21 cikk rendezése:
11. cikk / 21 Árfolyam-különbözet elhatárolása
Kérdés: 2006-ban nagy összegű beruházási hitelt vettünk fel. A kölcsön devizaneme: forintnak megfelelő euró. A folyósítás forintban történt. Társaságunk az euróban nyilvántartott hitelt 2007-ben év közben átváltotta forintra, majd év végén újra euróra. A 2007. évi átváltások nem realizált árfolyamvesztesége nem volt jelentős, így az a tárgyév eredményében került elszámolásra. 2008-ban év közben az euróban nyilvántartott kölcsönt átváltottuk forintra, amelynek eredménye jelentős összegű árfolyamnyereség volt, majd a forintkölcsönt néhány hónappal később CHF-alapú kölcsönre váltottuk át, amelyen jelentős összegű nem realizált árfolyamveszteséget kellett év végén elszámolni. A 2008. évben év közben az euró forintra átváltásának árfolyamnyereségével kell-e csökkenteni az év végi árfolyamváltozás miatti nem realizált veszteség összegét, ha azt időbelileg el akarjuk határolni? Ennek a megítélésénél társaságunknál eltérő vélemény alakult ki. Az árfolyamveszteség elhatárolását hogyan kell könyvelni 2008-ban, illetve 2009-ben? Milyen összegben kell céltartalékot képezni? Meddig és hogyan kell az elszámolást folytatni? Van-e ennek a társaságiadó-alapot módosító hatása?
12. cikk / 21 Különböző devizában fennálló követelések-kötelezettségek kompenzálása
Kérdés: Cégünk takarmánytermékek nagykereskedelmével foglalkozik. Több partnerünk is van, akikkel szállítói-vevői viszonyban állunk. Általában euróban vagy USD-ben szerződünk és számlázunk. Nem találtunk tiltó rendelkezést arra vonatkozóan, hogy a különböző devizanemben fennálló követelés- és kötelezettségállományt kompenzálással ne lehetne rendezni. Szerintünk a kompenzációs levél dátuma napján érvényben lévő keresztárfolyamon ezt megtehetjük. Helyesen járunk el?
13. cikk / 21 Társasági kölcsön kiváltása bankhitellel
Kérdés: Társaságunknak a korábbi évek során egy másik kft. euróalapú kölcsönt nyújtott. 2008-ban ezt a kölcsönt euróalapú bankhitellel váltották ki. A bank a hitel összegét közvetlenül a kft.-nek utalta át. Társaságunknál a gazdasági eseménnyel kapcsolatosan pénzmozgás nem volt. Helyesen járunk-e el akkor, ha a társaság könyveiből a korábbi kötelezettség összegét a könyv szerinti árfolyamon vezetjük ki, és a bankkal szembeni kötelezettséget a számviteli politikában rögzített, az átutalás napján érvényes MNB-árfolyamon írjuk elő? Ebben az esetben ugyanis árfolyamveszteséget mutatunk ki annak ellenére, hogy valós pénzmozgás nem volt!
14. cikk / 21 Forintban adott kölcsön visszafizetése devizában
Kérdés: Társaságunk forintban kölcsönt nyújtott a "B" társaságnak. A "B" társaság ezt a kölcsönt svájci CHF-ben fizette vissza. Helyesen számolom-e el, ha úgy könyvelem, hogy a bankszámlára megérkezett CHF-et a jóváírás napján érvényes árfolyamon könyvelem, és az átszámított forint és a kölcsön forintösszege közötti különbözetet kamatként számolom el? Nem számolok árfolyam-különbözetet, mert nincs mihez viszonyítanom.
15. cikk / 21 Társaságiadó-alap módosítása
Kérdés:
Kérem, mutassák be, hogyan kell (lehet) módosítani a társaságiadó-alapot a devizaárfolyam-különbözettel!
16. cikk / 21 Devizakölcsön árfolyamveszteségének elhatárolása
Kérdés: Ügyfelünk külföldi tulajdonosától az előző évben devizakölcsönt kapott, amelynél az év végi értékeléskor számított árfolyamveszteséget elhatárolta. A tárgyévben a kölcsönt visszafizette, majd újabb kölcsönt vett fel. Megszüntethető-e az aktív időbeli elhatárolás?
17. cikk / 21 A kamat szja-kötelezettsége
Kérdés: A Számviteli Levelek 32. számában a 626. kérdésre adott válaszban, amely az elengedett kötelezettség elszámolásáról szól, nem esik szó a magánszemély részére elszámolt, de a magánszemélynek meg nem fizetett kamat szja-kötelezettségéről. Véleményem szerint a teljes képhez az Szja-tv. 65. §-ában meghatározott feltételek figyelése is szükséges.
18. cikk / 21 Devizahitel elszámolása és kamatának adóztatása
Kérdés: Társaságunk 55 százalékos tulajdonosa (USA-ban élő magánember) 200 E USD devizahitelt folyósított új telephely kialakítására a tárgyévben. A visszafizetés feltételei: - évi 8,5 százalék kamat, - kamat- és tőketörlesztés fizetésének kezdete: 2002. 01. 01. A felvett devizahitel tárgyévi kamatát a létesítendő telephely értékét növelő tételként kell-e elszámolni? A külföldi magánszemélynek kifizetendő kamatot milyen adófizetési kötelezettség terheli, s az esetleges adót kinek (társaság vagy magánember) és mikor kell fizetnie?
19. cikk / 21 Devizaszámlához kapcsolódó gazdasági események
Kérdés: Újra olvastam a Számviteli Levelek devizabetétszámla vezetésével kapcsolatos kérdéseit, a rá adott válaszokat, észrevételeket. Számomra még mindig nem világos, hogy a devizabetét és a valutakészlet csökkenéseit milyen árfolyamon kell forintra átszámítani. Azt nem tudom, hogy a készletcsökkenést mikor kell könyv szerinti és mikor teljesítésnapi választott árfolyamon könyvelni. Mikor keletkezik a devizabetét-, illetve a valutapénztár-számlákon árfolyam-különbözet, és mikor nem?
20. cikk / 21 Külföldi tulajdonostól kapott devizakölcsön kamata, adója, elszámolása
Kérdés: A társaságban 55 százalékos részesedéssel rendelkező, USA-ban élő magánszemély által 2001-ben fejlesztésre adott devizahitel és annak kamata alapján milyen adófizetési kötelezettsége keletkezhet a magánszemélynek, a társaságnak? A hitel tárgyévi kamata része-e a bekerülési értéknek? Az év végi értékeléskor az árfolyamkülönbözet elszámolásának milyen lépései vannak? A törlesztés és a kamatfizetés kezdete 2002. január 1. (A Számviteli Levelek 2001. évi 20. számában a 406. kérdéshez kapcsolódó további kérdések.)