Transzferár-nyilvántartás társvállalat részére történő értékesítés esetén

Kérdés: Társaságunk olyan terméket gyárt, amelyet (márkaépítés céljából) egy társvállalatán (kapcsolt vállalkozásán [melynek tulajdonosa a cégünk, valamint a cégünk magánszemély tulajdonosa]) keresztül visz piacra. Fontos kitétel, hogy belföldön társaságunk kizárólag a társvállalata felé értékesít, és a társvállalat (azaz a kapcsolt vállalkozás) sem vásárol máshonnan az adott termékből; ezáltal a cégünk által gyártott termék első piaci szereplője a társvállalatunk. Könnyű belátni, hogy társaságunk valamivel a piaci ár alatt értékesít a társvállalat felé, amely társaság immár a piaci áron tud megjelenni a piacon a termékkel. Amennyiben társaságunk nem a piaci ár alatt értékesítene, hanem piaci áron, úgy a társvállalat – a termék "tényleges" forgalomba hozója – csak a piaci ár felett tudna értékesíteni, hiszen a társvállalatot egyéb költségek is terhelik, ekképp nem lenne versenyképes (létjogosultsága – mely szerint társaságunk "meghosszabbítása" – megkérdőjeleződne). Ebben az esetben (ebben a sajátos piaci helyzetben) is szükséges-e társaságunknak transzferár-nyilvántartást vezetnie, a piaci ártól való eltérést adóalap-növelő tételként beállítania, holott a kapcsolt vállalkozást csak és kizárólag azon célzattal hozta létre, hogy a társaságunk által termelt árucikkel elsődleges piaci szereplőként a piacon megjelenjen.
Részlet a válaszából: […] ...azt az árat, amelyet akkor alkalmazna a termelő, ha a piaci értékesítést független vállalkozás (és nem a távvállalkozás) végezné.(Kéziratzárás: 2023. 08....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 31.

Külföldi munkáltató magyar munkavállalójának bejelentése, személygépkocsi-használata

Kérdés:

Adott egy magyarországi illetőségű munkavállaló, amely egy külföldi cég alkalmazottja. A külföldi cég magyarországi adószámmal nem rendelkezik. A munkabér közterheit a munkavállaló vallja be és fizeti meg a 2308INT nyomtatványon. Amennyiben a munkaadó átad egy személygépkocsit a munkavállalónak üzleti és részben magáncélú használatra, az milyen adókötelezettséget von maga után? A válaszuk szempontjából van-e jelentősége annak, hogy a jármű magyarországi vagy külföldi rendszámmal rendelkezik, illetve hogy a munkáltató – kizárólag a munkabér közterheinek bevallása és megfizetése céljából – rendelkezik-e magyarországi adószámmal?

Részlet a válaszából: […] ...egyaránt fennállt, feltéve, hogy az adóalany a gépjárműadó-fizetési kötelezettségének határidőben eleget tett.(Kéziratzárás: 2023. 05....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 11.

Vevő kijelöléséért fizetett összeg illetéke

Kérdés:

Eladó és vevő egy ingatlanra ügyvéd által ellenjegyzett ingatlan-adásvételi előszerződést kötött. Ebben az előszerződésben a szokásos és szükséges rendelkezések mellett egy önálló pontban a következő rendelkezést is rögzítették: "Felek rögzítik, hogy vevő jogosult az adásvételi szerződés megkötésére maga helyett 3. személyt jelölni, mely szerződésszerű teljesítésnek minősül." Ennek megfelelően a vevő az adásvételi szerződés megkötésére maga helyett 3. személyt (egy Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságot) jelölt meg. Eladó és a 3. személy megkötötte az adásvételi szerződést, az ügylet teljesült, a 3. személy az eladó részére az előszerződésben, majd a szerződésben azonos összegben rögzített vételárat megfizette. A pontosság kedvéért a továbbiakban az előszerződés vevője legyen korábbi vevő, a 3. személy legyen tényleges vevő. A korábbi vevő a vevőkijelölési jogát a tényleges vevő javára – különmegállapodásban rögzítetten, pénzben kifejezett ellenérték fejében – gyakorolta. Ezt az ellenértéket a korábbi vevő kiszámlázta a tényleges vevő felé, aki azt meg is fizette a korábbi vevő részére. Tehát a tényleges vevő az ingatlan megszerzése kapcsán az eladó részére megfizette az ingatlan szerződésben rögzített vételárát, és a korábbi vevő részére megfizette a különmegállapodás alapján javára gyakorolt vevőkijelölés ellenértékét. A vevőkijelölésért fizetett ellenérték része lehet-e az Itv. 102. §-ban meghatározott forgalmi értéknek, vagyis kell-e ezen ellenérték után vagyonszerzési illetéket fizetni?

