Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...áfakörön kívüli, ha az egyéni vállalkozó tevékenysége egyéni cég alapítására tekintettel szűnik meg, mivel áfaszempontból ez jogutódlással történő megszűnésnek minősül.(Kéziratzárás: 2022. 02....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni vállalkozó átalakulása gazdasági társasággá

Kérdés: Mezőgazdasági egyéni vállalkozó szeretne átalakulni családi gazdasággá. Hogyan tudja az egyéni vállalkozását lezárni és a családi gazdaságot indítani? A vállalkozásában termőföldek és mezőgazdasági gépek vannak. A gépek után az áfát hogyan tudja rendezni? A családi gazdaságba belépne a házastárs is, aki szintén egyéni vállalkozóként mezőgazdasági és bérbeadási tevékenységet végez. A mezőgazdasági tevékenységet folytatná a családi gazdaság tagjaként, de a bérbeadás maradna továbbra is az egyéni vállalkozásában. Neki szintén vannak földterületek és gépek a vállalkozásában, amit ő is bevinne a családi gazdaságba. Hogyan tudják az eddigi időszakot lezárni szja és áfa szempontjából, és hogyan tudják a családi gazdaságot indítani?
Részlet a válaszából: […] ...a (3) bekezdés d) pontja alapján nem áll be a termék értékesítéséhez, szolgáltatás nyújtásához fűződő joghatás, ha az adóalany jogutódlással szűnik meg, feltéve, hogy az a 18. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételek szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Egyéni vállalkozó által alapított kft.

Kérdés: Kérem, részletesen ismertessék a 2019. júliustól hatályos, egyéni vállalkozó által alapított kft.-vel kapcsolatos számviteli, adózási, illeték- és egyéb szabályokat!
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozó által alapított kft.-re is alkalmazni kell.Az Áfa-tv. módosítása [17. § (3) bekezdésének d) pontja] kiegészítette a jogutódlással történő megszűnés szabályait az egyéni vállalkozó által alapított kft. vonatkozásában is (természetesen csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Az átalakulás áfája

Kérdés: Kérem, ismertessék az átalakuláshoz kapcsolódó áfaszabályokat!
Részlet a válaszából: […] ...vagy a törvényes képviselő három hónapon belül, a kamarának történő bejelentéssel folytathassa a vállalkozást, a vállalkozás sorsa a jogutódlással való megszűnéssel párhuzamba vonható [1990. évi V. törvény az egyéni vállalkozásról 134. §-a (1) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 28.