásárolt, amely 2003. évben belterületi ingatlan minősítést kapott. Az ingatlan közös tulajdona megszűnt, a felparcellázott telek az egyes magánszemélyek tulajdonába került. A felparcellázás következtében az egyik tulajdonos szolgalmi jogot adott a felső szomszédjának, aki ezért 2 M Ft-ot fizetett. Mi számít az Szja-tv. szerinti szerzési értéknek, illetve hogyan állapítsa meg jövedelmét/adóját a szolgalmi jogot biztosító tulajdonos szja-kiszámításánál? Az Szja-tv. szerinti vagyoni értékű jognak minősül-e a szolgalmi jog?
Részlet a válaszából: […] ...a ingatlant, a vagyoniértékű jogot megvették), levonható az ingatlan megszerzésével kapcsolatbanfelmerült kiadás (például megfizetett illeték), az eladásra kerülő ingatlanonelvégzett értéknövelő beruházás költsége (az ingatlan értékét,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. július 21.

Ingatlan szerzéskori értéke

Kérdés: Több magánszemély 1985-ben telekingatlant (termőföldet) vásárolt, amely 2003. évben belterületi ingatlan minősítést kapott. Az ingatlan közös tulajdona megszűnt, a felparcellázott telek az egyes magánszemélyek tulajdonába került. A felparcellázás következtében az egyik tulajdonos szolgalmi jogot adott a felső szomszédjának. Mi számít az Szja-tv. szerinti szerzési értéknek, illetve hogyan állapítsa meg jövedelmét/adóalapját a szolgalmi jogot biztosító tulajdonos a 2003. évi szja kiszámításakor? Az Szja-tv. szerinti vagyoni értékű jognak minősül-e a szolgalmi jog?
Részlet a válaszából: […] ...az ingatlant, a vagyoni értékű jogot megvették), levonható az ingatlan megszerzésével kapcsolatban felmerült kiadás (például megfizetett illeték), az eladandó ingatlanon elvégzett értéknövelő beruházás költsége (az ingatlan, értékét, állagát megóvó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 13.