Részlet a válaszából: […] ...az Itv. alkalmazásában nem számít illetékköteles vagyoni értékű jognak [Itv. 18. § (2) bekezdés, 102. § (1) bekezdés d) pont].(Kéziratzárás: 2023. 01....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Számviteli feladatok a végelszámolás befejezésekor

Kérdés: A társaság végelszámolása lassan befejeződik. A hitelezői igények kielégítésre kerülnek, de az eszközök egy részét a végelszámoló nem tudja értékesíteni. Azokkal mi legyen? A szabályszerűség érdekében kérem, hogy ismertessék a végelszámolást lezáró számviteli beszámoló sajátosságait, legfontosabb feladatait.
Részlet a válaszából: […] ...szembeni kötelezettségeket.A vagyonfelosztási javaslatban valójában a kötelezettségekhez rendeljük az eszközöket, fontossági sorrendben.(Kéziratzárás: 2022. 05....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Üres telek kövezésének adózása

Kérdés: Adott egy áfakörös egyéni vállalkozó, aki fuvarozással foglalkozik. Vásárolt egy üres telket egy magánszemélytől, ahol a kamionokat tárolja. Ezt fel is vettük a tárgyieszköz-nyilvántartásba. Értékcsökkenést nem lehet utána elszámolni. A telek felületére vásárolt nagy méretű andezitkövet (aszfaltozás helyett), amit be is hengerel, hogy ne süllyedjenek meg a kamionok a földben. Miként kell ezt a "kövezést" könyvelni az egyéni vállalkozónál? Rá kell aktiválni a telekre, és akkor nincs értékcsökkenés? Vagy ez különálló tárgyi eszköz? Vagy adott évi költség?
Részlet a válaszából: […] ...tehát nem biztosított az éven túli tartós használat, akkor a "kövezés"-re fordított kiadás adott évi költségként számolható el.(Kéziratzárás: 2022. 03....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 24.

Könyvelés a külföldi vállalkozás fióktelepénél

Kérdés: A fióktelep Magyarországon egy javítóműhelyt bérel, amelyben speciális járművek javításával foglalkozik. Rendelkezik néhány alkalmazottal, helyben ők végzik ezt a tevékenységet. Az egyes munkákban azonban gyakran közreműködnek a központ (anyavállalat) alkalmazottai is. Amennyiben anyag, alkatrész szükséges, akkor ezt a központ biztosítja. Biztosít továbbá eszközöket is a munkához (pl. személygépkocsikat a magyar munkavállalóknak). Jelenleg az anyavállalat és a magyar fióktelep között semmilyen elszámolás nincs. A számlákat a vevők felé a külföldi anyavállalat állítja ki. A megrendelők kivétel nélkül külföldi vállalkozások. A központ a fióktelep eredményét cost plus eljárással kívánja megállapítani, azaz a fióktelepnél elszámolt költségekből kíván kiindulni a fióktelepnél kimutatott árbevétel meghatározásakor. Azaz – értelmezésük szerint – a központ megrendelte ezeket a javításokat a magyar fiókteleptől, és értékesítette a megrendelő felé. Szabályos ez az eljárás? Amennyiben igen, hogyan kell eljárni, bizonylatolni? Vagy kötelezően a fióktelepnek kellene kiállítania a számlákat a megrendelők felé, és a központtal is el kell számolni költségoldalon? Melyik eljárás helyes? Esetleg mindkét eljárás alkalmazható? A két esetben hogyan kell kezelni (bizonylat- és áfaszempontból) a központ és a fióktelep közötti anyagmozgásokat és szolgáltatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...közvetlenül a központtól rendelték meg, ennek ugyanis áfa szempontjából, az egységes adóalanyiságra tekintettel, nincs jelentősége).(Kéziratzárás: 2021. 11....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 16.

Szalmavásárlás, -bálázás bekerülési értéke

Kérdés: Állattenyésztéssel foglalkozó társaság almozásra tarlóról szalmát vásárol. A telephelyre szállítás saját gépjárművel, saját alkalmazottal történik. A beszállítást megelőzően gépet bérel a bálázáshoz, amit szintén saját alkalmazottak végeznek. A bálázógép üzemeltetéséhez az üzemanyagot saját kútjából tankolja. Az alomról a cég folyamatos készletnyilvántartást vezet. A bálázási költségeket, különösen a személyi jellegű költségeket hogyan kell elszámolni? Az alomszalma más esetben bálázottan vásárolva, anyagként kerül kimutatásra, és a raktárba történő beszállításra kifizetett idegen fuvarköltség a bekerülési érték részét képezi. Így saját termelésű készletté válik, vagy a költségek egyszerűen a felmerüléskor elszámolandók?
Részlet a válaszából: […] ...készletértékét, amelynek felhasználással arányos részét kell anyagköltségként elszámolni az állattartás költségei között.(Kéziratzárás: 2021. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.