Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...cég beszámolójának (legalább a 2019. évinek) megbízható és valós összképet biztosító tájékoztatást kell nyújtania a cégek jövedelemtermelő képességéről, vagyonáról, vagyonának alakulásáról, pénzügyi helyzetéről. A beszámoló készítése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Kisvállalati adóhoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: a) Az a megbízási díj, amely nem éri el a minimálbér 30%-át, tekinthető-e kivaalapnak, vagy az nem tekinthető járulékalapnak?
b) Ha a kivás kft. egyszemélyi tagja máshol 36 órát meghaladó munkaviszonyban áll, és a kivás cégben nem vesz fel tagi jövedelmet, akkor a kivás kft.-ben kell kivaalapot képezni utána, vagy 0 összegű kivaelőleg is bevallható? Ekkor a kivás cég nem fizet sem kivát, sem más nyereségadót a bevételei után?
c) A kivatörvény szerinti új beruházás kizárólag gyári új termékek megvásárlásával valósulhat meg, vagy használt termékek megvásárlásával is?
d) Bérelt ingatlanon történő felújítás értelmezhető-e a kivatörvény szerinti új beruházásnak?
e) Kivás társaság akkor is választhatja-e a helyi iparűzési adó számításánál a kivaalap 120%-át mint adóalapot, ha így csak az iparűzési adó töredékét fizeti, mint a másik két számítási móddal?
Részlet a válaszából: […] ...járulékalapját, valamint a kedvezményezett foglalkoztatott után érvényesíthető kedvezmény éves összegét). Járulékalapot képező jövedelem az Szja-tv. szerint összevont adóalapba tartozó önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 27.
Kapcsolódó címke: